SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR
SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormányprogramok közös sorsa - tértől és időtől függetlenül -, hogy miközben kormánypárti képviselők lelkesülten magasztalják erényeit, addig az ellenzéki képviselők hevesen bírálják annak hiányosságait. Nem csalódtunk - most is így történik mindez. Egyrészről hallhattunk az önmagukban valóban lelkesítő célok és szándékok nagyszerűségét hangsúlyozó szónoklatokat, másrészről elhangzottak a célok mellé rendelendő eszközök és források teljes hiányára figyelmeztető érvelések.
Én azonban polgárként, ha csak ellenzéki polgárként is, őszinte szívvel a kitűzött célok minél maradéktalanabb teljesülésének drukkolok. Mert ki is ne akarna jólétet, gazdasági növekedést, biztonságot, nyugalmat, szabadságot, reményt, összetartozást, európai együttműködést ebben az országban? Én biztos, hogy mindezt szeretném megvalósulva látni. Ezért is zavar azután leginkább, hogy jó pár, számomra nem teljesen megérthető dolgot és megállapítást találtam a program engem leginkább érdeklő fejezeteiben. Ezekből szeretnék egypárat kiemelni.
Zavar, hogy a hozzám oly közel álló iparról a program szinte megfeledkezni látszik. Összesen öt kis pici, kurta bekezdés foglalkozik ezzel, mintegy egyharmadnyi oldal terjedelemben. Úgy gondolom továbbá, hogy az az egyébként érthető törekvés, amely több helyen is megfogalmazódik a programban, nevezetesen, hogy a nyilvánosság hozzáférhessen az elmúlt években megkötött magánosítási szerződésekhez, ez legalábbis finomításra szorult volna, árnyaltabb megfogalmazást igényelt volna, mert úgy gondolom, ez azt a félelmet keltheti, hogy itt magánjogi szerződések - a partnerek beleegyezése nélkül - kerülnek nyilvánosságra hozatalra. Nem tételezem fel, hogy ez meg fog történni, de mindenesetre ezt a programban pontosítani lett volna ildomos, nehogy esetleg - az egyébként helyesen - a programban többször üdvözölt külföldi tőkebeáramlás épp ilyenfajta megjegyzésektől bizonytalanodjon el.
Azt mondja a program, hogy a kormány energiapolitikájának - azaz új energiapolitikáról beszél - kialakításakor az energiaellátás biztonságát, gazdaságosságát, a környezetvédelem szempontjait, majd később jelzi, hogy az energiabeszerzés diverzifikációját kell szem előtt tartani. Minden kormánynak természetesen lehetősége van - ha annak szükségét érzi - új energiapolitikát kidolgozni. Azonban jelzem, hogy a jelenleg érvényben lévő energiapolitikai irányelvek - amelyeket 1993-ban fogadott el ez a Ház - pont ezen a négy prioritáson, ezen a négy pilléren alapulnak. Tehát vagy újat dolgozunk, ki és akkor más prioritások lesznek, vagy ha ugyanezek a prioritások vannak, akkor ezért nem érdemes új energiapolitikát kidolgozni.
Miközben lelkesítő az ökológiai szemléletű piacgazdaság felvázolt képe, a környezethasználat költségeinek megfizettetése, az Európai Unió környezetvédelmi normáihoz történő fokozatos közelítés, az az elv, hogy az alacsony környezetvédelmi normákból eredő versenyelőnyre fejlődési stratégiát nem alapozhatunk, tehát miközben mindez valóban lelkesítő, addig, úgy gondolom, korrektebb lett volna legalább jelezni, hogy mindezen elvek gyakorlati átültetése és érvényesítése jelentős közüzemi áremelkedést fog hozni, és nem kellene azt a képzetet kelteni, hogy bármilyen szigorúan számon kért árképzési metodikával, költség-ellenőrzési rendszerrel mindez semlegesíthető lenne.
A hagyományosnál általában jóval drágább, energiatakarékos, környezetbarát technológiák és beruházások ösztönzése bizony igen időszerű lenne, úgy, ahogy azt a program megfogalmazza. De miként? Mik lennének ezen ösztönzés eszközei? Merthogy ez ugyanis a lényeg! Vámkedvezményekkel, adókedvezményekkel, hitelkedvezményekkel kívánnánk ezt elősegíteni? Esetleg kombinált módon? Eddig ugyanis - nyolcéves tapasztalatom mondatja velem - minden kormány minden pénzügyminisztériuma levert minden ilyen irányú törekvést és igyekezetet, bármely képviselő, bármely képviselőcsoport próbált is ezzel előállni. Én kívánom, hogy most sikeresebbek legyünk - közös örömünkre és hasznunkra - ezen ambícióink megvalósítása során.
Csak zárójelben teszem hozzá, meglepődtem, hogy a Központi Környezetvédelmi Alap rendbetételét - amelynek kezelése joggal oly sok bírálatot kapott az elmúlt négy év során - nem tűzi ki a program, vagy legalábbis látszólag elfeledkezik róla.
Az Európai Unió energetikai irányelvei a piac teljes liberalizációja irányába mutatnak. Így aztán számomra legalábbis kevéssé értelmezhető azt olvasni, hogy szigorítani kívánjuk a jogosultságokat, a jelenleginél szűkebbre kívánjuk vonni a piaci szereplők körét az olaj-, olajtermék- és földgáz-kereskedelemben. Úgy gondolom, ha még vannak is anomáliák közismerten ezen a területen, azokat másképp kellene kiküszöbölni, és EU-konformabb módon kellene eljárnunk.
(13.30)
És végül nagy nemzeti traumánk, Bős-Nagymaros ügye. - Bár nem ellenezhető annak igazsága, hogy ezt az ügyet a program elsősorban gazdaságossági kérdésként kívánja kezelni, de azért emlékeztetnék arra, hogy a Hágai Nemzetközi Bíróságon eddigi érvelésünk alapja a környezetvédelmi szempontok érvényesítése volt. Tehát ez egy jelentős irányváltást jelent ezen a téren.
Ugyanakkor még egy dologra szeretném fölhívni a figyelmet: félek, nagyon félek, hogy túlzott ambíciónak bizonyulhat annak egyidejű kitűzése, hogy nem építünk alsószakaszi duzzasztóművet, hogy leülünk a szlovákokkal tárgyalni, hogy ezen tárgyalás eredményeként hazatereljük a Duna minket megillető mennyiségét Szigetközbe, és mindezt ráadásul akkor, amikor nemzetközi összefogással a mohi atomerőmű ellen kívánunk fellépni. Ha valamiben, akkor ennek a csomagnak a sikerre vitelében kívánnám a legtöbb szerencsét és a legjobb széljárást az új magyar kormánynak, amely - Szájer József tegnapi Montaigne-idézetére utalva - nyilván nem céltalan hajósként fog viselkedni.
Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)
