DR. DÁVID IBOLYA

Teljes szövegű keresés

DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Szekeres képviselő úr felszólalását nem lehet meg nem történtté tenni, különösen akkor, amikor elnök úr arra hivatkozással felhívja az alkotmányügyi bizottság elnökét nyilatkozattételre. Ön hivatkozik a 107. § (3) bekezdésére, azonban azt nem lehet a 107. §-tól elvonatkoztatottan önállóan értelmezni, mert a zárószavazás előtti módosító javaslatot írásban lehet benyújtani, legkésőbb azon ülésnap megnyitása előtt egy órával, amely ülésnap napirendi pontján szerepel az adott törvényjavaslat zárószavazása.
Hack Péter elnök úr csak a Házszabályra alapítottan elmondta, hogy ő a bizottság nevében nem tud nyilatkozni, a saját véleményét ezzel kapcsolatban el tudta mondani. Azonban nincs ilyen előterjesztése az alkotmányügyi bizottságnak, amely alapján ön a (3) bekezdésre hivatkozott, hogy a zárószavazás megkezdése előtt a zárószavazás elhalasztását javasolhatja a kijelölt bizottság. Éppen ezért most nincs olyan helyzetben az Országgyűlés, hogy a bizottság ez ügyben megtegye ezt a javaslatot.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem