DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Amit előadtam, az nem a kormány által hangoztatott támogatás, hanem felesleges zaklatás, és olyan kiszolgáltatottság, amely az egész magyar vállalkozói réteget érinti. Itt beszélhetnék például arról - ami megint nincs leírva, ugye -, hogy ugyanilyen kiszolgáltatott helyzetben van a magyar kisvállalkozó, ha a bankhoz fordul hitelért, mert az értékbecslésnél egyszerűen megnyúzzák, az alábecsült likviditási értéket is csak továbbcsökkentett értékben - befogadó szerződésre gondolok, egyoldalú szerződési feltételekre és sorolhatnám. Multinacionális cégekkel, azok mögött álló kitűnő banki szolgáltatásokkal hogyan versenyezhetnének?
Ami pedig az általam felvetett kérdést illeti, az interpellációmban jelzett zavarokat egy magát szakértőinek nem nevező kormány sem hagyhatta volna intézkedés nélkül. 1997-ben szóltam ebben az ügyben, és ez történt. Ez is hozzátartozik ahhoz az országmérleghez, amelyet az MDF állított ki a távozó kormányról.
Ami pedig az interpellációm írott és szóban elhangzott szövegének... (Az elnök kikapcsolja a felszólaló mikrofonját.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem