DR. PUHA SÁNDOR
DR. PUHA SÁNDOR
DR. PUHA SÁNDOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő, az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény tervezetével kapcsolatban szeretném véleményemet, észrevételeimet elmondani.
A törvény tervezete igen hosszas vajúdás, hosszú előkészítő munka után került a parlament elé. Két szélső álláspont között kellett a mindenki számára elfogadható és az európai jogharmonizációnak is megfelelő megoldást megtalálni.
Az első: az állatokkal való bánásmódot kizárólag az ember mint csúcsragadozó szempontjából közelíti meg. Megnyertük az evolúciós versenyt, ezért azt teszünk, amit akarunk, az élővilág, az állatok kizárólag a mi céljainkat szolgálják. A másik álláspont szerint az állatokat ugyanazok a jogok illetik meg, mint az embert. Az első nyilván nem veszi figyelembe, hogy az ember is csak egy része - természetesen kiemelkedően fontos része - az élővilágnak. Ez az élővilág pedig csak harmóniában létezhet. Vigyáznunk kell annak minden elemére, saját, jól felfogott, mondhatnánk azt is, hogy önző érdekeink miatt.
Azt sem feledhetjük azonban el, létünk egyik alapfeltétele, hogy a természet adta forrásokat, így az állatvilágot is felhasználjuk saját érdekünkben. Táplálkozásunkhoz, öltözködésünkhöz ma is jelentős mértékben használunk állati eredetű termékeket, de a sport, a szórakozás sem képzelhető el az állatok nélkül. Gondoljunk csak a lovaglásra, vagy a hobbiállatok tartására. A kutatás, az egészségügy területén is elkerülhetetlen az állatok felhasználása. Nagyon fontos azonban, hogy az élővilághoz, így az állatokhoz is - hadd mondjam úgy - illő tisztelettel viszonyuljunk, céljaink elérése érdekében is csak a lehető legkisebb fájdalmat, szenvedést vagy nélkülözést okozva nekik. Esetenként azokat a célokat is meg kell határoznunk, amelyek érdekében tilos felhasználni őket.
Fontosnak tartom, hogy ne az ember, hanem az élővilág oldaláról közelítsük meg a kérdést. A korábbi tervezet az állatok jogairól szólt, a jog azonban általunk, emberek által a társadalmi viszonyokra alkotott fogalom. Helyesebb ezért - a mostani címet használva - az állatokkal való bánásmód vonatkozásában védelmükről és kíméletükről beszélni, ezt kötelességünkként megfogalmazni.
Állatorvosként elsősorban ebből az aspektusból közelítem meg a törvénytervezetet. Az önkormányzati bizottság tagjaként pedig az önkormányzatok szerepe az államigazgatás szempontjai oldaláról vizsgálom az államigazgatás egyes szereplőinek viszonyát, kapcsolatrendszerét az állatvédelem területén. Az SZDSZ politikusaként, liberális politikusként a civil társadalom, a civil szervezetek és az egyén szerepét, lehetőségeit vizsgálom a törvény tervezetében.
Nézzünk meg akkor néhány általános észrevételt! Már említettem, hogy igen hosszú előkészítő munka és egyeztetés után került elénk a tervezet. Megpróbál a társadalom egésze számára elfogadható, az európai jogharmonizációs elvárásoknak is megfelelő elveket megfogalmazni. A törvény hatálya tulajdonképpen csak a haszonállatokra terjed ki, az állatvilág többi részére a természetvédelemről szóló törvény vonatkozik. Ez azonban nem szabályozza kellőképpen az állatokkal való bánásmódot, a velük való kísérleteket. Ezért az ide vonatkozó szabályozást is indokolt lenne az állatvédelmi törvényben szabályozni.
Fontosnak tartom, hogy a törvény a kísérleti célokat is szűkíti. Tiltja például a szépítőszerek, a dohányáruk és a fegyver előállítása céljából végzett állatkísérleteket. Itt nem tartom megalapozottnak a kutatás és vállalkozás szabadságára vonatkozó ellenvetéseket. Törvényben nemcsak lehet, hanem eseteként szükséges is megfogalmazni bizonyos tiltásokat. Lehetne nagyon sok rossz példát is mondani, ami miatt ezt mindenképpen meg kell tegyük.
A törvényben megfogalmazott engedélyezési rendszer a kutatás területén, de más téren is, nagyon fontos jogi garanciákat jelent, egyúttal azonban arra is biztosíték, hogy az állatvédelem szempontjai is érvényesíthetőek. Fontos a kétszintű engedélyezési rendszer, a bizottságok és az OÁKB, valamint ezek és a munkahelyi bizottságok szerepe a folyamatos ellenőrzésben, valamint az állatvédelmi oktatásban is.
Lényeges az ellenőrzés és a szankcionálás hatósági ellenőrzése. Sajnos, valamivel erőtlenebb a társadalmi szervezetek és az egyén szerepének megfogalmazása az állatvédelem területén. Az önkormányzatok és a civil szervezetek forrásokhoz juttatása sincs megnyugtatóan megoldva állatvédelmi feladataik ellátása kapcsán. A forrásokkal különben mindig bajunk szokott lenni. Mindig kritikával élünk, hogy kevés a forrás más téren is.
Megfelelő titokvédelmi garanciák épültek be viszont a tervezetbe, amelyek a felhasználó intézmények gazdasági érdekeit védik. A genetikailag módosított szervezetekről, az ilyen irányú kísérletekről egy másik törvény rendelkezik. Ezt a törvényt az állatvédelmi törvénnyel párhuzamosan tárgyalja a parlament.
Néhány szót szólnék az úgynevezett pitbulltörvényről is. Megalkotásakor jogos kifogásként hangzott el, hogy a veszélyes állatokkal kapcsolatos szabályozást és eljárásmódot átfogóan kellene rendezni, ezért azt akkor átmeneti szabályozásnak tartottuk. Meg kell nézni, hogy néhány elemének átemelése után szükség van-e még erre a törvényre.
Fontosnak tartanám az állatvédelmi bírság bevezetését és az állatvédelmi szervezetek, valamint az önkormányzatok forráshoz juttatását, hogy állatvédelmi feladataiknak meg tudjanak felelni. Elkerülhetetlennek tartom a Btk. kiegészítését az állatkínzásra vonatkozó résszel.
Az állat-egészségügyi törvény megalkotásánál gondoltunk arra, hogy állatkínzás észlelése esetén felmentsük az állatorvost titoktartási kötelezettsége alól, sőt, kötelességévé tegyük a bejelentést. Az alapfogalmaknál meg kellene fogalmazni az állatverseny, az állatviadal és a veszélyes állat fogalmát is. A párhuzamos szabályozás elkerülésére az állategészségügyi törvényben szabályozott kérdéseket - állatszállítás, állatok vágása - vagy az ott alkalmazott fogalmakat - állatmenhely - nem kell ebben a törvényben is újra szabályozni, vagy más megnevezést alkalmazni.
(22.10)
Az állat tartásával kapcsolatos szabályozásnál a 4. §-ban egy általánosnak tűnő, de szakmai körökben általánosan elfogadott szabályozást javasolnék a napi egyszeri ellenőrzés helyett. Az állattartó a jó gazda gondosságával köteles eljárni - szoktuk mondani. Egészen másként kell gondozni egy óriáskígyót, egy mindenperces vagy egy szülni készülő jószágot, vagy egy szabadon tartott állatot.
Az állat kíméleténél és az állatkínzás tiltásánál gondolni kell a vadászatra vagy az őrzésre, a vagyonvédelemre használt állatokra és a cirkuszi állatokra. Itt megfogalmazásbeli pontosításokat javasolnánk. Egyértelműen tiltani kell az állatviadalokat. Pontosan meg kell határozni a sok vitát kiváltó liba- és kacsatömést vagy a toll tépésének engedélyezett módozatait is.
A 8. §-ban a "szokásos beavatkozások" megfogalmazást nem tartom jónak. Nem lehet konzerválni esetleg már ma is elfogadhatatlan szokásokat egy ilyen megfogalmazással. A sebészi beavatkozások tilalmánál gondolni kell olyan beavatkozásokra, amelyek nem férnek bele a tervezet által engedélyezett körbe, de esetenként el kell őket végezni. Ilyenek például az agyarazás, a szarvtalanítás, a sertés vagy a birka farokcsonkítása. Leölésnél a kábítási kötelezettséget előbb-utóbb a házi vágásokra is ki kell terjeszteni. Jelentősen bővülhet a vágóállatok köre is - strucc, szarvas, krokodil -, ezért ebben a kérdésben csatlakozom Medgyasszay képviselő és kollegám véleményéhez, aki azt mondta, hogy ezt valamilyen miniszteri rendeletnek kellene karban tartania, a vágóállatok körét.
A rituális vágás kérdését is pontosabban kell szabályozni, nehogy előálljon az a helyzet, hogy megengedhetetlen technológiákkal lehessen a rituális vágás fogalma mögé bújni.
A veszélyes állat tartásánál nem a közterületre való bejutást, hanem a tartási helyről való kijutást kell megakadályozni, és a megfogalmazást is így kell megváltoztatni. A veszélyes állatok köre mellett azok tartási feltételeit is jogszabályban kell rögzíteni. A veszélyes állat elhullását vagy eltűnését pedig csak egy hatóságnak, praktikusan a jegyzőnek kellene bejelenteni, majd ő szól a rendőrségnek vagy az állat-egészségügyi hatóságnak, ha szükségesnek tartja; ha elvész az állat, nyilván a rendőrségnek, ha elhullik az állat, nyilván az állatorvosnak. Indokolt esetben a veszélyes állat elhelyezése helyett lehessen azonnal a kiirtásról is intézkedni. Állatkísérletnél kivételt csak bizottsági engedéllyel lehessen tenni - a 25. § szól erről.
Az OÁKB feladatainál a jogszabályok tervezetének véleményezése, szakvéleményadása és a helyszíni ellenőrzés lehetősége is szerepeljen. Az állatszállítás korlátozásánál meg kell határozni, hogy ki teheti ezt meg, milyen mértékig, és esetleg kik kezdeményezhetik. Állatkert, de más intézmény létesítésénél is a jegyző a hatóság, és a szakhatóságok - állat-egészségügy, természetvédelem - szakvélemény alapján határoznak. A jegyző az állat kiirtását ne kezdeményezze! Hozzon erről határozatot, aminek alapján az állat-egészségügy azt végrehajtja! Az állatokkal szemben ne emberséges, hanem megfelelő bánásmódot tanúsítsunk! Az állatvédelmi jogszabályok megsértése miatt ne csak társadalmi szervezetek kérhessenek intézkedést vagy indíthassanak pert! Legyen ehhez az állampolgárnak is joga!
Végül még egy megjegyzés a felhatalmazásokkal kapcsolatban: ahol háromnál több miniszter szerepel, ott kormányrendelet szintjére praktikus emelni a rendeletet.
Befejezésül ismételten kiemelném, hogy a törvény elfogadását igen fontosnak tartom, egy társadalmat nemcsak az minősít, hogy hogyan bánik a szegényeivel, a hátrányos helyzetűekkel, hanem az is, hogy hogyan gondoskodik természeti értékeiről, hogyan bánik az állatokkal. Ezt a természetközeli társadalmak még ösztönösen tudták, és viszonyrendszerükben érvényesítették is. Valóban illő tisztelettel közelítettek a természethez, az állatvilághoz, azokat gyakran szentként vagy totemállatokként tisztelték - gondoljunk csak őseink turullmadarára! Újra meg kell tanulnunk ezt a tiszteletet, és néhány embertársunkat a törvény szigorával is rá kell kényszerítenünk erre a tiszteletre.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
