KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Képviselő Úr! A magyar népet nem ügyfélnek tartom. A magyar népet olyannak tartom, aki megválasztja a parlamenti képviselőket, tehát felelősséggel tartozom a magyar népnek, ugyanúgy, ahogy ön is a választóknak. Ez természetesen nem változtat azon, hogy be kell tartani a nemzetközi szerződésekre vonatkozó törvényeket, és be kell tartani a nemzetközi szerződésekre vonatkozó nemzetközi szabályokat. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)
Nemzetközi szerződéseket azok kidolgozásának stádiumában, tárgyalási szakaszban nem szokás közzétenni sem szóban, sem írásban. Szeretném hangsúlyozni még egyszer, hogy a kormány nem kötött megállapodást, nincs tehát mit számon kérni a kormánytól. Egy tárgyalási szakaszban, egy munkafázisban tartunk, ahol a képviseletek, a küldöttségek vezetői által egyeztetett szövegről van szó; ez még nem a megállapodás.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem