GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ott szeretném folytatni, ahol Szabadi képviselő úr abbahagyta.
Tulajdonképpen Kovács frakcióvezető úr elmondta, hogy mi miért óhajtjuk, hogy legyen egy konkrét kormányprogram. Ehelyett Szabadi úr a beszédét úgy kezdte, hogy konkréttá tesz néhány dolgot, ehelyett mondandójának több mint négyötödében az előző kormányról, az előző ciklusról beszélt. Én félek attól, hogy négy év múlva, ha most ezt folytatnánk, akkor arról kellene beszélnünk, hogy vajon helyes volt-e Szabadi Béla értékelése a '94-98-as évekről, és hogy mennyire nem volt helyes.
Néhány konkrétum:
Azt állította, hogy 18 százalékról 18-ra visszajött az infláció. Csak néhány gondolatot hadd tegyek hozzá, kedves Szabadi képviselő úr! '90 után az Antall-Boross-kormány tett erőtlen kísérleteket az árak rendbetételére. 1994-ben volt egy hatalmas bérkiáramlás a választási kampányok címén, amit rendezni kellett. A 2000-re tervezett infláció az önök kormányprogramjában ugyanúgy, mint a szocialista programban, még mindig kétjegyű, mert 10 százalékos, ezt ön most is megerősítette. Ehhez még hadd tegyem hozzá: beszéljünk a '98-asról! Ha önök el nem rontják, akkor a '98-as 13-14 százalék körül lehet.
A következő dolog, hogy először akartunk menni az Unióba, és utána a feltételek. Kérem, ön itt élt velünk, sokszor láttam önt a karzaton. Kellett tudnia, hogy amikor stabilizációról, az egyensúlyi feltételek megteremtéséről vagy a növekedés elindításáról beszéltünk, az mind-mind azt a célt szolgálta, hogy megfeleljük a maastrichti elveknek, és ezt követően legyünk méltóak arra a teljesítményünkkel, hogy bemenjünk az Unióba.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem