DR. LOTZ KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. LOTZ KÁROLY
DR. LOTZ KÁROLY közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Közismert, hogy az úthálózat felújítására nem négy év, hanem sokszor negyven év is kevés. Ha ön erre a négy évre hivatkozott, én joggal megkérdezhetem: önök az előző négy évben akkor mit csináltak tulajdonképpen? (Taps az MSZP soraiból.) Pontosan ezt örököltük: olyan hihetetlenül elhanyagolt úthálózatot vettünk át, hogy az elképesztő méretű.
Most próbáljuk valamennyire rendbe hozni, amennyire lehet. Most próbáljuk az összes európai pénzt, amennyit csak lehetséges, ráfordítani erre. Most sikerült az Útalapból legalább kétszer annyit ráfordítani, mert most sikerült százalékosítani.
A következő időszak bizonyára jobb lesz, de négy év alatt, kedves képviselő úr, semmiképpen nem lehet behozni negyven év hátrányát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem