ELNÖK (dr. Kóródi Mária)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Kóródi Mária)
ELNÖK (dr. Kóródi Mária): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! A szavazási idő alatt az ülésterem Duna-parti folyosóján csak képviselők, illetőleg a szavazásban közreműködők tartózkodhatnak. A szavazatok leadására 20 perc áll képviselőtársaim rendelkezésére, tehát a szavazatszámláló bizottság 16 óra 50 perc után további szavazólapokat már nem fogadhat el. A szavazatok összeszámlálását követően várhatóan 17 óra 10 perckor kerül sor az első titkos szavazás eredményének megállapítására.
Tisztelt Országgyűlés! Most a titkos szavazás és az értékelés időtartamára 40 perc szünetet rendelek el. Kérem, kérjék képviselőtársaikat, hogy a szavazáson vegyenek részt. Köszönöm.
(Szünet: 16.35-17.11
Elnök: dr. Gál Zoltán
Jegyzők: Boros László és dr. Tóth Tihamér)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem