DR. ÁBRAHÁM JÁNOS
DR. ÁBRAHÁM JÁNOS
DR. ÁBRAHÁM JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A mindenkori kormánynak és a törvényhozónak felelősségteljes feladata a társadalmi igényekre, jelenségekre reagálni. Ez történt az elmúlt ciklusban, amikor az igazságügyi reform keretében jelentősen módosította az Országgyűlés a büntető törvénykönyvet. Már akkor a vita egyik sarkalatos pontja volt az életfogytiglani és a halálbüntetés kérdése.
A jelenlegi kormánykoalíció korábbi álláspontja tükröződik az előttünk lévő javaslatban azzal, hogy szerencsére nem került elő a kisgazdák által akkor oly sokszor emlegetett halálbüntetés időleges visszaállítására a javaslat. Azt senki sem vitatja, hogy a büntetőjognak meghatározó szerepe van a társadalom védelmében, de az nem kizárólagos. A büntetés a bűnözés elleni küzdelem eszköze, de nem kizárólagos eszköze. Úgy gondolom, többen vagyunk, akik nem a büntetések szigorításában látjuk a hatékony bűnüldözés lényegét.
Már az elmúlt ciklusban is szót emeltem az életfogytiglani szabadságvesztéssel és általában a büntetések szigorításával kapcsolatban. Azt kell vizsgálni, hogy a büntetéssel fenyegetettség milyen hatással lehet a bűnözés elleni küzdelemre, milyen hatással van a bűnmegelőzésre. A büntetőjog és ezen belül a büntetések szigorítása nem eredményezi automatikusan a bűnözés visszaszorítását, illetve csökkenését.
Úgy gondoljuk, a büntető jogszabályok akkor tudják a bűnözés elleni funkciójukat betölteni, ha a bűnüldözés szervezete hatékonyan működik. A legszigorúbb büntetés kilátásba helyezése is hatástalan, ha az elkövető kiléte ismeretlen marad, és ebből következően a felelősségre vonására sem kerül sor.
A törvényjavaslat a büntetőjog egészének szigorítása mellett a büntetőjogi megtorlást helyezi előtérbe mint büntetési célt. Ebben látja elsősorban a bűnözés elleni küzdelem sikerét a törvényjavaslat. Úgy tűnik, az előterjesztés a bűncselekményt eltúlzottan jogi jelenségnek tartja, azaz az ellene irányuló küzdelemben is a jogi jellegű eszközöket helyezi előtérbe.
A javaslat 5. §-a az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó rendelkezéseket módosítja. Az életfogytiglani szabadságvesztésnél a javaslat a 1993. évi módosítás előtt hatályban volt rendelkezésekhez hasonlóan 20 évben állapítja meg a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját. Ezzel magam is egyetértek, de aggályosnak tartom, hogy a bíróság az ítéletben a feltétes szabadságra bocsátás lehetőségét akár ki is zárhatja. Álláspontom szerint a bíróság az ítélet meghozatalakor nem képes előre látni azt, hogy az elkövető átnevelésére, megjavítására egyáltalán van-e esély, hiszen a 20 év a személyiséget teljesen átformálhatja. Mondhatnánk, az esetek többségében 20 év múltán az az ember már nem az, akit a bíróság annak idején elítélt. Persze ez abban az esetben nem szempont, ha a büntetés céljai közül a nevelési funkciót elhanyagolhatónak tartjuk, és nem vesszük figyelembe, hogy a büntetés a szó tágabb értelmében a nevelés, a magatartás és a tudatformálás eszköze.
A ténylegesen életfogytig tartó büntetés ily módon történő szabályozása egyéb kételyeket is ébresztett. Mégpedig azt, hogy ha már az ítélet kihirdetésekor világossá válik, hogy az elítélt soha nem szabadulhat ki a fegyházból, akkor ennek az embernek a továbbiakban minden mindegy. A szabadulás reményétől megfosztott rabok esetleg kezelhetetlenné válnak; nem csak a büntetés-végrehajtási intézményen belüli bűncselekmények elkövetésének esélye növekedhet, de ugyanígy fennáll a szökési kísérletek elszaporodásának a lehetősége és veszélye is.
A másik érv, amely a feltételes szabadságra bocsátás kizárása ellen szól, az őrzés feltételeinek megteremtésével kapcsolatos. A törvénytervezetből megismerhettük az életfogytiglan elítéltek különleges fogva tartásával kapcsolatos kiadásokat. Ez is és általában a túlzottnak mondható szigorítások jelentős költségvetési terheket rónak az országra. Adat van arra, hogy egyetlen életfogytig tartó ítélet miatti egy évi költség 10 millió forintot is kitehet. A többletköltségek arányban állnak-e a várt vagy a remélt eredménnyel? Ez nem tudható pillanatnyilag. Tudomásom szerint az 1999. évi költségvetés az ezzel kapcsolatos fedezetet nem biztosítja, holott a január 1-je után indult eljárásban a javaslat elfogadása esetén akár már ki is szabható a ténylegesen az élet elfogyásáig tartó szabadságvesztés is. Ezért úgy tűnik, ez is csak egy gesztus a társadalom felé és nem egy átgondolt koncepción alapuló, szakmailag kellően indokolt javaslat.
Mindezek alapján nyújtottam be a törvényjavaslat e szakaszához módosító indítványt, amelyet az előterjesztő nem, de az alkotmány- és igazságügyi bizottság egyharmada támogatott. A módosítás érinti az egész törvényjavaslat koncepcióját, de álláspontom szerint jobban igazodik alkotmányos rendünkhöz és a strassbourgi egyezmény szelleméhez.
Összegezve: nem a társadalom büntetőjogi védelmét, hanem annak technikáját vitatom ezzel.
Köszönöm a figyelmüket.
