BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN
BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Mint mindig, a sportot kedvelő közvélemény és nemcsak a sportmúlttal rendelkező országgyűlési képviselők, hanem minden magyar állampolgár nagy figyelemmel kíséri a sportról szóló szabályozások történetét. Aggodalommal állapítjuk meg azt, hogy egyre inkább, egyre gyakrabban kerül a parlament elé, és a kormány is egyre többször kénytelen - vagy nem kénytelen - beavatkozni a sport szabályozásába. Magyarországon - reméljük, hogy ez sokáig így lesz - a sport az egyetemes magyar kultúra része, és a sport a Magyarországról alkotott képet eddig mindig emelte, és a magyar sport olyan kiemelkedő eredményekről számolhat be, mint kevés más területe e nemzetnek.
Köztudott az is, hogy Magyarország legismertebb embere külföldön, az egész világon Puskás Ferenc, akiről mindenki tudja, hogy magyar polgár. Sok Nobel-díjas tudósunk, sok kiváló művész és sok kiváló magyar polgár neve kevésbé ismert, mint sok sportolóé. De nemcsak ennek okán, hanem a magyar sport eredményeinek, a magyar népesség teljesítményének, fizikai állóképességének gyengülése miatt is mindannyiunkat aggodalom tölt el a sport, az egyetemes magyar sport szabályozása - annak szabályozatlansága miatt.
Ma, amikor ismét a sportról szóló törvény módosításáról tárgyalunk, meg kell állapítanunk - mint ahogy ez a Magyar Olimpiai Bizottság ülésén néhány alkalommal jajkiáltás-szerűen elhangzott -, hogy a sportirányítás széttöredezett. Itt nem államtitkár úr és az OTSH tevékenységét bírálom, hanem azt a pályázati rendszert, a MOB bizonyos mértékű háttérbe szorítását és azokat a kormányzati intézkedéseket, amelyeket a választás előtt mindig kapkodva, kevés előkészítéssel és sokszor lobbyérdekek által vezérelve kénytelenek vagyunk megtenni.
Nádori professzor úr előttem elhangzott véleményét kiegészítve azon az állásponton vagyok, hogy nemcsak szakmai válság tapasztalható a magyar sportban, hanem mint a magyar társadalom egészében, így a sportban is egyes területeken - főleg a menedzselés, a finanszírozás, a játékosszerződések - és kiemelten egy-egy sportág területén etikai válságról is beszélhetünk: szerződések be nem tartása, egyszerre van jelen a pazarlás és a szegénység. Hallani több tíz millió forintos játékosvásárlásokról, és hallani szegénységről, klubok ellehetetlenüléséről, megszűnéséről, korábban virágzó sportpályák benzinkúttá, áruházzá való átalakulásáról.
Mit vár a polgár és mit vár a Fidesz-Magyar Polgári Párt e törvénytől? Biztos, hogy az előttem szólóval ellentétben e törvény a szakmai színvonalat nem lesz képes befolyásolni, a szakmai színvonal emelése a Testnevelési Főiskoláé, a sporttudományé és mindazoké, akik ebben jártasak, és nemzetközi tapasztalatokra hajlandók szert tenni, és kíváncsiak arra. Nekünk a sport gazdasági, törvényi szabályozásait kell rendbe hozni és segíteni, hogy a magyar sport a korábbi magas színvonalon, nemzetközi megmérettetésben is helyt tudjon állni.
Várjuk, hogy e vitában az egyre szegényesebb és kisebb merítési lehetőséggel bíró utánpótlás ne jusson néhány versenysportág sorsára; hogy ne néhány tíz sportolóból kelljen nemzetközi szintű eredményeket is elérő csapatokat kovácsolni néhány hét edzőtáborozást követően. Hasonlóan várjuk, hogy ne tűnjenek el a sportpályák, nemcsak néhány fővárosi és sajnos, számtalan vidéki labdarúgópálya, hanem más sportpályák esetében sem. Várjuk, és a polgár várja, hogy ne csak kampányidőszakban legyen kérdés a sport a parlamentben, hanem költségvetési időszakban is, és nyugodtabb áttekintési időszakokban is, legyen ereje a magyar parlamentnek és a mindenkori magyar kormánynak az egyetemes kultúra részét képező sporttal foglalkoznia. Várjuk a törvénytől, hogy esélyegyenlőséget biztosítson mindenki számára, annak is, akinek az állam biztosítja a pályát és a sportlétesítmények fenntartását közpénzekből; és annak is, akinek az önkormányzat vagy a klub próbál lehetőséget biztosítani Debrecentől Nyíregyházáig, Pécstől Székesfehérvárig és más vidéki bázisokban.
Avarkeszi államtitkár úr arról beszélt expozéjában, hogy a piacgazdaságra való áttérés miatt szükséges ez a jogi szabályozás, és a sport esetében is meg kell tenni ezeket az intézkedéseket. Úgy gondolom, hogy a piacgazdaságra való áttérés szakaszait, határait nagyon pontosan és kellő igényességgel, türelemmel kell meghatároznunk, mert itt nem minden esetben az egyetemes magyar sportról, az iskolai testnevelésről, az utánpótlás-nevelésről, a főiskolai sportról - amelyről sajnos, már alig beszélhetünk -, hanem kiemelten egyes profi és ilyen hivatásos sportolói tevékenységre alkalmas vagy azzá tehető sportágakról van szó. Nagyon nagy gond lenne, ha e törvénytervezettől azt várná valaki is, hogy megoldja egy csapásra az adósságrendezéssel mindazokat a gondokat, amelyekkel ma a magyar versenysport, a látványsport vagy a félprofi magyar sport vívódik.
Úgy gondolom, hogy a köztartozás felhalmozását vizsgálni kell minden törvénytisztelő magyar állampolgárnak, és a parlament csak olyan szabályozást hagyhat meg, léptethet életbe, amely vizsgálja, hogy ugrásszerűen néhány hónap alatt hogyan növekedhetett 6 milliárd forintról 10 milliárd forintra a köztartozás. Nem tartom megfelelőnek - nem az OTSH bírálata miatt -, hogy az ő felelősségi körébe tartozzon a szerződések megkötése és a köztartozások vizsgálata. Az OTSH-n kívül számos más olyan szervezet van a magyar jogrendnek megfelelően, amely erre felkészültebb, alkalmasabb, és ki tudja szűrni azokat az eseteket is, amikor nemcsak egy jóhiszemű és a versenysport érdekeit figyelembe vevő tevékenység miatt halmozódott fel ekkora összegű tartozás egyes egyesületeknél, hanem ott más körülményeket is vizsgálni kell.
Én személy szerint azok közé tartozom, akik azt mondják, hogy az ismételt adósságrendezésnél az egyén felelősségét is és a sportvezető felelősségét is vizsgálni kell. Ebben az országban nem érvényesülhet kétfajta törvény, és nem érvényesülhet kétfajta szempont, amely különbséget tesz tisztességes köztartozás-fizető és különböző okokból azt elhanyagoló között.
(16.40)
Nemcsak felelősségről beszélek, hanem fontosnak tartjuk azt is, hogy az állam nyújtson segítséget a köztartozások rendezéséhez. Ehhez azonban olyan állami szervezeteket kell bevonni - ismétlem -, amelyek ennek megítélésére és eldöntésére hivatottak.
Szeretném jelezni azt is, hogy nem tartom lehetségesnek - és a labdarúgás esetében is szkeptikus vagyok -, hogy a sportágak megfelelő létesítmények hiányában - itt nemcsak a stadionok és csarnokok befogadóképességéről beszélek, hanem más feltételekről is -, egyik napról a másikra olyan helyzetbe kerüljenek, hogy gazdasági társaságként képesek működtetni ma már több tíz millió forintos vagy több száz millió forintos költségvetéssel és nemzetközi versenyeken való megjelenéssel működő klubokat. Mindannyiunknak, az államnak, az önkormányzatoknak, a parlamentnek segíteni kell abban, hogy ehhez a feltételek kialakuljanak. Ma nem látom, hogy a többi versenysportban, a kosárlabdában, kézilabdában vagy más sportágakban hogyan lehet biztosítani 2001-ig a versenyeztetés biztonságos feltételeit, hogy miként válik ismét társadalmi eseménnyé egy-egy sportrendezvény, amelyre a polgár gyermekével, ne adj isten, feleségével vagy más társaival együtt ki tud menni. Ma a sportlétesítményekben, tisztelet a kivételnek, nagyon nehéz olyan körülményeket kialakítani, amelyek társadalmi esemény rangjára emelik ezeket az eseményeket. Ezen tehát mindannyiunknak változtatni kell, de nem rendőri eszközökkel, vagy helyesebben: nem csak rendőri eszközökkel.
Jánosi György képviselőtársam arról beszélt, hogy ez a törvény tisztább helyzetet teremt, teremthet az adósság rendezése, felhalmozódása terén. Én hiszek az ilyen jóhiszemű hozzászólásoknak, mert én magam is hiszem, hogy ebből a helyzetből ki lehet lábalni. Ez a törvény azonban nem ad kellő garanciát arra, hogy ne forduljon elő ismételten ilyen mértékű adósságfelhalmozódás. Még egyszer mondom: annak hírére, hogy a magyar parlament a választásokat megelőzően a kormánypártok támogatásával kormányprogram keretében rendezni, ne adj isten, eltörölni kívánja a köztartozásokat, megduplázódott néhány hónapon belül a köztartozások mértéke. Ez mindenképpen megengedhetetlen!
Arról is szó esett, hogy a hivatásos versenyzők alkalmazásánál is tiszta helyzet teremtődik. Én, aki láttam számtalan ilyen szerződést, és tudom, hogy melyek azok a kiskapuk, amelyek kijátszhatók a mai félprofi hivatásos versenyző alkalmazásánál, hiszek abban, hogy ezt törvényben szabályozni lehet. Még inkább rendeletekben, és még inkább olyan körülmények biztosításával, amelyek az egyesületi vezetőket saját felelősségük tudatában arra kényszerítik, hogy az egyenlő esélyek megtartása mellett versenyzőik alkalmazásánál legalább az Európai Közösség ajánlásait vegyék figyelembe, és legalább a magyar törvényi és jogi szabályozás kereteinek tegyenek eleget. Ma erre sem látok kellő garanciát e törvénytervezetben.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt e törvénytervezet fontosságát elismeri, segíti e törvénytervezet igazi céljának az elérését, amely nem más, mint hogy megfelelő garancia legyen az utánpótlás-nevelésre, amely nem más, minthogy megfelelő garancia legyen a sportlétesítmények megtartására, fejlesztésére, üzemeltetésére és megmentésére, amely nem más, mint hogy kellő és azonos esélyt kapjon a főváros, a kiemelt egyesületek és a vidék sportja, és amely nem más - mi ezt várjuk -, mint hogy mérjük fel erőinket és legyünk tudatában annak, hogy a Magyar Köztársaság területén gazdálkodó szervezetek, önkormányzatok, intézmények képesek lesznek-e ennyi félprofi és profi szervezetet és versenyzőt fenntartani, vagy más kiindulópontokat kell-e keresni.
A többi csapatsportágban akkor látom biztosítottnak - mint az egyik szövetség társelnöke -, hogy e jogszabálynak megfelelően 2001-ig áttérés legyen, ha összehangolt segítséget kapnak olyan létesítmények vonatkozásában, amelyek vonzzák a nézőket, ha a sportot szerető emberek áldozatvállalásával, nonprofit tevékenységük segítésével alkalmassá válnak a profi tevékenységre, a társasági formában való működésre.
Tisztelt Ház! E törvénytervezet ismét olyan időszakban került elénk, amikor óhatatlanul is sokaknak az jut eszébe, hogy ezzel az előterjesztőknek, a kormánypártoknak van más céljuk is, mint a magyar sport körülményeinek rendezése. Én hiszek abban, hogy mind a kormánypártok, mind az ellenzéki pártok és a magyar sportot szerető közvélemény tud olyan garanciákat biztosítani, amelyek alkalmassá teszik a magyar sportot, a magyar versenysportot arra, hogy ismét régi fényében csillogjon, és ne az olimpiák előtt, világversenyek előtt kelljen kapkodó intézkedéseket tenni, csökkenő sport iránti érdeklődés, csökkenő gyermekszám, csökkenő merítés mellett. Ez a törvény jelenleg nem ilyen. A Fidesz-Magyar Polgári Párt és én személy szerint is módosító javaslatokkal igyekszünk ezt alkalmassá tenni. Akkor tudjuk elfogadni, ha ezek a kívánalmak és ezek a követelmények ebben a törvénytervezetben meg fognak jelenni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiból.)
