DR. VARGA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA ISTVÁN
DR. VARGA ISTVÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Ön tulajdonképpen elismerte, hogy az általam felvetett problémákat a kormány nem oldotta meg. Én elhiszem, hogy ezek az ígéretek, pályázatok a jövőben majd javítani fogják Békés megye úthálózatát. De én úgy gondolom, önöknek négy év elegendő idő volt arra, hogy bizonyítsanak - és ezalatt az idő alatt tulajdonképpen semmi nem történt, kivéve azt, amit ön is említett, hogy készült Orosházánál egy elkerülő szakasz, illetve az elkerülő szakasz fele vagy negyede készült el. Úgy gondolom, Orosházán például nem ez lenne a legfontosabb, hogy elkerülő útszakasz épüljön, sokkal fontosabbak lennének azok az utak, amelyeket említettem, hogy mondjuk Gádorosra el lehessen menni ne csak szekérrel, hanem gépkocsival is.
Miniszter úr, nekem az a véleményem, hogy Békés megye polgárait nem a metróépítkezés érdekli, nem döntően az autópályák érdeklik, ők azt szeretnék, hogy a 2000. év küszöbén ne ekhós szekérrel haladjanak Európába, hanem normálisan, személygépkocsival, megfelelő közúton.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem