LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Tisztelt Alelnök Úr! Tisztelt Ház! A javaslat egyetlen pontjához szeretnék hozzászólni, a már többek által érintett Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kérdéséhez. Két probléma vetődött fel már az eddigi hozzászólásokban is: egyrészt a kettéválasztás szükségessége, másrészt az új minisztérium elnevezése, illetve ebből sejthető funkciója.
Először az első kérdésről, a kettéválasztásról szólnék. Európában és Magyarországon volt és van olyan helyzet is, amikor két minisztérium felügyelte vagy felügyeli az oktatás és a kultúra területét, és volt és van más országban olyan helyzet is, amikor egy minisztérium felügyeli. Mindkettőben lehet racionálisan dolgozni. A valódi kérdés az, hogy az átszervezéssel járó kétségtelen költségek és nehézségek felérnek-e az indokok súlyosságával. Ezért örültem különösen, hogy elolvashattam a kezembe kerülő javaslat indokló részét, hiszen magam nehezen hittem el azt a szóbeszédet, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az Oktatási Minisztérium miniszterjelöltje - kitűnő oktatási szakember, számomra nagyon rokonszenves politikus személyiség - nem vállalta a kulturális területet.
Nem tudtam elhinni, ma sem hiszem, hogy személyre szabott a minisztériumok felsorolása, ezért tanulmányoztam különös érdeklődéssel az indokokat. Ugyanazt találtam, amit Kovács László. Egy pontját szó szerint idézném: "Az igény, ami az átszervezést szükségessé teszi, a társadalmi és szociális kihívásokra való válasz." Az én gyerekkoromban nem volt ugyan Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, akkor még ez a két szó magyarul és latinul ugyanazt jelentette. Úgy fogom fel tehát ezt a megfogalmazást, mint egyfajta kedves stiláris bravúrt, ami egyszerűen fokozást jelent; arról van szó, hogy hú, de nagy kihívásnak kell eleget tenni! (Derültség az MSZP padsoraiban.)
Nagy jellemerő kellhet az alakuló kormány részéről ahhoz, hogy egy ekkora kihívásnak az átszervezéshez szükséges százhúsz vagy kevesebb napig ellenálljon. Megmondom őszintén, én már egy szimpla társadalmi kihívásnak is alig bírnék ellenállni. (Derültség az MSZP padsoraiban.) Ha az egyben szociális is, fél óráig sem tartanám magam. Igaz, én egy gyönge nő vagyok, nem a polgári jövő kormánya, no, pláne nem a nemzeti egységkormány, épp ezért ehhez a kérdéshez nem is szeretnék több szót fűzni.
Valamit mondanék a második problémáról, az új minisztérium elnevezéséről, illetve az ezáltal sugallt tevékenységi körről. Nemzeti kulturális örökség nevű kormányzati szerv van Európa néhány országában, ez az elnevezés tehát nem idegen az európai gyakorlattól. Ezekben az országokban azonban mindenütt van egy másik, a kultúra egyéb területeivel foglalkozó kormányzati szerv is. A kulturális ágazat, amit az új minisztérium feladataként a törvényjavaslat 3. §-a jelöl, igen fontos részeként valóban magába foglalja - ahogy már mások is elmondták - a nemzeti kulturális örökség ápolását, de természetesen mást is.
A kultúra nemcsak a mások, a holt elődök által ránk hagyott örökség! A kultúra - egyelőre legalábbis - él! Van tehát kormányzati felelősség és illetékesség abban, hogy milyen támogatási és intézményes feltételek között működik a mai művészet, alkotnak művészeink, szerveződik a közművelődés, a kulturális civil szervezetek élete.
Hadd mondjak egyetlen példát! A leendő miniszter úr nyilatkozatából úgy tudom, hogy például az egyházak is e minisztérium tevékenységi köréhez tartoznak majd. Azt hiszem, ők sem örülnek, ha az új kormány a múlt relikviáinak és nem a mai valóság alakítójának és részesének tekinti majd őket. Lehetne persze azt mondani, hogy ez egyszerűen egy kissé pontatlan, patetikusnak szánt megfogalmazás, az élet ezt majd kiegyenesíti. Más körülmények között ez esetleg csak egy fejcsóválást érdemelne.
Most azonban úgy látom, hogy a név és sugallata különösen fontos; többek között azért is, mert a tárca leendő minisztere megérdemli és joggal igényli a pontos útbaigazítást. Megérdemli, hiszen az alakuló kormánynak igen nagy szolgálatot tett az a jeles magyar értelmiségi, agykutató, korábban állattani tanszék vezetője, aki szép tudományos pályát hagy ott és hoz nagy áldozatot, ő, aki nem politikus, és nem az e tárca körébe tartozó közművelődés, műemlékvédelem vagy művészeti élet szakembere. Segítő kezet nyújtott a kormányalakító pártoknak abban a helyzetben, amikor szakpolitikus vagy az előbb említett szakterületeken dolgozó értelmiségi sajnos nem vállalkozott a feladatra. Érdekében is szólok, az ő pontos útbaigazítása érdekében is szükségesnek tartom a jobb elnevezést.
Mit javaslok tehát, igazi konstruktív ellenzékiként? Két megoldást is látok. Az egyik a törvényjavaslat szövegére hivatkozik. A törvényjavaslat azt mondja, hogy a most szétváló minisztérium feladatköre kettéoszlik. Az egyiket a javaslat nevesíti, a másikra azt mondja, hogy ezt az egyéb esetek elnevezés illeti. Ennek nyomán azt javaslom, hogy a szétváló minisztérium egyik részét nevezzük el valahogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), a másik legyen egyébügyi minisztérium (Derültség a bal olalon.). Szerintem ez a kultúrához illően igen zenei megfogalmazás. (Az elnök ismét jelzi az időkeret leteltét.)
A másik javaslatom - rögtön befejezem - prózai. Nevezzük egyszerűen az új minisztériumot - ahogy már elhangzott - kulturális minisztériumnak. Erről adtunk is be módosító javaslatot. Ez ugyan kevésbé költői, kevésbé idéz archaikus népi rigmusokat - mint az "egyé bügyi miniszter úr" -, de azt hiszem, hogy egészen polgárian hangzik.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon.)
