MOLNÁR LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR LÁSZLÓ
MOLNÁR LÁSZLÓ (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Demszky Gábor úr felszólalását hallgatva egyszerűen azt hittem, hogy nem ebben a Házban ülök. Én Budapesten születtem '50-ben, és azóta ilyen közállapotokat nem láttam, mint amilyenek most előfordulnak az utóbbi időben. Most Demszky Gábor úr úgy beszélt itt az emelvényről, mintha kívülálló lenne ebben az ügyben. Természetesen, ha azt nézem, hogy ő gyakorlatilag sosem volt budapesti lakos (Derültség a jobb oldalon.), és így a budapesti állapotokkal természetesen sohasem lesz olyan mértékben tisztában, mint egy itt született állampolgár, azért szerettem volna, ha úgy áll ehhez a kérdéshez, hogy először is bocsánatot kér a budapestiektől ezekért az állapotokért, amik most történtek, például a tegnapi nap is. (Taps a jobb oldalon.)
Én nem szeretném tovább folytatni ezt a bírálatot, ezt az észrevételt, mert nagyon sokan elmondták már a lényeget.
(10.40)
De azért azzal tisztában kellene lennie Demszky úrnak is, hogy ezzel a felszólalásával - merem remélni - nem tudott elébe menni annak, hogy a Fővárosi Közgyűlésben ellenzéki oldalon, azaz a jelenlegi kormányoldalon lévő képviselőtársaink biztos számon fogják kérni majd tőle azt, mit tett ennek az elhárítása érdekében.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz, az FKGP, az MDF és a MIÉP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem