DR. ORBÁN VIKTOR

Teljes szövegű keresés

DR. ORBÁN VIKTOR
DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök-jelölt: Elnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A kormányprogram vitája az, amelynek végére itt most tisztem szerint pontot kell tennem. Ez a mai nap feladata.
"Az új évezred küszöbén - kormányprogram a polgári Magyarországért"; ezzel a címmel mutattuk be a tisztelt Háznak azt a cselekvési tervet, amely a szükséges teendőket kormányprogram formájában összefoglalta. Választási felhatalmazásunk és megbízásunk arra szólt, hogy olyan koalíciós kormányt hozzunk létre, amely ennek a programnak a megvalósulását tekinti legfőbb céljának.
Legfőbb céljának tekinti, mondtam, mert tudnunk kell, a megvalósítás nem egyedül a kormány tevékenységén múlik. Ezért meg kell hajolnunk az olyan vélemények előtt, amelyek arról szólnak, hogy a kitűzött célok eléréséhez a reméltnél több időre lesz szükség. Igen, lehetséges, hogy így lesz. Lehetséges, hogy a körülmények, az országot érintő, de tőlünk független körülmények, a nemzetközi politika, a gazdaság, az európai uniós integráció által teremtett körülmények, az ország teherbíró képessége, de még az oly nehezen befolyásolható tényezők is, mint egy komolyabb esőzés okozta árvíz vagy az időjárás változása megnehezíthetik a dolgunkat.
Mi azonban bizonyosak vagyunk abban, hogy nem a négyéves időszak az, ami a legfontosabb. A lényeg az, hogy terveink a szándékaink szerint közös jövőnk megteremtéséről szólnak. Ezért, tisztelt Ház, a kormányprogram nem elégíti ki, de nem is akarja kielégíteni a mindenkori költségvetéssel szemben támasztott igényeket. A számszerűséget hiányoló bírálatokat tehát engedelmükkel irányítsuk át a későbbi költségvetési vitához, ahol hasznosak lehetnek majd.
Tisztelt Ház! A program, a kormány programja alkalmas és méltó alapja volt egy mindannyiunk számára igen tanulságos vitának. Amit nem vontak kétségbe - mondta Diderot -, az nincs bebizonyítva. Örömmel hallgattuk meg tehát minden hozzászóló véleményét.
(17.20)
Végiggondoltuk a néhányuk által megfogalmazott kételyeket, kétségeket, s így új és új irányokból másként megvilágítva, más-más összefüggésbe helyezve, még egyszer megfontolva a program minden lényeges elemét, nyugodt lelkiismerettel jelenthetjük ki: a program jó és alkalmas. Alkalmas, mert olyan programról, arról a programról van szó, amely a választók akaratát testesíti meg. "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." - így mondta Tamási Áron. Mi is így gondoljuk. A választók azért akartak polgári kormányt, s azért adták meg nekem a lehető legnagyobb felhatalmazást, hogy mindent megtegyünk azért, hogy az itt élők itthon lehessenek ebben a hazában.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Demokrata Fórum felkészült arra, hogy most, amikor eljött az ideje, teljesítse a kötelességét. Ez a hasznos vita, tisztelt Ház, megerősített abban a meggyőződésemben, hogy a mi kormányunk a szabadság és a rend, a családok, a gazdasági növekedés, az összetartozás és az Európai Unióhoz tartozó államokkal való együttműködés kormánya lesz majd. (Taps a Fidesz, az MDF és a Független Kisgazdapárt padsoraiban.)
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Másrészt alkalmas ez a program, mert választ ad arra a kérdésre, hogy el lehet-e érni egyáltalán ezeket a célokat. Azoknak, akik ebben kételkednek, kicsit hosszabban kell válaszolnom. Először is azt ajánlom figyelmükbe, hogy az embernek vigyáznia kell, hogy arról, ami neki nem sikerült, nehogy azt higgye, hogy az egyáltalán nem megvalósítható. (Derültség és taps a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, az MDF és a MIÉP padsoraiban.)
Másodszor azt válaszolhatom, hogy meggyőződésem szerint a világ felerészben adottság, a körülmények hatalma, felerészben azonban akarat. Sőt, mi azt hisszük, s én azt hiszem, hogy a világ lényegében akaratból épül föl. És itt, az akarat oldalán mindenki hozzáteheti a sajátját a világhoz, ha úgy tetszik, hozzáadhatja önmagát a világhoz. Az adottságok tehát, tisztelt hölgyeim és uraim, nem hagyhatók figyelmen kívül, de mi nem azt nézzük, hogy mit miért nem lehet, hanem azt keressük, hogyan lehet mégis. (Szórványos derültség az MSZP padsoraiból.)
A kétkedőknek fel kell tenni a kérdést: hitték volna-e ezelőtt akár csak néhány hónappal is, hogy bekövetkezhet az, ami végül bekövetkezhetett, és aminek eredményeképpen itt állhatok önök előtt? (Taps a Fidesz, a Független Kisgazdapárt és az MDF padsoraiban.) Azért sikerülhetett, tisztelt hölgyeim és uraim, mert azok voltak többen, akik hittek benne, és azt akarták, hogy így legyen. Beigazolódott, hogy amiben az emberek bíznak, az megvalósul. (Moraj az MSZP padsoraiban.)
Tisztelt Ház! Ez a kormány sajnos nem mindenható - egyetlen demokratikus kormány sem lehet az. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Pedig már az!) Nem ígér csodákat, s nem tud csodákat tenni. Ám a polgárok bizalma olyan erős hátteret ad számunkra, ami képessé tesz bennünket arra, hogy olyan feladatokat is megoldjunk, amelyek megoldása ma még csodával határosnak látszhat a kételkedők előtt. Van úgy, hogy leküzdhetetlennek tűnő akadályok tornyosulnak előttünk. Van úgy, hogy egy feladat első pillantásra megoldhatatlannak látszik. Nagyon fontos, hogy ez azonban ne tántorítson el bennünket. A hegymászók azt tartják, hogy a győzelem az előrelátó és lelkiismeretes felkészülés eredménye. Ha minden szükséges előkészület megtörtént, akkor - mondják ők - a Mount Everest megmászása sokkal kevesebb előre nem látható veszélyt rejt, mint csúcsforgalom idején átmenni egy nagyvárosi utca túlsó oldalára.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Bizonyára önök is észrevették, hogy a polgári erők választási sikere visszahozta a '90-es évek hangulatát, a bizakodás légkörét. (Moraj az MSZP padsoraiban.) Biztosan önök is gyakran hallják az emberektől, hogy ez a kormány a remény kormánya. Úgy tűnik, egyre többen értjük meg, hogy az önmagunkba és közösségeink erejébe vetett hit pótolhatatlan ajándék és pótolhatatlan erőforrás, amely ritkán adatott meg a magyar nép számára. Most azonban mintha ismét feltámadt volna a tenni akarás. Úgy látom, az emberek ismét hiszik, hogy van értelme keresni a saját és családjuk felemelkedésének lehetőségét. Ezt az esélyt elpazarolni megbocsáthatatlan vétek lenne. Megragadni a pillanat kínálta lehetőséget azonban kötelesség. Ezért, tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt Ház, a kormány nem vállalkozhat kevesebbre, mint amit az önök előtt fekvő program tartalmaz. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Az nem sok!)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Ház! Az a személyes meggyőződés vezet, hogy valamennyiünkben ott van a jóra való hajlam és a jobbra törő szándék is. Olyan esztendők eljövetelében bízom, amikor mindannyiunkban, de legalábbis többségünkben rendre jobbik énünk kerekedik felül, s így hazánk is egyre magasabbra emelkedhet majd.
Tisztelt Ház! Összefoglalásképpen: aki tehát azt akarja, hogy a törvényes rendet és biztonságot helyreállítsuk, aki azt akarja, hogy a gyermek ne csak a családnak, de az államnak is fontos legyen, aki növekedő, gyarapodó országban akar élni, aki úgy érzi, hogy a magyar nemzethez akar tartozni, s aki Magyarországot más európai népekkel együttműködő országgá akarja tenni, azt arra kérem, hogy szavazzon igennel a kormányprogramra.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, az MDF, valamint a MIÉP padsoraiban, illetve az elnöki emelvény feletti karzaton. - Mádai Péter: A páholyban ne tapsoljanak!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem