DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Igen tisztelt Országgyűlés! Igyekszem most a hullámzó Dunáról átmenni egy másik területre, amelyről nagyon ritkán van megemlékezés vagy említés az Országgyűlésben.
Ebben az évszázadban több mint félmillió ember hagyta el hazánkat és, keresett lehetőséget más országokban. Az első nagy hullám az első világháború után jött, amikor a trianoni szegénység kényszerítette honfitársainkat elmenni innen, majd a következő három a nagy - szabadna úgy mondani: - megtorlások időszaka volt, a náci üldözés, majd a Szovjetunió általi megszállás, a kommunista üldözés és legvégül 1956, amikor 200 ezer magyar hagyta el hazánkat.
Az első kérdés, amire szeretnék felelni, hogy a hazánkból eltávozottak mit adtak az új országoknak. Erről általában nincs kimutatás, és nagyon nehéz volna megállapítani, hogy Ausztriának, Ausztráliának, Kanadának mit adtak de mégis van egy iránytű, ami elvezet bennünket egy olyan területre, ami eddig ismeretlen volt, éspedig mit adott a 37 ezer magyar az Egyesült Államoknak, amit megír az akkori kormány munkaügyi minisztere, James Mitchell a Herald Tribune 1957. május 10-ei számában. Ő ezt írja: nagy ajándékot kapott az Egyesült Államok, a 37 ezer magyarnak 74 százaléka 16 és 42 év között van, kitűnő, egyetemet végzett fiatalok, orvosok, mérnökök, tudósok és szakmunkások, akikre - megjegyzi - igen nagy szüksége volt az Egyesült Államoknak, ilyen kitűnő szakmunkásokra. James Mitchell, praktikus amerikai lévén, ki is számolta, hogy körülbelül az Egyesült Államoknak mit jelentett dollárban a 37 ezer magyar menekült. Ő azt írja cikkében, hogy a magyarok, a 37 ezer magyar 30 millió dollár bónuszt adott az Egyesült Államoknak. Nem akarok ebből politikai tréfát formálni, de kiszámítottuk körülbelül, hogy ez a 30 millió dollár kamatos kamattal a mai napig 1 milliárd 300 millió dollárt jelentene. Természetesen kárpótlásul ezt is elfogadnánk.
A következő kérdésem, hogy mit akartak és mit értek el azok a magyarok, akik elhagyták hazánkat. Kettőt akartak: szabadságot és az egyenlő esélyekben az érvényesülést. Hazánkban ma már szabadság van, köszönhető mindazoknak a honfitársainknak, akik itthon maradtak és kiküzdötték, az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak, s nem kevésbé azoknak, akik odakinn is dolgoztak a magyar ügyért. A másik azonban az egyenlő esélyek. És bizonyos kritikáim vannak, mert ha magunkba nézünk és őszintén felelünk, hogy az egyenlő esélyek Magyarországon már érvényesülnek-e, ha végignézünk az államigazgatásban, az önkormányzatban, a rádióban, televízióban, megállapíthatjuk-e, hogy valóban a tehetségek érvényesülnek és nem a pártigazolványok. Megállapíthatjuk-e, hogy a tudás, tisztesség és a szorgalmasság, nem pedig az egyes vezetőknek, egyes pártok vezetőinek a kiszolgálása?
(14.20)
Úgy érzem, hogy ezen a téren mindent el kell követnünk - remélem, nem is fog bekövetkezni a következő generáció életében, hogy Magyarország még egyszer megszállás alá kerüljön, ezt meg kell akadályozni -, hogy a fiatalok az esélyegyenlőség érvényesülését idehaza megtalálják.
Végül felelnem kell arra: mit akartak és mit értek el azok, akik a különböző országokban a magyarságot képviselték? Dél-Amerika magyarlakta területeit tizenötször beutaztam, voltam Ausztráliában, többször átszeltem az Egyesült Államokat, Európát is egészen Bécsig, és meg kell állapítanom - és erről nagyon kevés szó esik itt -, hogy igenis a magyarság egy része szabad idejében önzetlenül templomokat, iskolákat, kultúrházakat épített, társadalmi egyesületeket, sportegyesületeket hozott létre, és ahol lehetősége volt, fölemelte szavát a magyar ügyért. Ha szabadna úgy mondanom: élve tartották a magyar ügyet akkor, amikor idehaza nem lehetett erről beszélni.
Ezek az emberek, amellett, hogy sikeres karriert futottak be, mégis találtak időt arra - ismétlem: szerte a világban -, hogy miértünk, a szabad Magyarországért dolgozzanak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Befejezem egy mondattal. Amikor megemlékezem róluk, szabadjon azzal zárnom, hogy igenis voltak olyan magyarok, akik elhagyták az országot, de nem népüket, és annak függetlenségéért és szabadságáért dolgoztak. (Németh Zsolt: Így van!)
Köszönöm. (Taps.)
