BAKONYI TIBOR

Teljes szövegű keresés

BAKONYI TIBOR
BAKONYI TIBOR (MSZP), a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! E Ház falai között az elmúlt időszakban nagyon sok szó esett az állam felesleges kiadásai csökkentésének fontosságáról, a szociális gondoskodásról, a környezet védelméről. Az általam benyújtott módosító javaslat jelentős állami pénzeszközök megtakarítását teszi lehetővé, hiszen csak az elmúlt évben a Vám- és Pénzügyőrség által lefoglalt hamis márkajelzésű termékek raktározása, őrzése 100 millió forint nagyságrendű kiadást jelentett az államháztartásnak. Ugyancsak a tavalyi évben a fenti árucikkekből megsemmisítésre, elégetésre került termékekkel kapcsolatos eljárási költség is több tízmillió forintra tehető. Több mint 40 ezer pár, bőrből készült cipőt oszthattak volna szét a tél közeledtével a karitatív szervezetek, és ugyanennyi cipő elégetésekor keletkezett, a környezetet szennyező égéstermék levegőbe jutását kerülhettük volna el. Több ezer sportcipő, szabadidőruha, póló és egyéb ruházati termék van jelenleg is a VPOP raktáraiban, egy részük az elmúlt hétvégén a budapesti piacokon megtartott sikeres ellenőrzés eredményeként.
A törvényjavaslat előkészítése kapcsán többször konzultáltunk az érintett kormányzati szervek, a védjegytulajdonosok, a márkaképviselők és a karitatív szervezetek képviselőivel. A javaslatot az általuk szükségesnek tartott szakmai szempontok beépítése után, vagyis a jelenlegi formában szinte valamennyien támogatták.
A védjegytulajdonosok álláspontja szerint a megtévesztő márkajelzéssel ellátott termékek nagy része nem befolyásolja az ő piaci pozíciójukat, hiszen a potenciális vevőkörük nem is találkozik ezekkel az elsősorban piacokon árusított termékekkel, vagy ha igen, a márkanév és a kiegészítő formajegyek, az anyagminőség alapján azonnal felismerhető a hamisított termék. Következésképp ha a nemzetközi szerződésekben előírt módon megjelölik ezeket a termékeket, és garanciát kaphatnak arra, hogy kereskedelmi forgalomba nem kerülhetnek, támogatnák a karitatív célú felhasználást. (Zaj.) Rövid leszek.
A VPOP álláspontja szerint a törvényjavaslat jelenlegi megfogalmazása összhangban van a Magyar Országgyűlés által 1994-ben ratifikált, a Kereskedelmi Világszervezet létesítéséről szóló egységcsomag részét képező TRIPS egyezményben foglaltakkal. A TRIPS egyezmény 46. cikkelye az egyéb jogorvoslatok cím alatt kimondja, hogy a jogsértő cselekmények visszaszorítása érdekében a bíróságokat kell felruházni azon joggal, hogy az általuk jogsértőnek minősített árukat minden kártérítés nélkül, a kereskedelmi csatornák mellőzésével rendeljék forgalomba hozni, de oly módon, hogy az semmiféle kárt ne okozzon a jogtulajdonosoknak a bíróságnak jogában álljon a kártalanítás nélküli, a kereskedelmi csatornák mellőzésével történő elidegenítést elrendelni oly módon, hogy a további jogsértések kockázatát csökkentsék.
A karitatív szervezetek pedig nagy örömmel fogadnák ezt a lehetőséget, nem sokáig lennének raktározási gondjaik, hiszen sajnos a rászorulók köre nagyon széles. Vállalnák ezen árucikkeknek a törvényben előírt módon kimoshatatlan vegytintával, más embléma felvarrásával vagy vasalásával, a cipők nyelvének kilyukasztásával stb. ellenőrzött körülmények között történő megjelölésének elvégzését is.
Kérem a tisztelt Házat, hogy az általam elmondottak alapján javaslatomat támogatni, a törvény módosítását elfogadni szíveskedjenek. (Nagy taps. - Közbekiabálások: Éljen!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem