BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót. Én magam is egy olyan kérdésről szeretnék beszélni, amely nem ideillik. Bauer Tamás az imént rámutatott arra, hogy a költségvetési törvényben olyan törvénymódosítás van eldugva, ami nem ideillő törvénymódosítás. Azt kell mondanom, sokéves gyakorlat, van rá példa, hogy a legkülönbözőbb törvényeket módosítja a tisztelt Ház a költségvetési törvény keretében. Bauer Tamás egy olyan esetről beszélt, amikor a tervezet maga tartalmaz egy paragrafust, egészen pontosan a privatizációs törvény módosításával kapcsolatos kormányzati elképzeléseket, ide rejti el a költségvetés kebelébe.
Az a kérdés, amiről beszélni szeretnék, úgy gondolom, ennél is érdekesebb, tudniillik az a téma, aminek most a feltárására vállalkozom, nincs benne az eredeti javaslatban, tehát a dolog még ennél is egy kicsit trükkösebb, mint amit Bauer képviselőtársam idehozott, tudniillik módosító indítvány formájában kerül majd bele a törvénybe. Nagyon nem idevaló kérdés, mégpedig egy következő szempont miatt is, hogy tudniillik nem szokás a Házban úgy belecsempészni valamit a költségvetési törvénybe, hogy annak a vonatkozó, érintett törvénynek a tárgyalása éppen folyamatban van; egészen pontosan: a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításáról beszélek.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány nem olyan régen benyújtotta a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítására előterjesztett javaslatát. Ebben a javaslatban az igazán izgalmas, balhés kérdés a jövő évi nyugdíjemelés szabályainak módosítása volt.
Legnagyobb meglepetésünkre a bizottságban folytatott viták nyomán ennek a bizonyos 11. §-nak az elhagyására nemcsak ellenzéki képviselők tettek javaslatot, akik hónapok óta harcolnak azért, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint történjen meg a jövő évben a nyugdíjemelés, hanem legnagyobb meglepetésünkre kormánypárti képviselők is beterjesztettek ilyen javaslatot, és annak rendje-módja szerint az előterjesztő kivette a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvényből ezt a szakaszt, mintha nem akarná megváltoztatni a nyugellátás emelésével kapcsolatos szabályozást. De ezzel párhuzamosan ugyanez a módosító indítvány megjelent a költségvetésbe benyújtva.
Azt gondolom, hogy azok számára, akik a törvények dolgában némiképp járatlanok, bizonyára rejtély, hogy miért került erre sor. Hosszú gondolkodás után mi magunk arra a következtetésre jutottunk, hogy a kormány ilyen módon próbálja elejét venni annak a lehetőségnek is, hogy akármin az utolsó pillanatban elcsússzon az, amit tervez. Az idő ugyanis nagyon kiszámított, nagyon rövidre szabott, a nyugdíjemelésre januárban sort kell keríteni, és ha a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény, aminek a zárószavazása holnap lesz, nem kerülne kihirdetésre záros határidőn, napokon belül, akkor bizony a régi nyugdíjemelésre vonatkozó szabályozás érvényben maradna.
Azt gondolom, ez az alapvető magyarázata annak a rejtélynek, hogy egy, a társadalombiztosítási törvényben kezelendő kérdést miért nem ott kezel a kormány, miért veszi ki, és megerőszakolt módon miért passzírozza bele a költségvetési törvénybe, amit minden bizonnyal el fog fogadni a Ház, és ami január 1-jétől minden bizonnyal életbe lép. Azt gondolom erről a folyamatról, hogy példátlan, és hogy nem igazán parlamenthez méltó megoldás! De tekintve, hogy itt van a kezünkben ez a módosító indítvány, szeretném még egyszer - lehet, hogy ebben az évben utoljára - elmondani mindazt, amit a nyugdíjemelés kérdésével kapcsolatban fontosnak tartok, amiről már itt az elmúlt három hónap alatt nagyon sokat beszéltünk, de amivel kapcsolatban jottányit sem változott az álláspontunk.
A nyugdíjemelésnek valamikor régen volt egy szabályozatlan gyakorlata. A szocializmus évtizedeiben a mindenkori kormány kénye-kedvére, belátására volt bízva, hogy emel-e nyugdíjat egy következő évben, és hogy mekkora mértékben emeli azt a bizonyos nyugdíjat. Mindannyian, akik rendszerváltást akartunk, úgy éreztük, hogy hallatlan nagy előrelépés, a jogállamiság, a jogbiztonság megteremtése irányába tett nagyon komoly lépés, hogy az új, a rendszerváltást követő első parlament 1991-ben országgyűlési határozatban elfogadott egy olyan gondolatot, hogy törvényben rögzíti az emelés mértékét, és 1992-ben ezt a gondolatot valóban törvényben szentesítette.
Ennek a gondolatnak az alapfilozófiája a következő volt: a mindenkori évenkénti nyugdíjemelés mértékét a nettó béremelkedés mértékéhez kell kapcsolni. Mindannyian tudjuk, hogy a nyugdíjakat a bérek után fizetett járulékokból fedezi a társadalombiztosítás. Ebből következik, hogy évenként emelni éppen annyit lehet, amilyen mértékű emelésre a bérnövekedésből fizetett járuléknövekedés lehetőséget teremt.
(13.50)
Ez egy nagyon-nagyon logikus összekapcsolódás volt, egy olyan elvi rendező szempont, amit ezt követően egyetlen kormány nem kérdőjelezett meg. Voltak olyan időszakok, amikor nagyon nehéz volt kifizetni ezt a bizonyos törvény szerint járó nyugdíjemelést, bár hozzátartozik az elmúlt időszak elemzéséhez, hogy sajnos, az évek többsége reálbércsökkenéssel járt együtt, és ilyenkor a nyugdíjak reálértéke is csökkent. De volt két év, amikor reálbér-növekedés volt, furcsa módon ezek pont választási évek voltak. 1994-ben egy jelentős mértékű reálbér-növekedés volt, és való igaz, hozzátartozik a történeti hűség kedvéért, hogy a törvényben előírt emelési mértéket 1995-re az előző kormánynak is nagyon nehezére esett kifizetni. Nagyon hosszú vita volt róla, amit a szakszervezetekkel az érdekegyeztető folyamatban a kormány megtett, végigvitatott, és végül az utolsó forintig kifizetésre került az, ami törvény szerint járt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztában vannak azzal - hiszen nagyon sokszor elmondtuk -, hogy ez a szabályozás az "együtt sír, együtt nevet" logikájára épül. Amikor reálbércsökkenés van, akkor a nyugdíjasok is rosszul járnak, és ilyen "együtt sírunk" év sok volt az elmúlt periódusban. Amikor viszont reálbér-növekedés van, alapvető erkölcsi kérdésként vetődik fel, hogy szabad-e az "együtt nevetés" évében megváltoztatni ezt a szabályozást.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az a nyugdíjreformcsomag, amelyet tavaly az előző parlament elfogadott, tartalmazott egy nagyon lényeges, jövőre vonatkozó változtatást a nyugdíjemelések technikájával kapcsolatban; ez pedig a svájci indexálás gondolatának bevezetése. A svájci indexálás kombináltan a bérek növekedéséhez és az árak növekedéséhez köti a nyugdíjemelés mértékét, kifejlett állapotában 50-50 százalékban bérnövekedés és árnövekedés határozza meg ezt a jövő évi emelési mértéket. Megint csak nagyon hosszú érdekegyeztetési folyamatban dőlt el az, hogy a svájci indexálásra való átállásnak milyen legyen az üteme; hogy tudniillik 1999-ben hagyjuk úgy a nyugdíjemelés technikáját, ahogy a megelőző nyolc évben, illetve hat évben ez működött; hogy 2000-ben legyen egy közbülső, átmeneti év, amikor a béreket még 70 százalékos mértékben, de az árakat már 30 százalékos mértékben betudjuk a nyugdíjemelésbe, és majd csak 2001-től álljunk át az új rendszerre.
Ennek az átállásnak több oka van, és tulajdonképpen nem kell hozzá különösebb közgazdasági végzettség, hogy megállapítható legyen, hogy ha növekedési periódus van, a svájci indexálás hosszú távon lanyhább, kisebb mértékű nyugdíjemelésre biztosít fedezetet. Évről évre a bérek alakulása és ehhez kapcsoltan a nyugdíjak emelkedésének alakulása meglehetősen nagy ciklikusságot mutatott: amikor rosszul jártak az aktív dolgozók, akkor a nyugdíjasok is nagyon rosszul jártak. Könnyű belátni, ha kéttényezős az emelés, akkor ezen a "nagyon rosszul járunk" dolgon az áremelkedés hatása egy picit korrigál, tehát kiegyensúlyozottabb, kiegyenlítettebb lesz az a növekedési ütem, amely a nyugdíjemelések alapja.
Nincs a törvényben, nincs ebben az elfogadott, új nyugdíjreformos törvényben olyan gondolat, hogy a nyugdíjemelés mértéke csak az árakhoz lenne hozzácsatolható. A megelőző vitákban nagyon hosszan érveltünk amellett, hogy a kormánynak most erkölcsi kötelessége lenne kitartani 1999-ben a nyugdíjemelés korábbi technikája mellett, mint ahogy felvetettük azt a gondolatot is, hogy megteheti, hogy egy kicsit előbbre hozza a svájci indexálás bevezetését. Egy dolgot bizonyosan nem tehet: nem dönthet úgy, hogy csak az árakhoz köti, és ilyen módon a legalacsonyabb mértékű emelést adja, ami csak létezik.
Nagyon hosszan érveltünk azzal kapcsolatban is, hogy az a gondolat, amire a kormány jutott, hogy differenciált nyugdíjemelést ad - nem százalékos mértékben, egyenletesen emeli kinek-kinek a befizetése alapján járó nyugdíjat, hanem differenciáltan, az elmaradottabb, alacsonyabb nyugdíjakat nagyobb mértékben emeli -, tulajdonképpen a nyugdíjas-társadalom megosztására és félrevezetésére szolgál. Tudniillik ha megnézzük a számokat, abból egyértelműen az derül ki, hogy a nyugdíjas-társadalom 80 százaléka rosszabbul jár ezzel a szabályozással, és legfeljebb a 20 százalék számára kedvezőbb ez a kormány által tervezett megoldás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elnézést kérek, hogy nem tudok pontosan, paragrafusszámra hivatkozva beszélni erről a kérdésről, hiszen sajnos nincs a kezünkben az az ajánlás, amelyből a jövő héten szavazni fogunk. Úgy gondolom, hogy képviselőtársaim pontosan követni tudták azt a gondolatmenetet, amelyet - még egyszer mondom - nem én akartam ide hozni a Ház elé, hanem kénytelen voltam idehozni, merthogy a kormánypárti képviselők partnerek voltak a kormány számára abban, hogy ezt a sunyi, ravasz, furcsa megoldását válasszák egy bizonyos kérdés kezelésének.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
