DR. SZILI KATALIN

Teljes szövegű keresés

DR. SZILI KATALIN
DR. SZILI KATALIN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! A párbeszéd a civil szervezetekkel és az önkormányzatokkal kapcsolatos kérdéskörben szeretnék különösen a környezetvédelem területéről két példát hozni. "A kormány majd törekszik a civil szervezetekkel való párbeszédre" - írja a kormányprogram. Valójában azt gondolom, már egy intézményes rendszer alakult ki az elmúlt négy évben, hiszen megalakult az Országos Környezetvédelmi Tanács, amely ezt biztosította. Az elmúlt négy év működése valóban arra adott alapot, hogy azt mondhassuk: ez egy életképes rendszer és nem elhallgatható.
Utal ugyancsak a kormányprogram arra is, hogy a környezetpolitikai döntéseket a polgárokhoz legközelebbi szinten kell meghozni. Azt hiszem, a feladatmegosztásban nem a környezetpolitikára vonatkozhat ez, hanem természetesen más feladatok kezelésére, hiszen a környezetpolitika egy stratégiai és hosszú távú elhatározás és jövőkép megteremtését jelenti.
Ugyancsak az állam és az önkormányzatok tekintetében szól a program arról is, hogy a kormány az önkormányzatokkal együttműködve jelöli ki a veszélyes hulladék lerakására alkalmas helyeket. Ettől féltve óvom a leendő kormánykoalíciót, hiszen erre megvannak a megfelelő szabályok a környezeti hatásvizsgálat, a lakossággal történő egyeztetés tekintetében.
Ugyancsak jelentős tényezőket hagy figyelmen kívül az Európai Uniónak is megfelelő jogszabályok, az Európai Unió szabályaival konform nemzeti környezetvédelmi program megalkotása területén. És nem szólok arról, hogy elhallgat olyan dolgokat, ami akár a környezetvédelmi szemlélet alakítását, akár a tudatformálás fontosságát illeti.
Egy dolognak rendkívüli módon örülök, hogy a leendő kormánykoalíció feltehetően egy törekvő kormány lesz, hiszen tele van az egész kormányprogram a "törekszik", a "szándékszik" és az "igyekszik" igével.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem