DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Miniszter Úr! Az elmúlt négy év a Békés megyében lakók számára szinte semmilyen változást nem hozott, annak ellenére, hogy a megye minden tekintetben leszakadt az ország fejlett régióitól. A tömeges elvándorlás megakadályozásához, a munkanélküliség csökkentéséhez és természetesen munkahelyek létesítéséhez elengedhetetlen a korszerű úthálózat, hisz enélkül egyetlen befektető se kíván egyetlen fillért vagy centet se beruházni Békés megyében. Meggyőződésem, hogy a megye közútjai katasztrofális helyzetben vannak, és az idősebbek szerint mind a századfordulón, mind a harmincas években sokkal jobb közúti lehetőségek voltak, mint a második évezred küszöbén.
Ha például miniszter úr gépkocsival Orosházáról Gádorosra kíván eljutni, rövid idő után belátja, hogy a kátyúk miatt szekérrel vagy lovas kocsival kényelmesebb az utazás. Hasonló a helyzet az Orosháza-Tótkomlós, az Orosháza-Pusztaföldvár-Csanádapáca közötti útszakaszon is. Választókerületemből a román határ felé eső szakaszon például Mezőkovácsháza-Dombiratos-Kevermes községek felé haladva az embernek először az az érzése, hogy egyirányú utcában közlekedik, ami az út minőségét és szélességét illeti, az útjelzőtáblák pedig jórészt hiányoznak, és igen óvatosan kell haladni, nehogy az árokban kössön ki az ember.
A tárgyilagosság kedvéért, miniszter úr, el kell ismernem, hogy Csorvás községben a 47-es főúton történt egy beruházás: nevezetesen járdaszigetekkel és járdákkal szlalompálya készült, aminek következtében mind a kamionosok, mind a személygépkocsival közlekedők örök időkre emlékezetükbe fogják vésni ezt a balesetveszélyesre sikeredett dilettáns megoldást.
Kérdezem tehát miniszter urat, miért nem cselekedett a kormány az elmúlt négy évben, s mikor közlekedhetnek a megye polgárai elfogadható minőségű utakon.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem