DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Az 1990. évi választás utáni jelentős eseményt jelentő dátum: 1991. június 21., amikor is az utolsó szovjet katona - Silov tábornok személyében - elhagyta a Magyar Köztársaság területét. Országunk visszanyerte függetlenségét, teljes szuverenitását, önálló cselekvési szabadságát.
Közjogi és nemzetközi jogi értelemben vett függetlenségünk, szuverenitásunk a szovjet csapatok kivonulása után feltétlenül érvényesült. Ekkor az igazi szabadságot és függetlenséget áhító magyar nemzet azt hitte, hogy vége szakadt a megalázó függőségi viszonynak, a katonai tömbökhöz való elkötelezettségnek - mindez azonban csak álomnak bizonyult. Megkezdődött az állampolgárok tudatformálása a kizárólagosan csak a NATO előnyeit világgá kürtölő médiák segítségével, amelyek eltérő véleményeknek nem adtak nyilvánosságot. A Magyar Honvédség nemzetközi szerződésekben megkövetelt mérték feletti leszerelésével, személyi és tárgyi feltételeinek fokozatos leépítésével "tudatosították" a magyar állampolgárokkal, hogy biztonságunk veszélyben van, s a NATO, amelynek csak előnyei léteznek, az egyedüli garancia hazánk függetlenségének megvédésében. Ebben, a tettekben is megnyilvánuló propaganda-hadjáratban, a nemzeti önvédelem szükségessége iránti elkötelezettség oly alacsony fokát felmutató Horn-kormány és honvédelmi minisztere jeleskedett. S a célt sikerült is elérni.
A Magyar Honvédség ma a Magyar Köztársaság honvédelmének alapelveiről kiadott 27/1993. IV. 23-ai országgyűlési határozatában foglalt követelményeknek nem vagy csak részben felel meg, s a 2000. év után pedig valószínű, hogy a légierőre vonatkozó követelményeket törölnünk is kell. Katonai védelmi képességünk ilyen fokú gyengítése az állampolgárokban a biztonságérzet hiányát váltotta ki.
Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Igazság és Élet Pártja kezdettől fogva ellenezte önálló nemzeti létünk, önrendelkezési jogunk, függetlenségünk és szuverenitásunk feladását, a védelmünket biztosító nemzeti hadtömbhöz való csatlakozásunkat. Az önálló magyar hadsereg szükségessége nem a határainkon farkasszemet néző ellenségtől függ, nem katonai tömbhöz való csatlakozás függvénye. A kérdés az, hogy meg akarjuk-e védeni nemzeti függetlenségünket, vagy sem. És ez elsősorban a nemzet feladata, az ország védelmét nem bízhatjuk idegenekre. S mi mégis a NATO-ban bízunk!?
1995. október 15-én amerikai repülőgépek először érintették a taszári repülőtér betonját. Azóta a kialakított légi bázist "belakták."
1997. július 15-én - az állampolgárokat kész tények elé állítván -, ellenszavazat és tartózkodás nélkül, 312 országgyűlési képviselő megszavazta a NATO-csatlakozást. A közvélemény lecsillapítására s a döntés elfogadtatására erőteljes tudatformáló médiakampányt indítottak a kiharcolt, ügydöntő népszavazás eredményességének biztosítása érdekében.
Így az 1997. november 16-ai ügydöntő népszavazáson az 50 százalékos részvételt ugyan el nem érő szavazók 85 százalékának csatlakozást kifejező szándékával - vagyis a választópolgárok kisebbik felének akaratával alátámasztva - a nemzeti szuverenitás bizonyos mértékű feladásának útjára léptünk.
Ma e kisebbségi népakarat jegyében - s feltehetően a már itt állomásozó idegen fegyveres erők legitimációjának biztosítása érdekében - a csatlakozás törvényi megalapozásához kezdtünk hozzá. Véleményünk szerint kormányhatáskörben azon együttműködési feladatok engedélyezését tartjuk megengedhetőnek, amelyek biztonságpolitikai szempontból nem aggályosak, s nem lépnek túl olyan személyi-technikai nagyságrendeket, amelyek az Országgyűlés számára költségvetési, vagy más stratégiai megfontolást követelnének, továbbá azokat, amelyek nemzetközi szerződésből fakadóan évente előre tervezhetőek, s amelyeknek végrehajtására az illetékes tárca elkülönített költségvetéssel rendelkezik. Ezekről ugyanis - a költségvetésen keresztül - az Országgyűlésnek is tudomása van.
A tervtől eltérő, előre nem várható feladatok újabb pénzkeretek felhasználását tennék szükségessé, ezért ezen, nem fegyveres beavatkozással járó feladatok jogosultságát, s ezek végrehajtása során az államhatár átlépésének engedélyezését az Országgyűlés előzetes hozzájárulásához célszerű és indokolt kötni.
(9.30)
A kormány kompetenciájába tartozó döntés esetében feltétlenül indokoltnak tartjuk azon fegyveres kontingens nagyságrendjét, tartózkodási időtartamát meghatározni, amelyek határátlépését a kormány engedélyezheti, és azt is, hogy egyidejűleg mekkora erők tartózkodhatnak a magyar fegyveres erők részéről külföldön, illetve külföldi fegyveres erők részéről hazánk területén.
Teljesen más elbírálást igényel a külföldi fegyveres erők, illetve a magyar fegyveres erők határátlépésének kérdése, ha azt az ENSZ, az EBESZ vagy esetleg a NATO felkérésére végrehajtandó feladatok céljából teszik. Az Országgyűlés döntési hatáskörébe tartozhatnak az ENSZ vagy az EBESZ felkérésére végzett, illetve a NATO szervezetének a Biztonsági Tanács határozatában megerősített döntésén alapuló béketámogató tevékenység, fegyveres védelmet igénylő humanitárius segítségnyújtás vagy más veszélyes külföldi tevékenység, továbbá a kormány döntési jogkörét meghaladó katonai kontingens szerződéses követelményekből fakadó vagy nemzetközi szerződésben rögzített békekiképzési feladatainak végrehajtása céljából történő határátlépés és átvonulás.
Összességében tehát, ha már Magyarország csatlakozik a NATO-hoz, az alkotmánymódosításnak nem a módosító javaslatokban foglalt tételeit kifogásoljuk elsősorban, hanem főképpen azt, ami kimaradt belőle. Így tehát szerintünk az alkotmányban rögzíteni kellene, hogy egyszerre milyen kontingens lépheti át a magyar határt, akár kifelé magyar csapatok, akár befelé külföldi csapatok, egyszerre mekkora külföldi kontingens tartózkodik Magyarországon - ezek sajnos hiányoznak. Továbbá szólni kell azokról az ország biztonságát és szuverenitását alapvetően veszélyeztető, a közvéleményt élénken foglalkoztató problémákról, amelyekről a javaslat nem tesz említést, és amelyek meghatározhatják a környező országokhoz való viszonyunkat. Ezek: a külföldi fegyveres erők huzamos idejű állomásozása, illetve támaszpont létrehozása hazánk területén - szerintünk ez is alkotmányba foglalandó -; továbbá tömegpusztító, tehát nukleáris, biológiai vagy vegyi fegyvereknek hazánk területére történő behozása, raktározása vagy területünkről való alkalmazása; ezek is hiányoznak az alkotmányból is és a tervezetből is. Ezek olyan horderejű kérdések, amelyeket nem elegendő a honvédelmi alapelvekben szőrmentén említeni, hanem az alkotmány általános rendelkezésében kell a fentiek tilalmát deklarálni. Az atomfegyver vagy -támaszpont jelenléte hazánk területét stratégiailag felértékelné, ami nem biztonságot eredményezne, az atomfegyver nem békét, hanem halált hozna a nemzetre. Ilyen "biztonságra" pedig a nemzetnek nincs szüksége.
Itt ma egy korábbi felszólalásban elhangzott az is, hogy a NATO-hoz csatlakozás a legolcsóbb védelmi megoldás. Úgy gondolom, az ország biztonságát és függetlenségét, szuverenitását nem szabad pénzkérdésként tekinteni. Ha elődeink is így tekintették volna, nekünk ma nem lenne miről tárgyalni, már régen nem lennénk függetlenek. Ez nem pénzkérdés, hanem tudati kérdés: akarjuk-e, hogy az ország független legyen, vagy nem akarjuk?
Végezetül és összegezve tehát, a Magyar Igazság és Élet Pártja avval összefüggésben, hogy ellenzi bármilyen külföldi csapatok magyarországi jelenlétének kormány általi engedélyezését, ellenzi bármilyen katonai tömbhöz való csatlakozást, ezt az alkotmánymódosítást nem tudja támogatni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
