POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A tegnap kezdődött kormányprogramvitában az ellenzéki képviselők - akarva vagy akaratlanul is - dicsérettel illették a kormányprogramnak az oktatásra vonatkozó fejezetét, mondván, hogy az részleteiben kidolgozott, már-már egy főosztályi szintű cselekvési program vázlatát tartalmazza.
Az a tíz perc, amit én képviselőtársaimtól kértem ma reggel, értelemszerűen nem elegendő és nem is szükséges ahhoz, hogy ezt a cselekvési programot kifejtsem, csupán egy dologról szeretnék beszélni, arról, ami nincs benne ebben a konkrét cselekvési programban - a részletekben, ami mögötte van -, azokról a megfontolásokról, ha úgy tetszik, kihívásokról - ahogy manapság mondani szokás -, amelyeket szem előtt kellett tartanunk, amikor a cselekvéseket, terveket, programokat megfogalmaztuk. Ezt tíz percben is ki lehet fejteni, de egy mondatban is, az egy mondat ráadásul nem is tőlem származik, hanem elég rég hangzott el, lassan most már 180 éve.
1814-ben Koppenhága tengeri sós levegőtől friss városában, VI. Frigyes dán király udvarában megjelent Grundtvig püspöke, akinek a nevét azért jegyezte fel a krónika, mert ő volt az, aki a vasárnapi iskolai rendszert, a dán közoktatás alapvető reformját elindította 1814-ben. Akkor pénzt kért VI. Figyestől ennek az új iskolai struktúrának a kialakítására. VI. Frigyes dán király híres mondata - legalábbis a dán történelemkönyvek szerint - ekkor hangzott el, a mondat így szól: "Lehet, hogy szegények vagyunk, de ez nem ok arra, hogy ostobák is legyünk."
Magyarország egy szegény ország, de az emberi erőforrásokban mérhetetlen lehetősége, mérhetetlen tapasztalata rejlik. Az a kihívás, ami előttünk áll, a XXI. század, egy információs társadalom, egy tudás alapú társadalom kihívása, szemben a XIX. században kialakult, XX. században testet öltött ipari társadalommal. Ez a kihívás Magyarország számára mérhetetlen perspektívákat nyit. Erre kell felkészülnie a munkáját most megkezdő kormánynak, ezt kell szem előtt tartania az oktatási tárcának is.
Részben a tárca is, a tárca új feladatrendszere is ezt képzi le, hiszen megváltozott az eddigi Művelődési és Közoktatási Minisztérium feladatköre. Itt egy tisztán képzési, oktatási tárcával állunk szemben, amely egy kézben, egy intézményben kezeli a közoktatás, a szakképzés, a felsőoktatás és a tudománypolitikában részvétel ügyeit. Nem véletlen ez, mert meggyőződésünk, hogy egy ilyen integrált képzési, oktatási minisztérium képes leginkább kezelni azt a feladatot, ami előttünk van, amely nem szakad szét szektoriálisan, hanem próbál megvalósítani - és meg is valósít - egy egységes humánerőforrás-fejlesztést. Ez felel meg annak a feladatnak, amely a következő kormányzati ciklus egyik legfontosabb feladata, az európai uniós csatlakozás, az európai uniós tárgyalásokon való részvétel.
Nyilvánvaló, az unió nemcsak szép szavakból, szép elvekből áll, hanem egy erős gazdasági verseny, egy erős gazdasági kényszer is van. Magyarországnak, a felnövekvő nemzedékeknek az az érdeke, hogy Magyarország ne az olcsó, alulképzett vagy éppen csak rosszul képzett munkaerő-kínálatával váljék vonzóvá a befektetni szándékozó külföldi tőkének, hanem a kvalifikált, magasan képzett munkaerő okán legyen vonzó mindenki számára. Már csak azért is, mert az olcsó munkaerő-kínálatában komoly versenytársaink vannak a régióban, ezt a versenyt nem érdemes elkezdeni, nem érdemes folytatni. Az az oktatási tárca, a következő kormány feladata, hogy a következő években, évtizedekben a magas kvalifikáltságú, drágán megfizetett munkaerő által legyen vonzó a térségben.
Ez szolgálja azt a célt is, ami az elmúlt tíz év gazdasági-politikai átalakulásának, a rendszerváltás átalakulásának a feszültségeiből fakad. Az elmúlt tíz év, amit valamennyien átéltünk itt, ebben az országban, nem múlt el nyomtalanul és tanulságok nélkül az oktatási rendszerben sem.
Egyszerűen azt szokták mondani: a magyar társadalom kettészakadt, megváltozott a társadalmi csoportok szerkezete, belső aránya, megszűnt a belső összetartozás, szolidaritás érzése.
(9.20)
Az, amiről itt a következő hónapokban vagy években majd vita folyik - az oktatási szerkezet, a nemzeti alaptanterv -, csak látszatra tűnik szakpedagógiai, módszertani vagy oktatási problémának. Jó, ha minden képviselő tudja, ez nem arról szól, hogy a pedagógusok milyen ütemben, milyen tagolásban kívánnak tanítani, hanem arról, hogy milyen lesz a jövő magyar társadalomszerkezete, kik milyen típusú, milyen értékű tudáshoz juthatnak hozzá. Ez közvetve meghatározza azt is, hogy milyen lesz a magyar társadalom szerkezete az ezredfordulót követő években, évtizedekben, lesz-e középrétege a magyar társadalomnak, vagy végérvényesen kettészakad egy szűk, bár kiváltságaiban boldogan élő elitre, és egy lecsúszással, nélkülözéssel, kilátástalansággal szembenéző tömegre. Vagy pedig létrejön egy olyan középosztály, amely képes a mindenkori elit önzését korlátozni, és van annyi gazdasági-szellemi ereje, hogy képes a lecsúszók, marginalizálódó csoportok felemelésére is ügyet, erőforrásokat fordítani.
Ez az a sokat emlegetett polgárság, amelynek a megteremtésére direkt eszközök - vagyonhoz juttatás, privatizáció, kárpótlás - nem állnak a következő kormány rendelkezésére. Rendelkezésére áll viszont egy nagyon fontos indirekt stratégia, a versenyképes tudás megnyitása minél szélesebb rétegek előtt. Ez a legfontosabb útja - kis képzavarral élve, talán a királyi útja - annak, hogy hogyan lehet ma Magyarországon ezt a bizonyos középréteget - amely nemcsak a láncait veszítheti, hanem stabilizálni képes a gazdasági és politikai folyamatokat - generálni, segíteni.
A negyedik kihívás - ez az, amiről utoljára szeretnék beszélni, és aminek a tegnapi nap robbantása kéretlen és kelletlen szomorú aktualitást is ad - a nevelés és a képzés egyensúlyának az újrateremtése, megteremtése. Mióta iskola van, azóta vitatkoznak az ezzel foglalkozók arról, hogy mi a kellő arány a képzés, az információátadás és a nevelés, az emberformálás, a személyiségformálás, az erkölcsi értékek átadása között. Ez a vita nem is fog abbamaradni a következő évtizedekben vagy évszázadokban. Egy biztos, mi úgy látjuk, hogy ez az egyensúly megbomlott, és ma az iskola kényszerűen - a pénzhiány, a szegénysége okán - kénytelen elhanyagolni a nevelési funkcióit, és lassan csak képzési intézménnyé, szellemi szolgáltatóházzá válik. Ezt az állapotot nem lehet és nem is szabad tudomásul venni.
A következő kormány dolga az, hogy jogszabályban elismerje az iskola tanórán kívüli nevelési funkcióit, legyen szó bűnmegelőzésről, a kábítószer elleni küzdelemről vagy az erkölcsi nevelésről.
Második feladata, hogy képes legyen megtalálni azokat az érzékeny finanszírozási formákat, ahogy ezeket el tudja érni. Nem lehet mindent normatívával megoldani; van, amit pályázati formában vagy alapítványi rendszeren keresztül kell finanszírozni.
A harmadik feladat, hogy szakmailag segítse ezeket a tevékenységeket, hogy kellő színvonalúak legyenek.
Emellett választ kell adni a következő évek során arra, hogy tanítható-e, és ha igen, milyen formában az erkölcstan Magyarországon. Meggyőződésünk, hogy tanítható tanórai keretek között is. Ki kell dolgozni a következő kormánynak ezt a tantárgyat, tankönyvet, módszertant, és segíteni kell az erre önként vállalkozó pedagógusokat, hogy ebben a munkában a lehető legnagyobb szakmai ethosszal vegyenek részt. Azonban nem lehet és nem is szabad kötelezővé tenni a következő években ezt a stúdiumot, de mindenkit - legyen szó önkormányzatról, alapítványi vagy egyházi iskoláról - anyagilag és szakmailag jelentősen kell segíteni, aki ebben a munkában, az erkölcsi nevelés munkájában részt kíván venni, és azt kellő szakmai színvonalon teszi.
Az erkölcs azonban dogma, írott papír marad akkor, ha nincsenek olyan eleven, szerves közösségek a fiatalok számára, ahol ezeket az elveket a gyakorlatban is átélhetik. Megtaníthatja egy pedagógus papíron az erkölcsöt, a becsületet, de mit sem ér ez, ha nincs sportkör, nyári tábor, ifjúsági szervezet, ahol mindez eleven tudássá válik, ahol a kooperáció kényszere átélhető, ahol az egymásra utaltság élménye valós.
A következő kormánynak, de a parlamentnek is az a feladata, hogy megtalálja és finanszírozza ezeket a közösségeket, ahol a gyerekek nemcsak papíron, hanem a valóságban is megtanulják, hogy milyen egymásra utaltnak lenni, milyen az, ha nemcsak önmagunkra számítunk, hanem egy közösségben kívánunk élni. Mert ez az erkölcs otthona, nincs erkölcs közösség nélkül, nincs erkölcs csak magányos emberek számára.
Ezt a szomorú tanulságot le kell vonnunk itt a tegnapi robbantások, véres merényletek után.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)
