DR. FRAJNA IMRE
DR. FRAJNA IMRE
DR. FRAJNA IMRE (Fidesz), a napirendi pont előadója: Tisztelt Országgyűlés! Mint a kormányprogram vitáját megelőző közjáték mutatta, az általunk beterjesztett törvényjavaslatot nem fogadta osztatlan lelkesedés az ellenzéki oldalon. Leginkább a benyújtás módját kifogásolták két okból is. Egyrészt: miért sürgős a javaslat? Másrészt: miért nem konzultáltunk az érdekképviseletekkel? Az indítvány okai között alkotmányossági, gazdasági, célszerűségi okok egyaránt megtalálhatóak, és a minél hamarabbi intézkedés melletti érvek súlya messze meghaladja a halasztás mellett szólókét. A parlament mostani ülésszaka napokon belül befejeződik, a kérdést tehát úgy lehet föltenni: tegyük-e meg ezt a lépést most vagy három hónap múlva? Lássuk tehát a javaslat indokait!
Az Alkotmánybíróság május 8-ai határozatában állást foglalt a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásáról szóló törvényről, amelyben a következőket szögezte le: A jelenlegi társadalombiztosítási önkormányzatok alkotmányos legitimációja hiányzik sérti a jogbiztonságot, ha legitimációval nem rendelkező szervezet gyakorol közhatalmi feladatokkal is járó közfeladatot nincs az államnak alkotmányból származó kötelezettsége a társadalombiztosítási önkormányzat létrehozására az Országgyűlés szabad mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy meghatározza a társadalombiztosítás igazgatási, irányítási rendszerét.
Az általunk benyújtott javaslat ezen elvek alapján született. Azt gondoljuk, hogy a jogbiztonság sérelmének orvoslása a polgári kormány számára elsőrendű szempont, ám a javaslatnak nem ez az egyetlen indoka. A gazdasági és célszerűségi érvek kapcsán nem az az elsőrendű indok, hogy az önkormányzatok gazdálkodása - finoman szólva - nem a jó gazda gondosságával történik. Az intézkedés első számú gazdasági indoka az, hogy az önkormányzatok, különös tekintettel az Egészségbiztosítási Önkormányzatra, nem voltak képesek a közigazgatási feladatok színvonalának emelésére, a járulékbeszedés területén kialakult állapotok mára már fenyegetik a jogbiztonságot, 17 hónap múlva pedig katasztrófával fenyegetik a nyugdíjasok nyugdíját és az egészségügyi ellátások forrásait.
A jelenlegi informatikai rendszer ugyanis nem képes kezelni az ezredforduló problémáját, és jelenleg senki nem tudja megmondani, hogy 17 hónap múlva a vállalkozók számláján 100 évi késedelmi kamat kerül felszámításra, vagy előlegként fogják kezelni az összes befizetését. A folyószámla-nyilvántartás állapota mára elérte azt az állapotot, hogy az auditálást végző könyvvizsgáló cég záradékolta a társadalombiztosítás mérlegét, hivatalosan igazolva azt, amit a hosszú sorokban folyószámla-egyeztetésre váró vállalkozók már régóta tudtak, hogy ebben a rendszerben nem állapítható meg hitelesen, mennyi bevételre is lenne jogosult a társadalombiztosítás, mennyi a valós kintlévőség.
Hat éve görgetik ezt a feladatot a felügyelőbizottságok és az önkormányzatok. Elköltöttek erre a célra - minden eredmény nélkül - több mint 1 milliárd forintot. Ennek a kormánynak 17 hónapja van megoldani ezt a problémát. Nem hiszem, hogy bárki komolyan gondolhatja, hogy van felesleges 3 hónapunk belőle.
A politikai érvek, nem hiszem, hogy bárkit meglepnének. Az önkormányzati igazgatás szükségességéről a Fidesz álláspontja nem igazán új keletű. Már 1991-ben, a törvény benyújtásakor a frakció vezérszónokaként elmondtam, hogy a döntés politikai, és nem lehet szakmai érvet találni arra, hogy az önkormányzati igazgatás hatékonyabb lenne bármilyen egyéb megoldásnál, és az önkormányzatok felállítását már akkor is - legenyhébb esetben - feleslegesnek tartottuk.
Ráadásul a társadalombiztosítási önkormányzatokat nem a polgári demokratikus gondolat sarokkövének tartjuk - valószínűleg hiányos filozófiai és politológiai műveltségünk akadályozott meg bennünket abban, hogy fölfedezzük ezt valahol -, hanem sokkal inkább a korporatív elemek becsempészésének a polgári állam keretei közé, amit filozófiailag nem nagyon tudtunk támogatni. Az azóta eltelt idő fényében az önkormányzatok tevékenysége inkább a káros, mint a felesleges minősítést érdemli meg. Ennek alátámasztására idézek a parlament 1997. évben majdnem egyhangúlag elfogadott határozatából: "Az Egészségbiztosítási Önkormányzat és az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a gyógyító-megelőző ellátások területén számos esetben gondatlanul járt el, az önkormányzati vagyont pedig törvénysértő módon és veszteségesen kezelte." Mindenki emlékszik, mit takarnak ezek a mondatok. CM Klinikák, OVER-botrány, kockázatkezelés. Legújabban pedig a Wesselényi utcai székház ügyével ismerkedhet meg a közvélemény. Ezek a történések nem erősítették meg egyetlen jóérzésű állampolgár bizalmát sem a társadalombiztosítás önkormányzati irányításának demokratikus voltában.
Joggal vethetik fel, hogy a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat kapcsán nem voltak ilyen botrányos ügyek, következésképpen annak megszüntetése nem indokolható. Ez így van! Ha a két önkormányzat tevékenységét összehasonlítjuk, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat tevékenysége sokkal inkább megfelelt az egykori elvárásoknak, mint az egészségbiztosításé.
Ennek ellenére azt kell mondanom, hogy azok az érvek, amelyek a társadalombiztosítási önkormányzatok működésének problémáját nem a rendszerben, hanem az önkormányzati képviselők konkrét tevékenységében látják, a demokratikus szocializmusról szóló érvrendszerre hasonlítanak, összevetve a létező szocializmus problémájával. Erre már akkor is az volt a válasz, hogy a kettő közt az a különbség, hogy a létező szocializmus nem demokratikus, a demokratikus szocializmus pedig nem létezik.
Úgyhogy ellenkezőjének bizonyításáig kénytelenek vagyunk lesújtó véleményünket fenntartani erről az irányítási formáról. Ugyanis az önkormányzatok létrehozásakor támogatóik a következő indokokat fogalmazták meg: azért kell létrehozni az önkormányzatokat, mert így intézményesül az érdekegyeztetés a társadalombiztosítás területén, javul a biztosítottak érdekképviselete, javul a biztosítottak tájékozottsága a közpénzek felhasználásáról.
(18.10)
Ehelyett a következők történtek: nem volt költségvetés, amiben sikerült volna megegyezniük az önkormányzatoknak a párbeszéd kormányával. A biztosítottak érdekeinek védelmét, ha végezték is, igencsak titokban tették, egyedül a nyugdíjreform kapcsán lehetett megfelelő aktivitást tapasztalni a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat részéről a jelenlegi nyugdíjasok védelmében.
A közpénzek átláthatósága pedig olyanná vált, hogy az országgyűlési képviselők - elvégre ők is biztosítottak - csak parlamenti vizsgálóbizottság felállításával jutottak legalább részben adatokhoz. A többi biztosítottnak sajnos ez a lehetőség nem állt a rendelkezésére, többek közt a kormánynak sem. Kökény miniszter úr hosszan tudna beszélni róla, hogy milyen erőfeszítéseibe került a kormánynak, hogy egyáltalán adatokhoz jusson a társadalombiztosítás vonatkozásában.
Van még egy politikai probléma ezzel az egész konstrukcióval. Nincs ma olyan állampolgár, aki azt gondolná, hogy az Országgyűlés és a kormány bármilyen módon megszabadulhatna attól a politikai felelősségtől, amit a nyugdíjasok helyzetéért és az egészségügyi ellátás minőségéért visel. Márpedig a politikai felelősség eszközrendszert igényel ahhoz, hogy megtehesse az ebből fakadó intézkedéseket. Ezt átruházni egy politikai és jogi felelőtlenséggel rendelkező testületre nincs lehetőség. Ebből következik az is, hogy nincs indokolt államszerkezeti értelme annak, hogy a két legnagyobb államigazgatási szervezetet kiszakítsuk a közigazgatás egységéből, és egy közjogilag nehezen definiálható státusba helyezzük.
Részletesen a javaslatról: a javaslat ennek szellemében nem tesz mást, mint megváltoztatja a felügyeleti és irányítási jogköröket, fenntartja a két alap elkülönített államháztartási jellegét, felügyeletét és irányítását a kormány hatáskörébe utalja. A javaslat a kormány számára viszonylag széles jogköröket biztosít az irányítási jogkörök meghatározására, az egyetlen előírás annyi, hogy nevezze meg azt a személyt a kormány, akinek ezeket a jogköröket gyakorolnia kell.
Kovács frakcióvezető állításával ellentétben a biztosítottak részére juttatott vagyont nem vonja el az alapoktól, nem államosítja, hanem fenntartja azt a szabályt, hogy csak az alapok szolgáltatásainak érdekében lehet felhasználni. A vagyon állami minősítése abból az egyszerű jogi szükségszerűségből fakad, hogy a magyar jog összesen háromfajta tulajdonformát ismer: a magán-, az állami és az önkormányzati tulajdont. Nyomatékkal felhívom a figyelmet, hogy az önkormányzati a helyi és nem a társadalombiztosítási tulajdont jelenti. Megjegyzem, hogy a vagyongazdálkodás eredményeit nézve ez az utóbbi - mármint a társadalombiztosítási vagyonforma - leginkább a félmagánvagyon körébe lenne sorolható, azaz folyamatos átmenetben a magán- és az állami vagyon között.
Mivel csak a felügyeleti és irányítási jogkörökről rendelkezik a javaslat, azok az igények, hogy a közpénzek elköltésének ellenőrzését és az érdekképviseletek véleményalkotó szerveinek megalkotását is ebben a törvényben rendezzük, leginkább az idő sürgetése miatt nem látjuk megvalósíthatónak. Azt gondolom, azok a felvetések, hogy az érintett érdekképviseletekkel részletesebb konzultációt kellett volna folytatni, egyfelől helyesek, másrészt ezt az idő szorítása nem tette lehetővé.
Végezetül én is csak az Alkotmánybíróság határozatának utolsó mondatát tudom zárszóként idézni: "a lehetséges megoldások közül az ebben a határozatban alkalmazott azonnali megsemmisítés fejezi ki leginkább a működő önkormányzatok legitimációjának hiányát".
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz, az FKGP, az MDF és a MIÉP soraiban.)
