DR. SEPSEY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SEPSEY TAMÁS
DR. SEPSEY TAMÁS (MDF): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. (A mikrofonja nem működik.) Ha a mikrofont bekapcsolják, akkor mondanám... (Rövid szünet.)
Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Négyéves országgyűlési képviselőségem során több alkalommal szólaltam fel a kárrendezési hivatalok jövőjével kapcsolatban. Kérdéseket tettem fel a felügyeletet gyakorló miniszternek, a miniszterelnök úrnak. Azokból a válaszokból egyértelművé vált számomra, hogy a jelenlegi kormánypárti képviselők egy részének fogalma sincs arról, mit jelent emberek százaival három évig együtt dolgozni, és teljesen értetlenül álltak azon aggódásom előtt, hogy egykori munkatársaimnak a jövője miatt félek.
1998. március 31-ével megszűnik az Országos Kárrendezési és Kárpótlási Hivatal, s megszűnnek a megyei kárrendezési hivatalok. Természetesen ez a megszűnés csak egy cégtáblaátfestést jelent, mert a kormány döntött arról, hogy lesz egy jogutód szervezet, amelyet valami oknál fogva, talán a miniszterelnök úrnak az ötvenes évek intézményei iránti vonzalma következtében, irodának neveztek el. Jól tudjuk, hogy voltak kommunista pártoknak tájékoztató irodái, talán most feléled megint ez a gyakorlat, és egy államigazgatási szervezetet, amely hatósági jogalkalmazás kapcsán határozatokat hoz, állampolgárok ügyeiben dönt, irodának fognak nevezni.
Miután a kormány döntött erről, nagyon sajnálom, hogy nem nyugtatta meg azokat a kárpótlásra jogosultakat, akik naponta telefonálnak, levelet írnak, hogy mi lesz az ügyükkel, mert körülbelül 200 ezer ügyben a mai napig nem született döntés. Lehetne elmélkedni azon is, hogy lehet megszüntetni egy hivatalt, amikor még 200 ezer folyamatban levő ügye van, nyilvánvalóan e probléma megoldása a következő kormány időszakára fog esni.
A mai napon azért szerettem volna napirend után megszólalni, hogy bizonyos értelemben az ország nyilvánossága előtt még egyszer és utoljára megköszönjem a kárrendezési hivatalok munkatársainak az elmúlt években kifejtett áldozatos munkáját. Meg vagyok győződve arról, hogy egykori munkatársaimnak önfeláldozó, becsületes, tisztességes munkája nélkül a részleges kárpótlási törvényeket még oly részlegesen sem tudtuk volna végrehajtani, mint amilyen részleges végrehajtást sajnos a fogyó idő számunkra biztosított. Többségük igen jó szakember volt, még többen igen jó szakemberré váltak. A magyar közigazgatás számára nagy veszteséget fog jelenteni, hogy a kormány nem gondoskodott ezen emberek jövőjéről, és nem tette lehetővé, hogy a szakirányú végzettségüknek megfelelően a közigazgatás számára ezt a humán erőforrást megtartsuk az évek folyamán, és az ország érdekében kedvezőbben használjuk fel.
Mint a hivatal egykori elnöke, még egyszer szeretném megköszönni munkatársaimnak, hogy olyan sokat tettek a kárpótlásra jogosultak érdekében. Elnézést kell kérnem azoktól a kárpótlásra jogosultaktól, akiknek az ügyeiben hosszú idő alatt született döntés, vagy akiknek az ügyeiben nem kedvező döntés született.
Köszönöm szépen. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem