BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS
BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogram magáénak tudja az immár örökbecsűvé vált mondást, mely szerint Magyarország pillanatai drágák. Ha idézet volna - vagy idézet lenne legalábbis e mű szerint -, nem bátorkodnék hozzátenni semmit. De mert kormányprogram, ezért megpróbálom, és teszem hozzá: nemcsak drágák ezek a pillanatok, hanem végesek is.
Nincs az országnak annyi ideje, hogy időnként, különböző vargabetűkön keresztül próbáljon visszatérni már kialkudott, jó megoldásokhoz, már elért célokhoz. Ezért úgy gondolom, sőt mi több, meggyőződésem, hogy van ennek a kormányprogramnak, de nem is annyira a kormányprogramnak, mint inkább az elkövetkezendő időszak cselekvési programjának egy olyan része, amelyben szükség van e Ház falai között a konszenzusra, ez a külpolitika és az európai integráció kérdése. Sokszor elhangzott e Ház falai között, hogy a célokban megvolt és mindig is megmaradt ez a konszenzus - a módszerek tekintetében különbözőképpen vélekedtünk.
Úgy gondolom, ez a kettősség ebben az időszakban feltétlenül kerülendő lesz, egyetlenegy oknál fogva - és úgy gondolom, ez meggyőző indok -: most vége annak az időszaknak Magyarország európai integrációs csatlakozására tekintettel, amikor elegendő a pártprogramokban megfogalmazni az integráció iránti elkötelezettséget, amikor még úgy tűnt, hogy elegendő arról beszélni, mi mennyire szeretnénk egy európai integrációt, mennyire szeretnénk csatlakozni az euro-atlanti térséghez. Most valami ettől egészen eltérő szakasz következik: a kemény tárgyalások, a kemény akarat- és szándékérvényesítés időszaka, az következik, amikor már nem a nyilatkozatok, hanem a tárgyaláson kialakítandó stratégia és annak végrehajtása a fontos momentum. Így tehát vége annak az eddigi huzavonának vagy legalábbis a lehetőségének, hogy másról beszéljünk bizottsági ülésen és plenáris ülésen, és megint másról beszéljünk ott, amikor tárgyalni kell, és valami egészen másról beszéljünk akkor, amikor az újságoknak nyilatkoznak felelős politikusok.
Úgy gondolom, a miniszteri meghallgatások tapasztalatai a külpolitikai és az európai integráció területén adtak némi alapot arra, hogy bizakodhassunk: ebben az ügyben egységesen tud a Ház gondolkodni és lépni az elkövetkezendő időszakban. Van azonban néhány részletkérdés, amely említésre méltó, és ehhez persze vissza kell nyúlni a kezünkben lévő kormányprogramhoz. Ez pedig a derogáció kérdése, vagy ha úgy tetszik, a kivételes eljárások kérdése, és itt bizony számtalan olyan dilemma vetődik fel, amelyre, úgy gondolom, valamifajta pozitív választ kell adni.
Az egyik ilyen lehetséges terület - és úgy gondolom, ebben az ügyben már messze túlmutat a dolog a külpolitika vagy az integráció kérdésén - a munka világa és az ezzel összefüggő kérdéskör. Nagyon sokan mondják nekünk azt, hogy ha Magyarország nagyon sok derogációt fog kérni, akkor a munka világa lesz az egyik terület, ahol az Európai Unió ezzel a viszontderogációs igényével fel fog lépni, hiszen a négy alapvető szabadságjog közül az egyik a munkaerő szabad áramlása és a szabad munkavállalás - egy alapérték és egy alapprobléma egyúttal.
Meggyőződésem szerint a szabad munkaerő-áramlásnak vannak bizonyos feltételei. Például olyan feltételei vannak, hogy Magyarországon a munkaerőpiac szabályozása eurokonformmá váljék, hogy az érdekegyeztetés eurokonform legyen, hogy a munka világának szereplőit ne tekintse úgy a kormányzat és a parlament, mintha valami szükséges rossz lenne a társadalom kebelén belül. Márpedig a jelek e tekintetben meglehetősen aggasztóak - bevallom férfiasan -, mert ha most a kormányprogram egy mondatát idézem önöknek, amely szerint: "A kormány az érdekegyeztetést a jelenleginél magasabb szintre kívánja emelni, érdemi tárgyalásokat, megegyezésre törekvő szociális párbeszédet fog folytatni az érdekképviseletekkel.", akkor azt kell hogy mondjam, ez már olyan magas szinten van, hogy onnan, úgy tűnik, a partnerekhez már el sem ér a szándék. Rámutat erre az elmúlt néhány nap jó néhány, ezen érdekegyeztetést messze negligáló történése és beterjesztett javaslata. Mondhatja erre valaki persze, hogy még nincs új kormány. Kérem tisztelettel, ha ez volna az egyetlen probléma, akkor, úgy gondolom, ez nem a kormányprogram vagy egyes törvényjavaslatok kérdése volna, meg lehetne oldani ezt a dolgot.
Ugyanakkor azt kell mondani, hogy van a kormányprogramban, ugyanezen a területen, néhány nagyon aggasztó megjegyzés. Az egyik az, amelyik azt mondja, hogy öt év alatt 200 ezer munkahelyet kíván teremteni a kormány - megjegyzem: nem értem az öt évet, hiszen a kormányprogram négy évre szól, legalábbis vélhetően, mert bármennyire is bízik önmagában a kormány, gondolom, négy év múlva úgyis újabb programot kell készítenie. Ezzel a 200 ezer munkahellyel csak az a probléma, hogy beígér valamit, ami, úgy tűnik, a jelenlegi folyamatok következtében nem egy üres ígéret. E tekintetben tényleg nem az, hiszen csak ennek az évnek az első hét hónapjában csak 70 ezer munkahelyet teremtettünk, ha ezt az ütemet tudjuk tartani, akkor ez fog működni. A kérdés az, hogy hogyan tudjuk tartani. Meggyőződésem szerint úgy semmiképpen nem, ha valakik azt gondolják, hogy az adó- és járulékcsökkentés valamilyen döbbenetes munkaerő-felszívó hatást eredményez a munkaerőpiacon. Kérem tisztelettel, sehol a világon nincs arra bizonyíték, hogy az alacsony adók és járulékok automatikusan magas foglalkoztatást tennének lehetővé.
(12.20)
Az Európai Unió két legkeményebben adóztatott társadalmában, Svédországban és Dániában a legalacsonyabb a munkanélküliség. Ezzel szemben a legalacsonyabb adóztatású országokban a legmagasabb a munkanélküliség.
Természetesen ezt a törvényszerűséget sem lehet általános érvényűnek elfogadni, de arra mindenképpen rámutat, hogy önmagában az alacsonyabb járulékfizetési kényszer vagy lehetőség egyetlen munkaadót sem ösztönzött még arra, hogy növelje a munkaerőpiacon való jelenlétét, magyarán mondva, több embert vegyen fel.
Meg kell jegyezni azt is, hogy nagyon nagy hibának tartjuk az aktív és passzív munkaerő-piaci jelenlét szétválasztását, az eszközrendszer szétválasztását, tudniillik azt, hogy ez két tárcához fog kerülni. Meggyőződésünk szerint ugyanis ennek az lesz a következménye, hogy aki egyszer bekerül a passzív munkaerő-piaci kosárba, arról ebben a rendszerben a társadalom gyakorlatilag lemond. Legalábbis ezt sugallja az a dolog, hogy számára ott egyszer s mindenkorra kijelöltetett a hely. Ez egy rossz megoldás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, van még egy olyan momentum, amire fel kell hívni a figyelmet, mégpedig pontosan abban az összhangban, abban a meggyőződésben, amiről eddig próbáltam beszélni. Ez pedig a következő:
Ha Magyarország az európai integrációs törekvései tekintetében a munkaerőpiac szereplőit nem tekinti egyenrangúnak - amint az egyébként ebből a programból világosan kiderül -, akkor nem történik más, mint hogy valami olyan önkéntelen derogációs igényt jelent be - jóllehet nem a papírokon - az Európai Unió irányába, amely európai uniós csatlakozásunkat alapvetően megnehezítheti. Ha Magyarország olyan helyzetet kíván kínálni például a tőkepiac nemzetközi szereplőinek, hogy Magyarország egészen eltérő foglalkoztatási feltételeket kíván ajánlani, mint amilyet az Unió többi tagországában megtalál, akkor pontosan ez lesz az az indirekten vagy direkten felhasználható érv, amely a csatlakozásunkat hátráltathatja. Nem egyszerűen foglalkoztatáspolitikai és integrációs összefüggésről van szó, hanem egy alapvető feltételrendszerről, amely - úgy gondolom - mind az állampolgárok, mind pedig az ország érdeke.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
