DR. HOMOKI JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. HOMOKI JÁNOS
DR. HOMOKI JÁNOS (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A média évek óta folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt a rendőrség eladósodásáról, amely az utóbbi időben már csillagászati, 8,7 milliárdos összeget tett ki. Tavaly hiába biztosítottak a költségvetésben a tartozások rendezésére több mint 7 milliárd forintot. Úgy tűnik, minden kezdődik elölről. Avagy a belügyi politikai államtitkárnak lenne igaza? Ő ugyanis azt állította, hogy miután a rendőrség ezúttal csaknem 30 százalékkal több támogatást kap, év végéig gazdaságilag talpra állhat. A hiányzó összeget pedig gond nélkül előteremtik, hiszen a közelmúltban vásárolt új gépkocsik kevesebbet fogyasztanak. Ennek ellenére a közvélemény továbbra is szkeptikus.
Tény, hogy az ORFK adóssága néhány év alatt alig érte el az egymilliárdot. 1996-ra viszont meghaladta a 3, a tavalyi év derekára pedig a 4 milliárdot. Decemberre közelített a 9 milliárdhoz. A tartozások tehát alig fél esztendő alatt megkétszereződtek. A hivatalos álláspont szerint az adósság növekedésének magyarázata az 1997. évi költségvetésben tervezett forráshiány. Így az 1990 óta tartó létszámfejlesztést, illetve a hatáskörök bővülését sohasem követte a támogatások megfelelő mértékű emelkedése.
Az okokat illetően a belügyminiszter közelebb járt az igazsághoz akkor, amikor egy '96-os belső vizsgálatot követően kijelentette: az ORFK gazdálkodását egyszerre jellemzi a hiány és a pazarlás - és amit nem mondott ki -, a pénzügyi, gazdasági szabályozók folyamatos be nem tartása. Gondoljunk például az 1996 végén adott három heti bérnek megfelelő jutalomra, amelynek közterheire egyszerűen nem volt fedezet. Ez azonban senkit nem érdekelt, annak ellenére, hogy a hangulatjavító intézkedés további egymilliárddal növelte a rendőrség adósságát. Ez persze nem volt új találmány, hiszen az illetmények után korábban sem mindig fizették be a járulékot.
Az adósság folyamatos halmozódásához hozzájárult néhány átgondolatlan beruházás, illetve presztízsokok miatt erőltetett fejlesztés is, amelyek egy részében előre láthatták volna, hogy a számlát nem lesz miből kifizetni. Ha mégis, akkor pedig a közüzemi díjakkal maradnak adósok - maradtak is - milliárdos nagyságrendben. Az már csak hab a tortán, hogy 1997-re derült ki: a Teve utcai rendőrségi központ kapcsán nem számoltak a beruházás ugyancsak egymilliárdos áfaterhével, sőt, egyéb kiadásokkal sem, ezért maradt félbe az informatikai rendszer kiépítése.
Ezért kérdezem államtitkár úrtól: kik felelnek a rendőrség folyamatos pénzügyi ellehetetlenítéséért? Kik a felelősök a tavalyi adósságrobbanásért és a jelenlegi adósságért? Terheli-e felelősség a fedezet nélküli bérkifizetésre utasítást adó kormánytényezőket? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Érdeklődéssel várom az államtitkár úr válaszát. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem