DR. SALAMON LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. SALAMON LÁSZLÓ
DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az imént elhangzott felszólalás kapcsán az alkotmánnyal kapcsolatos témában kértem röviden szót, két gondolat erejéig. Egyrészt, ami a most hatályos alkotmányt illeti, téves volt Fenyvessy képviselőtársamnak az a meglátása, hogy itt gyakorlatilag egy, a Rákosi-korszakban alkotott alkotmány szabná meg és határozná meg az ország alaptörvényeit, állami és jogi berendezkedését. Kérem szépen, igaz, hogy az alkotmány az 1949-es év számát viseli magán, de az akkor megszületett szövegből ma már csak jóformán egyetlenegy rendelkezés érvényes: az, hogy Magyarország fővárosa Budapest. Ezt se Rákosi Mátyás találta ki, és ezt a Fidesz nem is kívánja megváltoztatni. Ez az egyik dolog.
A másik dolog az, hogy egy új alkotmány megalkotásához, lévén hogy kétharmados törvény, sőt, mint ismeretes, megalkotásához az összes országgyűlési képviselő kétharmadának szavazata szükséges, egy ilyen új alkotmány megalkotásának a feltételei akkor állnak fenn, hogyha ebben egy nagyon széles körű konszenzus jön létre. Az elmúlt ciklusban igen alapos munka folyt egy új alkotmány létrehozása érdekében, és ez a munka messzemenően előrehaladt. Olyan eredményeket hozott, amely nyilvánvalóan szolgálhat közös gondolkodás alapjául a jelen parlament számára is, s a Fidesz egyáltalán nem ejti el azt a gondolatot, hogy ha egy konszenzus megteremthető a mostani viszonyok között is, akkor az eddigi alkotmányfejlődés tapasztalatait gyümölcsöztetve eljussunk egy valóban olyan új alkotmányhoz, amely papír és forma szerint is tiszta lapra íródik, és semmi köze nincs, még egy évszám erejéig sem 1949-hez. Ennyit erről.
És még egy mondatot: hogy az alkotmány olyan súllyal kezelt kérdés a programban, amilyen súllyal kezelt, annak egy oka van. Ennek az országnak számos, sokkal fontosabb problémát és dolgot kell most elintézni, erre koncentrál a kormányprogram.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem