KOVÁCS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS LÁSZLÓ
KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Tisztelt Frakcióvezető Úr! Ön nem először téveszti össze a parlament ülését egy bírósági tárgyalással, volt már, amikor tisztelt Bíróságnak szólította a parlamentet. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Változatlanul csak azt ismételhetem meg - s azt hiszem, ténykérdés, hogy létezik vagy nem létezik megállapodás -, nem tudom, mire alapozza, mert senki nem mondta azt a kormány részéről, sem a miniszterelnök, sem a külügyminiszter, akik ebben megnyilatkoztak, hogy bármiféle megállapodás született volna. Csak azt mondtuk, s nem is mondhattunk mást, mint hogy egy megállapodástervezet készült el. Teljesen mindegy, hogy ezt őrzik, nem őrzik, hol őrzik, milyen páncélteremben, ez a dolog lényegén nem változtat. Még egyszer megismétlem: nem kötött a kormány megállapodást, egy megállapodástervezet van, és ezt a tervezetet a nemzetközi szokások szerint és a magyar adatvédelmi és államtitok-védelmi törvények szerint nem lehet közzétenni.
Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem