DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN
DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A négyéves ciklus utolsó ülésnapján jogos és érthető, hogy a parlamenti frakcióvezetők szembenéznek az elmúlt négy év eredményeivel, szembesítik vállalásaikat az általuk nyújtott teljesítménnyel. Én is ezt szeretném tenni nagyon röviden.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége négy éve megfontolt, józan döntést hozott a koalíciós szerepvállalásról, mert fontosnak tartotta azt, hogy az ország felemelkedéséért, a gazdasági hanyatlás megállításáért, az új, modern, európai Magyarország megteremtéséért maga is megtegyen mindent, ami programjából és képviselőinek tehetségéből telik.
Ha végigtekintünk az elmúlt négy éven, tudjuk, hogy nagyon nehéz időszakban vállalkoztak a szabaddemokraták a Szocialista Párttal együtt a kormányzati felelősségre. Tudtuk azt, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetben van, tudtuk azt, hogy megoldatlan problémák sora terheli az országot, az ország társadalmi életét, mégis vállaltuk, mert nem lehetett kitérnünk ettől a felelősségtől.
Az elmúlt négy év bizonyította, hogy nem csupán megállítottuk a hanyatlást, hanem megteremtettük a fenntartható, a biztos fejlődés feltételeit; ma már a kritikusaink is elismerik, hogy a magyar gazdaság jó pályára került, a magyar gazdaság emelkedő pályán van, növekedési ütemünket számos nyugat-európai ország is irigyli, biztatóak az eredmények - és még biztatóbbak a kilátások.
Ennek a négyéves ciklusnak fontos eredménye volt az államháztartási reform megkezdése, amit a szabaddemokraták kezdettől szorgalmaztak. Reformértékű lépésnek tekintjük a nyugdíjreform bevezetését, amelyet máris számos szomszédos és európai országban tanulmányoznak mint mintát; ilyen a kincstári reform, de ennek tekintjük a privatizációs folyamat lezárását is, az állam szerepvállalásának korlátozását.
Ugyancsak fontos eredménye ennek a négyéves ciklusnak Magyarország nemzetközi tekintélyének megerősítése és növelése, Magyarország integrációs pályájának felgyorsítása: Magyarország a NATO-csatlakozásnak már a küszöbén áll, és az európai uniós tárgyalások is heteken belül elkezdődnek. Tehát olyan eredményeket mutathat fel ez a kormány mindenfajta dicsekvés, mindenfajta önelégültség nélkül, amelyek lehetővé teszik, hogy azt mondjuk: megérte ez a négy év, megérte minden nehézség ellenére, megérte mindazon kockázatok ellenére is, amelyeket a kormányzati felelősség természetesen jelentett.
(11.20)
A magyar gazdaság, a magyar társadalom ma biztató jövő előtt áll, de természetesen ezek az eredmények még törékenyek, elronthatók. Az előttünk álló választásnak az a tétje, hogy biztosan haladjunk tovább azon az úton, amelyet ez a kormány négy éve megkezdett, és amelyben a szabaddemokratáknak fontos szerepük volt.
A Független Kisgazdapárt egyik választási plakátja a minap tűnt fel az utcákon. E választási plakát egy KRESZ-táblát mutat. A KRESZ-tábla balra kanyarodni tilost jelez. Mi ezzel a magunk részéről egyetértünk. Ne kanyarodjunk se balra, se jobbra, haladjunk tovább azon az úton, amelyet a szabaddemokraták támogatnak: folytassuk tovább a gazdaság felemelkedését, a társadalmi problémák megoldását ezen a módon!
Ma megszaporodtak a csodadoktorok és a hályogkovácsok, tisztelt képviselőtársaim, felelőtlen és fellengzős ígéretek hangzanak el szinte mindennap. Eddig a parlament is terepe volt ennek, ezután nyilván elsősorban a választói gyűlések, kampánygyűlések lesznek azok. De én biztos vagyok abban, hogy a magyar állampolgárok túlnyomó többsége józan ember; józan ember, aki pontosan tudja, hogy semmiből nem lesz semmi, az eredményekért keményen meg kell dolgozni, de az eredmények elérésének ma minden esélye adott, s a választásoknak az egy fontos tétje, hogy ezeket a feltételeket a továbbiakban is biztosítani tudjuk.
Kis, biztos lépések vezethetnek el csak Magyarország nemzetközi megítélésének megszilárdulásáig, Magyarország felemelkedéséig. Ezeket a kis és biztos lépéseket ígéri a Szabad Demokraták Szövetsége, amely elfogadta programját. Ez a program az integráció jegyében született meg. Ez lesz a nemzet következő négy évének nagy és fontos vállalkozása. Ez a program megoldást kínál az egészségügy problémáira, ennek a ciklusnak talán ez az egyetlen olyan adóssága, amelyhez nem tudtunk igazán hozzálátni; ez a következő időszak tevékenysége.
Az elmúlt néhány évben frakciónk működése eredményeképpen a választópolgárok szabadon dönthetnek a személyi jövedelemadójuk egy százalékáról, és erről máris a választópolgárok több mint 40 százaléka döntött. Remélem, most, amikor kitöltik az adóbevallásukat, még többen fognak ezzel a lehetőséggel élni. Szabaddemokrata javaslatra emelkedett lényeges mértékben a családi pótlékok aránya ebben az évben. S végezetül kifejezem reményemet, hogy szabaddemokrata kezdeményezésre (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) fogjuk elfogadni a fogyatékosok törvényét. Ebben a szellemben szeretném kifejezésre juttatni a szabaddemokratáknak azt az elégedettségét (Az elnök ismét jelzi az idő lejártát.), amelyet az elmúlt négy év iránt fejeznek ki.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem