DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR
DR. GYŐRIVÁNYI SÁNDOR (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt években tanúi lehettünk annak, hogy a kormány gazdaságpolitikája egyre súlyosabb helyzetet teremt a lakosság széles rétegei számára. A munkanélküliség, a bérek csökkenő reálértéke úgy a fiatal, mint az egészséges idősebb korosztályok körében sokszor kilátástalan helyzetet teremtett. Aki tehát egy kicsit is ismeri a hazai valóságot, világosan kell hogy lássa: olyan körülmények között, amikor ép tagokkal rendelkező családok sorsa is kritikussá válhat, sokszorosan nehezebb helyzetbe kerülnek a fogyatékos emberek, illetve azok a családok, amelyeknek fogyatékos tagja van.
Az egyre vékonyabbá és lyukasabbá váló szociális háló nem nyújt semmilyen fokozottabb és átgondoltabb törődést és gondoskodást a fogyatékosok számára, mindazok az intézkedések, amelyek a rendszerváltás óta születtek, csak egy-egy részletet ragadtak meg. Egyet kell érteni a törvényjavaslat benyújtóival abban, hogy míg a kormányzat sokszor lényegtelen részletkérdéseket törvényben szabályozott, az Európai Unióval való jogharmonizációra, az uniós irányelvekre hivatkozva a fogyatékosokra vonatkozó egyezmények, Európa tanácsi ajánlások csendben elsikkadtak.
A fogyatékosok jogainak biztosítása, alapvető anyagi helyzetük és esélyegyenlőségük rendezése tehát ebből a szempontból is lényeges kérdés. Függetlenül a koalíciós megállapodástól, ténynek tekinthetjük, hogy a kormánynak esze ágában sem volt a fogyatékosokkal szemben olyan kötelezettséget vállalni, amely anyagi kihatásokkal jár, sem közvetlenül, sem közvetve. Nem vitatható, hogy a fogyatékosok és érdekképviseleti szervezeteik a kialakult helyzetben egyre kétségbeesettebben sürgetik, hogy végre történjék valami, csak az a kérdés: valóban képesek vagyunk-e olyan törvényt alkotni, amely legalább nagyjából rendezi a jelen és jövő helyzetét, egy kézzelfogható esélyegyenlőséget? Ha ugyanis csak ígéreteket, szép általánosságokat tudunk megfogalmazni, a legelesettebbeknek hiú reményt nyújtani egyenesen bűnös dolog, és nem méltó a mi Országgyűlésünkhöz.
A törvényjavaslatot elemezve sajnálattal kell megállapítanunk, hogy szövege még messze nem éri el azt a kidolgozottsági fokot, amelyet a téma megkívánna. Annak ellenére, hogy az általános indoklás szerint a javaslathoz mintegy 80 szakértői tanulmány készült, úgy a fogyatékos személyt megillető jogok, mint az esélyegyenlőség területein megjelölt feladatok alapvetően kidolgozatlanok, illetve az ismertetett megoldások és javaslatszövegek között ellentmondások feszülnek.
Lényegében már a fogalommeghatározásnál kezdődnek a gondok. A 7. § a) pontja a fogyatékos személy fogalmát a képességek jelentős mértékű vagy teljes hiányával határozza meg anélkül, hogy definiálná a jelentős mérték mibenlétét. A fogalmi zavar az egész javaslaton végigvonul, ugyanis nem lehet világosan látni, tulajdonképpen kikre vonatkozik. Az általános indoklás szerint Magyarországon több százezer "társadalmi életben súlyosan akadályozott fogyatékos személy él". Majd a következő mondat rögzíti, hogy: "Több tízezres nagyságrendben vannak olyanok, akiknek veleszületett vagy szerzett fogyatékossága súlyos."
Ezek után a javaslat melléklete rögzíti a súlyos fogyatékosok körét. A súlyos fogyatékosoknak minősülők listáját a hatályos módosított 15/1990. számú rendelet rögzítette.
(16.40)
Mivel a törvény magasabb rendű jogszabály, így a jövőben az ott felsorolt tíz csoportból gyakorlatilag csak az első kettő részesülhet meghatározott kedvezményben. Az ilyen megoldás tehát a fogyatékosok esetén visszalépés és nem előrelépés.
De maguk a melléklet meghatározásai is vitathatóak. Így a 4. pont rögzíti, hogy súlyos értelmi fogyatékosnak azt a személyt kell tekinteni, akinek IQ-ja 30 alatt van az előírt teszt szerint. Ezzel szemben az ugyancsak hatályos 17/1990. számú szociális és egészségügyi minisztériumi rendelet a középsúlyos fokban a fogyatékosság körét 20-49 IQ között határozta meg. Kérdés, hogy mennyiben indokolt az ilyen kategorikus megkülönböztetés.
A kidolgozatlanságra példa a rehabilitációt leíró 26. § is. A komplex rehabilitációs szolgáltatás mibenlétét és működését legalább úgy illett volna megfogalmazni, mint például ahogy a 2/1994. számú rendelet már megtette.
Nehezen érthető - a politikai indokokat leszámítva -, hogy valójában miért volt szükség sürgetni a jogszabály elfogadását, amikor a zárórendelkezés értelmében a törvény egyébként is a jövő évben lépne hatályba, de szinte valamennyi lényeges része 3-12 éves átfutással léphet működésbe; ha egyáltalán a konkrét programok lehetővé teszik, hiszen a szükséges eszközök, a pénzügyi források meghatározását biztosító alapprogram is csak a jövő év nyarára készülhet el.
A cél, a fogyatékos emberek sorsának érdemi rendezése fontos feladat és a mindenkori országgyűlések folyamatos kötelezettsége. Jobb megoldás lett volna, ha az erőltetett elfogadás helyett a szaktárcák a javaslat alapján kidolgozzák a részleteket, és egy országgyűlési határozat kötelezi a következő Országgyűlést, hogy soron kívül foglalkozzon a témával.
A fogyatékos emberek érdeke ezt kívánná, valamint azt a már 1990-ben a Független Kisgazdapárt által felvetett alkotmányjogi problémát, hogy egy kétkamarás Országgyűlésben a fogyatékosokat képviselő szervezetek, emberek, csoportok helyet kapnának, és sikeresen védhetnék meg érdekeiket. Mi úgy gondoljuk, hogy ezen a kérdésen egy ilyen kétkamarás Országgyűlés lenne képes döntően segíteni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)
