DR. JESZENSZKY GÉZA

Teljes szövegű keresés

DR. JESZENSZKY GÉZA
DR. JESZENSZKY GÉZA (MDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt hiszem, kevés dolog van ebben az országban, ahol akkora egyetértés lenne, mint a sport ügye. Sajnos már nem látom azt, hogy a sport támogatásában, különösen az ifjúság sportéletének támogatásában a szándék mellett a tettek jelen lennének. Két éve született, úgy tudom, az a döntés az ön tárcájában, hogy az iskolákban folyó sportélet erősítése céljából személyenként, tanulónként ezer forint - nem havi, hanem évi ezer forint - támogatást adnak az iskoláknak abban az esetben, ha az iskolában sportkör működik. Örvendetes lenne, ha a sportkörök valóban fölélednének, ahol ezek megszűntek, de nagyon nehéz ezt a munkát úgy végezni, hogy nincs semmi anyagi alap. A rendeletnek vagy döntésnek egyik kiegészítője volt az, hogy sportköri díjat viszont nem lehet szedni.
(16.30)
Nem szeretném magam sem, ha a szülőket még jobban terhelnénk iskolai sportköri díjakkal, de sajnos az a tapasztalat - ezt minden testnevelő tanár barátom, ismerősöm alátámasztja -, hogy ez a megígért összeg, az ezer forint évente tanulónként, amit 1998-tól 1200-ra emeltek, egyszerűen nem érkezik meg az iskolákba. Szeretném tudni, hogy ennek mi az oka.
Köszönöm. (Taps az MDNP és az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem