CSÓTI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az 1848 márciusi forradalom évfordulóját ünnepelve, érdemes sorba venni a kor kiemelkedő személyiségeinek azon gondolatait, melyek ma is időszerűek.
Széchenyi István 1848. január 24-én a magyar közlekedésügy rendezéséről szólva az alábbiakat mondotta: "Hosszú álmaink s több mint félszázados szónoklataink után végre tennünk is kellene valami nagyobbszerűt már, ha a nemzetek sorábul, dísztelenül kisodortatni nem akarunk."
Széchenyi intelmei ma is időszerűek. A közlekedés ügyében és ezen belül a vasúti szállítás, személy- és áruszállítás területén a szociálliberális koalíció kormányzati tevékenységének utolsó hónapjaiban teljes zűrzavar, tehetetlenség és szakszerűtlenség uralkodik. Az ország legnagyobb vállalatának, a Magyar Államvasutaknak nincs vasútfejlesztési koncepciója. A MÁV óriási költségvetési összegeket emészt fel, hazai és külföldi hiteleket vesz fel, de ezek csak az egyik napról a másikra élés politikáját támogatják, a szolgáltatások színvonala és mértéke folyamatosan csökken.
Jó példa erre a kelet-magyarországi térség és azon belül a záhonyi csomópont. A MÁV áruszállítása ezen a határátkelőn drámaian visszaesett, ugyanakkor Európából a FÁK országai felé a fuvarozás egyre nő, csakhogy nem a nagy kapacitású záhonyi átkelőn, hanem Szlovákián és részben Lengyelországon keresztül.
Miért baj ez, tisztelt képviselőtársaim? Egyrészt azért, mert e gazdaságilag hátrányos helyzetű térségnek a vasúti szállítás munkaalkalmat adott, a leépülés viszont tovább növeli a munkanélküliséget. Másrészt azért, mert itt a gazdasági fellendülést éppen az a határokon átnyúló gazdasági együttműködés - Kárpátok-eurorégió - biztosítaná, amely a vasút fejlesztése nélkül szinte lehetetlen.
Másik példa: nincs összehangolva a vasúti személyszállítás a városi tömegközlekedéssel. A MÁV értékes területeket ad el a városokban, és feléli a bevételt ahelyett, hogy fejlesztésre fordítaná. Nem oldották meg többek között a Déli pályaudvar kiköltöztetését Kelenföldre, tovább károsítva ezzel a bel-budai területeken a környezetet, és feleslegesen veszélyeztetve a budai belváros közbiztonságát.
A példákat vég nélkül lehetne sorolni: átgondolatlan üzletpolitika, pazarló gazdálkodás, gabonaszállító vagonok elhibázott vásárlási szándéka, ugyanakkor drága külföldi vagonbérletek, elképesztően alacsony kereskedelmi sebesség s a többi.
Tisztelt Miniszter Úr! Ilyen körülmények között milyen jövőt jósol a hazai vasúti személy- és áruszállításnak? (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem