CSÓTI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

CSÓTI GYÖRGY
CSÓTI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Ön most felsorolt itt számos elképzelést, javaslatot, ötletet, és éppen ezzel van a baj, hogy a sok-sok jó kezdeményezés önmagában lehet, hogy kiváló, de nem áll össze egy egységes koncepcióvá. Ezért a MÁV pénzügyi helyzete áttekinthetetlen. A MÁV a költségvetésből rendelkezésre bocsátott eszközöket nem megfelelően használja. Ez nemcsak egy külső szemlélőnek a benyomása, hanem a MÁV-on belül is a szakértők ebben a kérdésben egyetértenek, hogy egy ilyen koncepció nélküli vasúti fejlesztés elképzelhetetlen, a sok kis mozaik nem áll össze egységes képpé.
Akkor tudnám elfogadni, tisztelt miniszter úr, a válaszát, ha ön azt mondotta volna, hogy állami számvevőszéki vizsgálatot kezdeményez a MÁV gazdálkodásának áttekintésére, megvizsgálandó, hogyan használta fel az óriás mamutvállalat az adófizetőknek például az elmúlt három esztendőben mintegy 140 milliárd forintnyi összegét, amellyel támogatták, de nem fejlesztették a MÁV-ot.
Köszönöm. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem