KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Tárcánk régóta kiemelt programként kezeli a főváros és agglomerációjának közlekedésfejlesztését, hiszen az ország közútjainak rendszerében, a kialakult sugaras rendszerben ma Budapest környezete a leginkább terhelt és a legnagyobb forgalmú útvonalakkal rendelkezik. Különösen nehéz a helyzet a 2-es út mentén, ezért került kiemelt programként megvalósításra a 2-es út elkerülő új nyomvonala, amely a Duna-parti településeket megkerülve vezeti be a forgalmat Budapestre.
Az önkormányzatokkal valóban elég hosszú ideig kellett egyeztetnünk, hiszen az ütemezett pénzügyi lehetőségek, a pénzügyi korlátok miatt nem várhattuk meg az átadással azt, amíg a teljes beruházás elkészül, tehát amíg az új 2-es út a régi 2-es útba és az M3-as útba az M0-ás körgyűrű segítségével bekötésre kerül. Hogy miért nem, azt képviselő úr is tudja, és az önkormányzatok is megértették, hiszen országszerte az elmúlt négy esztendőben több mint harminc települést elkerülő utat adtunk át, tehát nagyon sok helye van annak a forrásnak, amit a települések elkerülésére tudunk fordítani.
Így a Phare-segéllyel megvalósuló utolsó beruházási szakasz a 2-es út és az M3-as között csak idén fejeződik be, a 2-es út és a régi 2-es között pedig jövőre. Ezért kértük az ott élők türelmét, mert a két településen, Dunakeszin és Fóton mintegy háromnegyed éven keresztül, majd a következő esztendőben újabb fél éven keresztül fog ideiglenesen áthaladni a forgalom. Hogy az így keletkezett károkat csillapítsuk, mintegy 30 millió forintos beruházással az igénybe vett utak felületét javítottuk és jelzőlámpákat helyeztünk el. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(14.40)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem