SIMICSKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SIMICSKÓ ISTVÁN
SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Érdekes volt végighallgatni Bauer Tamás képviselő úr tízperces felszólalását, amelynek döntő részében elsősorban nem kimondottan a napirendhez igazodó témáról beszélt. De megértem, hogy ez az ügy is fontos, és erről is szót kell ejtenünk - mármint a vizsgálóbizottságok kérdéskörét említette jelentős mértékben beszédében.
Az MSZP-, SZDSZ-frakció részéről elhangzott ellenérvek, amelyeket ma reggeltől tegnap délutánhoz képest újkeletűen megfogalmaztak, számomra csak azt érzékeltetik, hogy önök bizonyos belpolitikai érdekektől vezérelve, dacból komoly akadályokat görgetnek hazánk NATO-csatlakozásának útjába. Bár ismételten elmondom, hogy a vizsgálóbizottságok felállításának ügye nem a mai Országgyűlés témája, nem a mai napirendi pontok között szereplő téma, de a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja részéről szeretném önöket megnyugtatni afelől, hogy mind a három szóban forgó vizsgálóbizottság felállítását támogatja a Fidesz képviselőcsoportja, és ennek érdekében további egyeztető tárgyalásokat tart szükségesnek az ellenzék jelen levő képviselőivel.
Még egyszer szeretném leszögezni azt, hogy nem szerencsés és nem jó dolog ezeket összekapcsolni, és kérem önöket, hogy a további hozzászólásaikban erre legyenek tekintettel - amennyiben még valaki kíván ehhez a kérdéskörhöz hozzászólni -, hogy nem szerencsés összekapcsolni Magyarország NATO-csatlakozásának össznemzeti ügyét a vizsgálóbizottságok kérdésének ügyével. Én úgy érzem, hogy aki ezzel játszik, az kockára teszi Magyarország külpolitikájának közel tízéves eredményeit.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem