DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN művelődési és közoktatási minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Képviselő Úr! Az ok nagyon egyszerű: a Művelődési és Közoktatási Minisztérium nem a közoktatási intézményeket támogatja, a költségvetés nem a közoktatási intézményeket támogatja, a közoktatási intézmények költségvetési támogatása az önkormányzatok, illetőleg a fenntartók feladata - ahol önkormányzat a fenntartó, ott önkormányzatnak, ahol nem, ott annak a fenntartónak -, és ehhez az állam normatív formában hozzájárul. A támogatás tehát nem az iskolának, hanem a fenntartónak jár a költségeihez.
A fenntartók az ön által említett támogatást az 1997. és '98. évi költségvetésben is megkapták. 1977-ben ez 1000, az 1998-as költségvetésben 1200 forint volt tanulónként.
Ezek az iskolai sportkörök egyébként a '96-ban módosított közoktatási törvény rendelkezései szerint működnek, és ez a működés az, amelyhez az állam, a költségvetés normatív formában ezt az említett 1000, illetőleg idén 1200 forintos támogatást megadja.
Még egyszer mondom, ez a támogatás a fenntartónak jár. Hogy a fenntartó ezt továbbadja-e és megcímezve adja-e tovább az iskolának, ez az önkormányzati törvény értelmében a fenntartón múlik.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem