KŐSZEG FERENC
KŐSZEG FERENC
KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt szokták mondani, akit meglopnak, akit kiraboltak, azt nem érdekli, hány lopás, hány rablás történt Franciaországban, Svájcban vagy a Cseh Köztársaságban. Mégis, ahhoz, hogy képet alkothassunk közbiztonságunk helyzetéről, érdemes egy pillantást vetni az összehasonlító külföldi statisztikai adatokra.
Magyarországon a százezer lakosra jutó bűncselekmények száma 1997-ben 5056 volt, '96-ban 4563. Ijesztő adat! Ennél már csak az ijesztőbb, hogy Svájcban a megfelelő szám 1996-ban 5079, Ausztriában 6033, Németországban 8124, Angliában pedig - 1995-ös adat - 9880. Ezzel szemben Törökországban a bűncselekmények száma százezer főre vetítve 1861, Oroszországban 1862, Ukrajnában pedig 1182.
Mondják meg, kedves képviselőtársaim, ha választaniuk kellene, hol szeretnének inkább élni: a veszedelmes Svájcban vagy a biztonságos Oroszországban? Hasonlókat lehetne mondani a fővárosokról, de sajnos nincs rá időm. Egy adatsorral szeretném még untatni önöket.
(16.20)
1997-ben Magyarországon 423 embert kíséreltek meg megölni, 1996-ban 410-et. A százezer lakosra számított emberölési kísérletek száma Magyarországon 4, Németországban 5, Ukrajnában ezzel szemben 9, Oroszországban pedig 21, holott ebben a két országban nem szűnt meg a halálbüntetés. Oroszországban 1996-ban 140 halálbüntetést hajtottak végre, Ukrajnában pedig - bár az adatokat titkolják - valószínűsíthető adatok szerint legalább 167-et. Ténylegesen 281 ember halt meg a múlt évben gyilkosság, emberölés következtében, a közutakon ezzel szemben 1376-an vesztették az életüket. Nem kellene inkább közlekedésbiztonsági vitanapot tartanunk?
Azt szokták mondani: a rendőrség harcot, háborút folytat a bűnözés ellen. Csakhogy ahol háború folyik, ott hadszíntér is van, és a harcokat a modern háborúkban leginkább a polgári lakosság szenvedi meg. Különösen így van ez a bűnözés elleni háborúban, hiszen a bűnözők nem hordanak egyenruhát.
Magyarországon mindig is szokás volt a kiterjedt igazoltatás, az, hogy a rendőrök gyalogosokat, autósokat állítanak meg az utcán. Arra is lehetőségük van, hogy ruhájukat átvizsgálják, megszámolják, mennyi pénz van náluk, felírják az adataikat és így tovább. Nem felel meg a valóságnak az, amit általában sokan állítanak, sokan hisznek, hogy ez Európában is így szokás, ez Európában is lehetséges. A németországi, angliai szabályozás egyértelműen azt mondja: igazoltatni akkor lehet, ha a rendőrnek valamilyen alapja, gyanúja van arra, hogy az illető valamilyen bűncselekményt követ el, vagy valamilyen szabálysértést, szabályszegést követett el, vagy valamilyen bűncselekmény, konkrét bűncselekmény elkövetését meg kell előznie.
Effajta szabályozás lépett életbe a rendszerváltást követően a Cseh Köztársaságban és Lengyelországban is. Lengyelországban az 1990-es kormányrendelet értelmében a rendőrnek az igazoltatás megkezdésekor be kell mutatkoznia, meg kell mondania a rangját, rendfokozatát, és meg kell jelölnie az igazoltatás törvényi alapját. Ezzel szemben nálunk és hozzánk hasonlóan Szlovákiában, Romániában minderre nincs szükség, mindenkit bármikor igazoltatni lehet. Ez az általános és kiterjedt igazoltatási gyakorlat azóta, amióta tudjuk azt, hogy ami Magyarországon van, az nem közbiztonság, csak folytatódott, csak kiterjedtebbé vált. Én magam szorongani szoktam, amikor kocsival megyek, és azt veszem észre, hogy száz méterrel előttem igazoltatnak, és engem is igazoltatni fognak. Pedig nekem semmi okom nincs a szorongásra. De tessék elképzelni, hogy mit érezhet ilyenkor a cigány, a munkanélküli, a tizenéves fiatal, mindaz, aki eleve a gyanúsak közé számít.
Nagyon félek attól, és nagyon szeretném azt, ha el lehetne kerülni, hogy a közbiztonság védelme érdekében folytatott kampányban ne váljanak ezek a szokások, ne váljon ez a gyakorlat még általánosabbá. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Nagyon szeretném, ha ezt elkerülnénk, nagyon szeretném, ha elkerülhető volna, hogy a jogállam helyett a rendőrjogok állama jönne létre.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
