VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlamenti ciklus végéhez közeledve egyre többször érezhetik és érzik úgy a polgárok, hogy kormánypolitikusok egymásnak ellentmondó kijelentéseikkel őket, bennünket néznek - finoman fogalmazva - naivnak. A hirtelen megváltozott kormányzati retorika gazdaságpolitikai ügyekben is szeretné elfelejtetni a korábbi csapásokat, a 20 százalékos reáljövedelem-csökkenést, a családi költségvetések megnyirbálását. Ám úgy ítéljük meg, hiába, ha kilóg a lóláb.
Hadd említsek néhány konkrét ügyet az utóbbi időszak kormányzati szemfényvesztéseiből! A miniszterelnök úr sietve jelentette be napirend előtt, hogy az ország idő előtt törleszti az IMF-nek 158 millió dolláros adósságát. Sajnos, a miniszterelnök úr azt nem tette hozzá, hogy miközben ez az idő előtti törlesztés megtörténik, azonközben januárban és februárban a Magyar Nemzeti Bank 750 millió márkás kötvénykibocsátást hajtott végre, azaz hitelt vettünk föl. A gyanakvóbb vagy óvakodóbb polgárokban még az is fölmerül, hogy nem ebből a kötvénykibocsátásból fedeztük-e az az IMF-adósságtörlesztést, amit idő előtt jelentett be a miniszterelnök úr. Mibe került ez nekünk, mibe került a polgároknak, mi volt ennek a valós ára? (Bársony András: Tudod, hogy nincs átjárás a kettő között. - Közbeszólások az MSZP padsoraiban.)
Ugyanilyen értetlenül állnak a polgárok Horn Gyula miniszterelnök azon kijelentése előtt is, hogy a kormány nem akasztja meg a belső kereslet növekedését, és nem akadályozza meg a bérek emelkedését. Ezzel szemben a Pénzügyminisztérium közigazgatási államtitkára egy februári konferencián arról beszélt, hogy hosszú távon ez nem lehet tendencia, a jövedelmek növekedését kordában kell tartani. Azaz, ha jól értjük az államtitkárt, akkor a 20 százalékos jövedelemcsökkenés után meginduló némi emelkedést ideje lenne visszafogni. Kinek higgyenek a polgárok? A miniszterelnöknek vagy államtitkár úrnak? (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból: Senkinek sem!)
Az energia ügyében is nehéz felfogásúnak vagy gyereknek nézik a polgárokat a kabinet tagjai.
(10.10)
Tavaly több mint 30 százalékkal emelkedtek az energiaárak, növekvő terheket rakva a családok vállára. A felmérések szerint minden nyolcadik család kér haladékot a közüzemi számlák fizetésére. A kormánytól tavaly azt hallhattuk, hogy az energiaárak emelésére a megkötött szerződések kötelezik a kormányt is. Most azonban azt tapasztaljuk, hogy erre nem kerül sor, ami azt jelenti, hogy vagy korábban csapták be a polgárokat - azaz a kormány nem mondott igazat -, vagy pedig az energiaárak már eddig is tartalmazták azt a nyereséget, amit a kormány ezekben a szerződésekben beígért. A sor folytatható a kőolaj- és gázimport napokban elengedett vám- és illetékbefizetésével.
A kormány költségvetési bevételeket enged el mintegy 15 milliárd forint értékben, de nem tudjuk, hogy az elengedett bevétel kit gyarapít majd: a polgárokat vagy a szocialista Pál László vezette Molt. Az elmúlt négy évben miért nem volt erre mód, miért csak most, hirtelen, a választások előtt két hónappal kerít erre a kormány lehetőséget? Tizenöt milliárd forintból - a tegnapi vita alapján is - lehetne közbiztonságra, az egészségügy konszolidációjára fordítani pénzt. Nem tudjuk, hogy ez a 15 milliárd forint - ami költségvetési bevételkiesést jelent - kit és milyen módon fog gyarapítani.
S miközben költségvetési bevételről mond le a kormány, azonközben a katasztrofális egészségügyre vagy a drámaian rossz közbiztonság megerősítésére nincs pénz. A kormány miniszterei nemcsak egymással ellenkező dolgokat mondanak, de időnként cáfolják a miniszterelnök kijelentéseit is. Talán ezt a gazdaságpolitikai bizonytalanságot érzik most a külföldi elemzők. Nem véletlen, hogy a Reuters jelentése szerint az összes nemzetközi auditcég az inflációs prognózisokat módosította, méghozzá nem lefelé, hanem felfelé - erről szólnak a február 28-ai sajtójelentések.
Tisztelt Ház! A Fidesz-Magyar Polgári Párt úgy gondolja, a polgárok nem vakok és nem buták, hogy ne vegyék észre a szavak és tettek közötti különbséget, a kormány megkezdett választási kampányát. (Derültség a kormánypárti oldalon.) A cégtábla átfestésével még nem változott a kínálat. A cégtáblacseréhez nemcsak a kínálatot, hanem az eladót is meg kellene változtatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon. - Zaj a kormánypárti oldalon. - Az elnök csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem