DR. KUTRUCZ KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. KUTRUCZ KATALIN
DR. KUTRUCZ KATALIN (MDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Itt nagyon idős emberekről van szó. Azt hiszem, minden hónap késlekedés rendkívül káros és hátrányos ezekre az emberekre vonatkozóan. Ugyanakkor ha a Kárpótlási Hivatalnak még ilyen óriási mennyiségű munkája van, amit nem tud elvégezni, úgy gondolom, nem igazán szerencsés ötlet éppen most megszüntetni a Kárpótlási Hivatalt és helyette csinálni egy igazgatóságot, mert az akkor csak azzal a következménnyel járhat, hogy ezek az igényelbírálások még inkább elhúzódnak, és egészen egyszerűen az Országgyűlés és a kormány kivárásos taktikával játszik: hátha előfordul majd az a helyzet, hogy már nem lesz kárpótlásra jogosult, hiszen az idős emberek nem élnek a végtelenségig.
Ezért tisztelettel kérem a miniszter urat, igyekezzék a kormány meggyorsítani ezt a folyamatot, mert nagyon sok emberről van szó, akik türelmetlenül várják, hogy ennyi idő után végre az ő érdekükben is történjék már valami. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Négy évig miért nem történt? - Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem