DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN
DR. PETŐ IVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kijelölt miniszterelnök úr tegnapi beszédében azt mondta a választókkal kötött társadalmi szerződésnek nevezett kormányprogramról, hogy az egyebek között a bizakodás és remény programja. A politikus felelőssége azonban különleges. Ha túl van a választási győzelem mámorán, miközben bíznia kell abban, hogy a problémák megoldhatók, hogy jobban tudja majd a feladatokat kezelni mint elődei, nem reménykedhet abban, hogy a világ pusztán akarati úton megváltoztatható. Egy politikusnak, a politikai pártoknak hinniük kell, hogy cselekedeteiknek komoly hatása van a világra, de minden hatalomra kerülő kormánynak tudnia kell, hogy a gazdaság és a társadalom működésének vannak olyan belső törvényszerűségei, amelyek akarati úton nem változtathatók meg, amelyeket még a totalitárius diktatúrák sem tudtak tartósan figyelmen kívül hagyni, hát még egy demokratikus kormány!
Rossz logikára utal, amikor a miniszterelnök-jelölt úr tegnap úgy fogalmazott, hogy ha szerényebb gazdasági növekedéssel 50 év alatt zárkóznánk fel a fejlettebb országokhoz, akkor kötelességünk ezt az időszakot 25 évre rövidíteni. Hruscsov hasonló módon jutott el az '50-es évek végén az "utolérni és túlszárnyalni" - mármint az Egyesült Államokat - hírhedt, és végül is a brezsnyevi pangáshoz és a szovjet diktatúra összeomlásához vezető programjához. A gazdasági növekedés befolyásolásának eszközei és korlátai eléggé ismertek, így meglehetősen veszélyes a célokból - hogy legyünk minél hamarabb fejlettek - kiindulni.
Tisztelt Ház! A választások idején a mai kormánypártok még olyan benyomást kívántak kelteni, hogy ismerik a problémákat, kezükben a megoldás kulcsa. Most viszonylag ritkán olvashatjuk a programban, hogy ezt meg ezt megcsináljuk. A jellegzetes kifejezések: "törekszik, törekedni fog, támogatja, támogatni kívánja, ösztönöz, elősegít, megvizsgál, felülvizsgál, nem téveszti szem elől" s a többi. Ez a nem túl hosszú szöveg tele van olyan mondatokkal, amelyek igen jól hangzanak egy választási gyűlésen, egy tévévitában, de semmilyen érdemi tartalmuk nincs. Szinte bárhol felcsapható a kormányprogramot tartalmazó füzetecske, olyasmiket olvashatunk, hogy a fiatalok élethelyzetét jellemző kedvezőtlen trendek megfordítása az egész nemzet előtt álló feladat, vagy hogy megoldásra vár a médiarendszer finanszírozásának struktúrája - ezek természetesen idézetek -, a kormány megerősíti a távközlés fogyasztóvédelemmel kapcsolatos tevékenységét, mindent meg fog tenni a munkaügyi szabályozások bürokratikus elemeinek csökkentéséért és így tovább.
Tisztelt Ház! Hogy a miniszterelnök-jelölt úr tegnap használt költői fordulatát idézzem, cseppben a tengerként csillantja meg a lényeget, ha szemügyre vesszük a program kulturális elképzeléseit. Most sem tűnik ki, hogy miért kell újra kettéválasztani az oktatási és a kulturális tárcát, és az sem válik világosabbá, hogy mi indokolja a kultúrával foglalkozó minisztérium nem szerencsés elnevezését. Jó lenne persze, ha ez lenne az alakuló kormány programjának legnagyobb hiányossága.
Egyértelműen pozitívum viszont, hogy a leköszönő kormány gyakorlatát folytatva az új kormány sem kívánja megosztani a magyar kultúrát népi-urbánus vitával, a semleges állam szerepének vélt vagy valódi sérelmek ilyen alapon történő korrigálásával.
A folyamatosság szándéka olvasható ki abban is, hogy az új kormány is megkülönbözteti a kultúra azon értékeit, amelyek megőrzése, támogatása nem bízható a piac döntéseire, és - bár ezt a kifejezést nem használja - az úgynevezett tömegkultúrát, azt, amit a piac is képes eltartani.
Az új kormány nem kíván változtatni az eddigi gyakorlaton abban sem, hogy feladatának az értékteremtést, az alkotók lehetőségeinek a biztosítását, és nem a kultúra irányítását tekinti. Ugyanakkor a kultúránál is szinte mindenütt felülvizsgálatot helyez kilátásba a program, így a nemzeti kulturális intézményeknél, a közgyűjtemények működésénél, az önkormányzatok által működtetett intézeteknél, intézményeknél és a Nemzeti Kulturális Alapnál. Itt is, miként a program egészében, a nemes célok megvalósítását szolgáló források az érdekesek. A kulturális alapokra fordítják majd a kulturális turizmus bevételeinek egy részét - tudjuk meg.
Ennél a meglehetősen bonyolultnak látszó és közben jelentéktelen összeget biztosító megoldásnál érdekesebb és merészebb egy új adónem bevezetésének szándéka. Miközben az egész program sokak számára legvonzóbb eleme éppen az adócsökkentés sok tekintetben számunkra megalapozatlannak tűnő ígérete, megjelenik a kulturális adó intézménye. Szemben a bevett módszerekkel, itt nem a kulturális kiadásokkal megszerezhető adókedvezményekről esik szó, nem is egyes luxusszerű fogyasztási cikkeket terhelő speciális adóról, hanem a kormány gyakorlatilag új egyenesadót vezet be, elrendeli, hogy az állami és magánszféra szervezetei éves bevételük bizonyos százalékát kulturális termékekre vagy szolgáltatásokra fordítsák. Természetesen jó lenne a kultúrára annyit fordítani, amennyi ilyen módon keletkezhet, de erre is az áll, ami a program egyéb részeire, hogy az egyik oldalon a nemes cél követése a másik oldalon új problémákat vet föl, a másik helyen jelen esetben ütközik a vállalkozók érdekeltségét figyelemmel kísérő adócsökkentési törekvésekkel.
A Fidesz-program egyébként még az éves bevétel - tehát nem a nyereség, hanem az éves bevétel - fél százalékáról beszél ilyen kötelező kulturális kiadásként; a kormányprogramban összeg már nem szerepel, csupán annyi, hogy a gazdaság lehetőségeit figyelembe veszik. Hogy ez utóbbi mit jelent, az, mint annyi más, homályban marad. Nem mindegy ugyanis, hogy az adózók gazdasági lehetőségeire gondol-e a leendő kormány, vagy éppen ellenkezőleg, a közhataloméra.
Tisztelt Ház! Tegnap óta sokakkal együtt én is tudom, annak ellenére, hogy nem az alakuló kormány pártjaira szavaztam, hogy polgárnak számítok, hiszen Szájer frakcióvezető úr veretes megfogalmazása szerint aki másoknak megadja a tiszteletet és magának is megköveteli, az a polgár; márpedig én nem csupán a választók akaratának tiszteletben tartása miatt, hanem egyébként is kellő tisztelettel viseltetek az új kormány és szándékai iránt, és természetesen magamnak is hasonlókat igénylek. Ugyanakkor - és ez sem titok - nem tartozom azok közé, akik társadalmi szerződést kötöttek a kormánnyal programjára. Abban viszont nem lesz különbség a szerződő polgárok és köztem, hogy a kormány jövő szerdai eskütétele után e program már kevéssé lesz érdekes, annál inkább a tettek, a tényleges és a kvázi ígéretek sorsa.
Köszönöm szépen! (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)
(14.20)
