DR. RASKÓ GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RASKÓ GYÖRGY
DR. RASKÓ GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Képviselőtársaim! Valószínűleg mindenki hallotta, ma reggel a rádió is beszélt róla, de tegnap is téma volt, hogy az egyéni vállalkozók, de a társas vállalkozóknak is egy igen jelentős része nem adta be időben az adóbevallását. A jelentős rész egészen ijesztő, mert egyéni vállalkozók közül 104 ezren, ami a nyilvántartott egyéni vállalkozók 22 százalékát jelenti, míg a társas vállalkozók közül 95 ezren nem küldték be az adóbevallásukat, ami a nyilvántartott társas vállalkozóknak 25 százaléka, vagyis rendkívül magas arányról van szó. Ráadásul a beküldött adóbevallások 18 százalékát idáig hibásnak találták, ami annyit jelent, hogy az adózási fegyelem Magyarországon elképesztően alacsony színvonalon van.
Gondolom, a kormánynak van ötlete arra, hogyan lehetne ezen javítani. De, szeretném hozzátenni, hogy szakértő, a könyvvizsgálásban és adótanácsadásban jártas akár egyéni vállalkozók vagy éppen társas vállalkozók is rendkívül nehezen tudják lefordítani azt a jogszabályhalmazt, ami az adózással kapcsolatos, és akkor még a tb-járulék nyilvántartásáról és befizetéséről nem is beszéltem.
Úgy gondolom, illene valamiféle rendet teremteni ezen a területen, érthetőbbé tenni az idevonatkozó utasításokat, mert nem hiszem, hogy igaza lenne Vámosi-Nagy Szabolcsnak, a megoldás az, hogy most ezeket a vállalkozókat jól megbüntetjük, mindenféle különbírságot vetünk ki rájuk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Valószínű, nagy részük nem tudta elkészíteni a bevallást, mert nem értette meg, hogy mit kell bevallania.
Kérem válaszát! (Taps az MDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem