DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Most, a társadalombiztosítási járulékfizetés határnapján emlékeztetek a vállalkozók legutóbbi zaklatására, a havi bevallás és a mágneslemezes nyilvántartás ügyére, mint az átgondolatlanul hozott, majd gyakran és gyorsan módosított intézkedések egyikére.
A magát a kis- és középvállalkozások iránt elkötelezettnek valló kormánynak legalább ezen ügyek kapcsán fel kellett volna figyelnie az egészségbiztosító ügyvitelének zavaraira. 1997. február 25-én már egy olyan mulasztási bírság kirovásáról szóltam, amely egy 1992-ben megszűnt vállalkozás utáni 1995. évi jövedelem be nem jelentése okán keletkezett - vagyis nem létező jövedelem, nem létező vállalkozás. Válasz, intézkedés azóta sem történt.
S ami rosszabb, azóta további hasonló panaszok érkeztek hozzám. Ezek lényege az, hogy a vállalkozásoknak kiküldött, tartozásokat megállapító levelek az esetek túlnyomó többségében nem felelnek meg a legelemibb követelményeknek, amelyeket a Ptk. vagy a számviteli törvény alapján el lehetne várni. Nem közli külön a tőketartozást, és külön a késedelmi kamat összegét, s azt sem, hogy melyik évben, milyen időszakról keletkezett a tartozások összege.
Az Egészségbiztosítási Pénztár több mint 1 millió 200 ezer folyószámla-egyenlegről szóló értesítőt küldött ki ügyfeleinek. Ezek 40 százaléka mutat fizetési hátralékot. A biztosító járulékosztályának főosztályvezetője azt tanácsolta, hogy aki nem ért egyet az értesítővel, keresse fel személyesen a megyei pénztárat, mert szavai szerint - idézem - sok esetben csak pontatlanság okozza a félreértéseket.
Nem is tehet mást a vállalkozó, mint hogy bevonul személyesen egyeztetni, de a hiányos közlés miatt magával kell vinnie évekre visszamenőleg egész irattárát. Mert azt sem tudják közölni, melyik időszak okoz gondot. Levélben az egyeztetést nem lehet elvégezni. Nem, mert a levelekre és a levélben küldött pontos adatokra, a befizetések igazolására még csak nem is válaszolnak!
A személyes ügyintézésnél viszont nem veszik figyelembe az államigazgatási törvényben ilyen esetre megszabott határidőket, amikor megadják az időpontot. Azt már említettem - és ebben sem történt változás -, hogy a megküldött határozatokra nem lehet észrevételt tenni. Nincs első-, másodfok, hanem csak a bíróságnál lehet a határozatot megtámadni, ami külön költség és idő.
A helyzet immár végképp tarthatatlan; nemcsak civilizálatlan, egyoldalúan kiszolgáltatja az adófizető polgárt a hatóságnak, nemcsak pénz- és időpocsékoló, hanem egészében azt sugallja nekem, hogy az egészségbiztosítási ügyvitel rendszere az összeomlás felé tart. Ha ez így van, ez kormányzati felelősség. Ezért kérdezem, mit tesz a minisztérium a helyzet rendezésére. Miniszter Úr, várom válaszát. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem