DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL
DR. VASTAGH PÁL, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, tisztelt elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ismét egy jelentős, terjedelmes büntetőnovellát tárgyal a Ház. A javaslat általános indoklásában is olvashattuk, hogy ez a 43. alkalom az elmúlt tíz esztendőben, hogy a büntető törvénykönyv módosításával kapcsolatos javaslatokat tárgyal az Országgyűlés. Ennek a gyakori módosítási igénynek vannak elfogadható és természetes okai, különösen igazak ezek a politikai átalakulás első éveire, amikor a teljességében megváltozott viszonyoknak megfelelően át kellett alakítani, a jogállam követelményeihez kellett igazítani, és a megváltozott gazdasági-pénzügyi viszonyokra is reagálni kellett a büntető törvénykönyv módosításában. Ez teljesen természetes folyamata és természetes jelensége ennek a tíz esztendőnek.
Úgy érzem, hogy a változtatások igényének másik gyakori oka már komolyabb elemzést igényel, és őszintébb szembenézést a problémákkal. Sokszor tapasztaltam azt a tényt miniszterként is, hogy a büntetőjogi szabályozás átalakításával kapcsolatosan meglehetősen nagy illúziók tapasztalhatók, meglehetősen erőteljes időnként a politikai vagy az ágazati nyomás az igazságügyi tárcára, a büntetőjogi szabályozás változtatásával vagy új szabályozási körök kialakításával kapcsolatosan.
Nem készültek el azok az elemzések, amelyek ezeknek a változásoknak az érdemi hatását hitelesen és meggyőzően bemutatták volna. 1996 végén, 1997 elején találkoztam személyesen egy olyan áttekintéssel, amely sorra vette, hogy a büntető törvénykönyvbe bekerülő új tényállások - amelyek most már a különös rész körülbelül 25-30 százalékát teszik ki - miként érvényesültek a joggyakorlatban. Ennek az elemzésnek a konklúziója az volt, hogy a jogalkotó, jogalkalmazó szívesebben fordult a hagyományos törvényi tényállások alkalmazásához, mintsem az új, részletesebb, az új jelenségekre reflektáló törvényi tényállásokra.
Mindez számomra azt támasztja alá - bízom abban, hogy valamennyien egyetértünk ebben a Házban -, hogy a büntetőjog szabályainak megváltoztatása különös felelősséget támaszt mindenkivel szemben.
(9.40)
A büntetőjog esetén a jogszabályok módosításával vagy változtatásával kapcsolatos elvek és kötöttségek még szigorúbbak, mint a jogág más területén. Valóban igaz a büntetőjog esetében, hogy itt tényleg tízszer kell mérni, míg egyszer vágni, mert a következmények nagyon nehezen korrigálhatók.
Ezeknek a nyomásoknak a hatása alatt formálódó büntetőjogi fejlődés az elmúlt tíz esztendőben talán éppen ezért produkált ellentmondásos folyamatokat is. Ezek között utalnom kell arra, hogy 1993-ban a módosítások jelentős része, amely főleg a különös részre, illetőleg a gazdasági bűncselekményekre vonatkozott, tulajdonképpen nagyon korrekt és helyes volt, ugyanakkor az általános részi változtatások az ítélkezési gyakorlatra enyhítő irányba ható tendenciát, nyomást fejtettek ki.
Ugyanakkor néhány esztendőre rá pedig itt a parlamentben is rendkívüli módon felerősödött az igény, hogy enyhíteni kell az ítélkezési gyakorlatot. Ezzel csak arra szeretnék rámutatni, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem lehet kétévenként beleavatkozni a büntetőbíráskodás alakulásába, mert a különböző impulzusok az ítélkezésben éppen ellentétes hatást fognak kiváltani. Ezt is figyelembe kell venni akkor, amikor módosítani akarjuk a büntető törvénykönyvet.
Mindezek után szeretném a vitában megerősíteni a szocialista képviselőcsoportnak azt a törekvését és azt az elszántságát, hogy természetesen segítséget kíván nyújtani a bűnözés elleni küzdelemben, partnere kíván lenni a kormánynak abban, hogy javuljon a közbiztonság és visszaszoruljon a bűnözés Magyarországon. Ez az alapállásunk a beterjesztett - hiszen közismert, hogy erről van szó - négy, egymásba kapcsolódó törvényjavaslattal kapcsolatban. A mai vitának az eleme a büntető törvénykönyv módosítása, ehhez kapcsolódik a büntetőeljárás, a nemzetbiztonsági törvény, és csütörtökön kezdődik a Házban a szervezett bűnözéssel kapcsolatos intézkedéscsomag, illetőleg jogszabály-módosítási csomag tárgyalása; ezek alkotják a kormány elképzeléseit. Mi mind a négy törvény megítélésénél ebből az alapállásból indulunk ki. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a javaslat részleteivel kapcsolatban ne képviselnénk hangsúlyos kritikai álláspontot.
Arra is szeretnék rámutatni, mintegy alátámasztani ezt a politikai jellegű nyilatkozatot, hogy ezekben a javaslatokban nagyon sok a szakmai kontinuitás, nagyon sok elem van a négy törvényjavaslatban, amelyet még az előző kormány dolgozott ki, vagy törvényi formában már az Országgyűlés is elfogadta.
A később tárgyalásra kerülő szervezett bűnözési csomagban ilyen a fedett nyomozó intézményére vonatkozó rész, a büntetőeljárásban ilyen a tanúvédelemre vonatkozó szabályozás, a prostitúcióra vonatkozó szabályozás, és a jelen tárgyalás tárgyát jelentő büntető törvénykönyvnek is több olyan eleme van - lőszerrel, lőfegyverrel való visszaélés szabályozása; a 12 év alatti életkor minősítő körülményként való számítása, amely az életfogytiglannal kapcsolatos szabályozás; közfeladatot ellátó személyek körének kiterjesztése -, amelyet az előző kormány is előkészített már, és átadta a következő igazságügyi kormányzatnak ezeket a módosító javaslatokat a büntető törvénykönyvet illetően.
Ami a kritika tárgyát és lényegét jelenti a büntető törvénykönyv módosításában, az két területre koncentrálódik. Az egyik általánosabb probléma a módosításnak az általános részre vonatkozó javaslatai, aminek eredményeképpen a javaslat a büntetéskiszabási gyakorlatban jelentős módosulást kíván elérni, és tulajdonképpen több elem segítségével, nemcsak - amit már hallottunk a vita során - a büntetési tétel középértéke irányadó jellegének beépítésével. Ez egyébként a számok nyelvén azt jelenti, tisztelt Ház, hogy ha egy bűncselekmény büntetési tétele 2-8 évig terjed, akkor az ítélkező bíró számára a büntetéskiszabás irányadó időtartama öt esztendő lesz. Tehát ha ettől az öt esztendőtől eltér, akkor ezt külön meg kell indokolnia az ítélet indokolásában.
De más elemekben is - a feltételes szabadságra bocsátás szigorításában, a végrehajtás felfüggesztésében - érzékelhető az a tendencia, hogy az általános részi szabályok megváltoztatásával a javaslat a büntetéskiszabási gyakorlat egészére kíván hatást kifejteni. Tehát nem arról van szó, hogy vannak bizonyos veszélyes bűncselekményfajták, amelyeknél a jogalkotó megítélése szerint szigorítani kell a büntetési tételeket, hanem ez, tisztelt Ház, valamennyi bűncselekmény esetében irányadó lesz, és véleményem szerint ennek a következményeivel nem számolnak kellőképpen az előterjesztők.
A vita során elsősorban két elemet szeretnék kiemelni és megfontolásra ajánlani.
Milyen a bűncselekmények szerkezete Magyarországon? Milyen a bűnözés struktúrája Magyarországon? Ebből a szempontból két megközelítés adhat érdemi eredményt. Az egyik megközelítés: a bűncselekményeknek a büntető törvénykönyvben két csoportja van, vannak a bűntettek, amelyek súlyosabb alakzatot jelentenek, és vannak a vétségek, amelyek nyilván enyhébbek, csekélyebbek; a vétségek esetén a maximális büntetési tétel két év szabadságvesztés lehet.
A bűncselekmények egészén belül '90 és '97 között változatlanul körülbelül 60 és 40 százalék az arány: 60 százalék a vétségek és 40 százalék a bűncselekmények aránya. Ez a büntetéskiszabás szempontjából már figyelmet érdemlő szempont. Tehát ha a számokat véletlenül rosszul mondtam volna, megismétlem: a bűncselekmények 60 százaléka vétség, azaz kisebb, enyhébb súlyú cselekmény, és 40 százaléka bűntett, ami súlyosabb, tehát két év szabadságvesztés fölötti büntetéssel fenyegetett. Ezen belül az egyes bűncselekményfajták tekintetében nincsenek, nem alakultak ki lényeges változások '90 és '97 között.
'90-ben a vagyon elleni bűncselekmények az összes bűncselekmény 76,7 százalékát alkották, '97-ben 76,4 százalékát; az erőszakos garázda jellegű bűncselekmények aránya '90-ben 6 százalék, '97-ben 5,2 százalék; a személy elleni bűncselekmények '90-ben 3,8 százalék, '97-ben 3,2 százalék; a közlekedési bűncselekmények '90-ben 7,6 százalék, '97-ben 4,1 százalék. Tehát meglehetősen stabil képet mutat a bűnözés szerkezete, valamint a bűncselekmény és a vétség aránya.
A másik szempont, amit az előterjesztőknek és a parlamenti vita résztvevőinek is a figyelmébe ajánlok, valamint a közvélemény számára is, hogy vajon az ítélkezési gyakorlat enyhe megítélése alátámasztható-e Magyarországon a börtönnépesség számának alakulásával, és ez az összevetés mindig hiányzik az érvelésekből. Én az előző időszakban is igen gyakran hivatkoztam erre, mert azért ez egy kicsit árnyaltabb képet ad.
A közvéleményben az a megítélés alakult ki, hogy Magyarországon nagyon enyhe a büntetéskiszabási gyakorlat. Ehhez képest, ha a börtönnépességet vesszük alapul - ami azért mégiscsak a büntetéskiszabásnak valamilyen konkrét kifejeződése, hogy hányan vannak Magyarországon börtönben -, akkor ez a kép már egészen másképpen néz ki. Magyarországon a '80-as évek közepén, tisztelt Ház, mintegy 25 ezer fogva tartott volt; ebbe beleértendők az előzetesen letartóztatottak és a jogerősen elítéltek is. Ez a szám a '90-es évek elejére a végbement változások következtében lecsökkent 11 ezerre.
(9.50)
Azóta viszont, s ez különösen 1996-97-től igaz, erőteljesen növekedett a börtönnépesség, és ma Magyarországon 14 ezer felett van a fogva tartottak száma; 1997-hez viszonyítottan mintegy ezer fővel nőtt a fogva tartottak száma. Ez pedig azt jelenti, hogy az ítélkezési gyakorlatban bekövetkezett egy fordulat: nő a szabadságvesztés büntetésre ítéltek aránya, száma, és ez látványosan megmutatkozik a börtönnépesség növekedésében.
Ha a büntető törvénykönyvnek ez a tervezett általános szigorítása a büntetéskiszabást illetően végbemegy, akkor vajon ennek a következményeivel hogyan és miképpen számol a kormányzat. Hiszen ha megnézzük a '99-es költségvetést, akkor ebben tulajdonképpen az előzetes letartóztatottak elhelyezésére szolgáló Venyige utcai objektumon kívül más külön plusz forrást nem látunk. A büntetés-végrehajtási intézmények pedig mintegy 130-140 százalékos pluszkapacitással vagy pluszteherrel kell hogy szembenézzenek. Tehát ha ez a tendencia vagy törekvés megalapozott, ezt a kormány érvényesíteni kívánja - ami nem biztos, hogy célravezető, és nem biztos, hogy ilyen differenciálatlanul kell végrehajtani -, akkor ennek a következményeivel számolni kell és a feltételeit biztosítani kell, elsősorban a büntetés-végrehajtás intézményrendszerében.
Tehát figyelemmel az ombudsman tavaszi vizsgálataira a büntetés-végrehajtásnál, én ezt most nem látom kivitelezhetőnek, és nem látok erre vonatkozóan olyan kormányzati előterjesztéseket, amelyek ezeket teljes egészében és kielégítően alátámasztják.
Összegezve mondanivalóm lényegét: arra szeretnék rámutatni, hogy ez a differenciálatlan emelése a büntetéseknek, a büntetéskiszabási gyakorlatnak ilyen általános szigorítása, ez számomra nem tűnik indokoltnak. Hozzáteszem, nyilván azzal is tisztában kell lennie egy politikusnak, hogy ez a vélemény nem túlságosan népszerű. Tudom, hogy a közvélemény inkább büntetéspárti, de a közvéleményhez, a közvélemény formálásához pontos és teljes képet kell adni, és meggyőződésem, hogy a jobb orientációhoz ezek a számok és ezek az összefüggések is hozzájárulnak.
Most már csak röviden szeretnék a másik kritikus részről szólni, tisztelt Ház, amelyet nem támogatunk, és amelyhez módosító indítványokat kívánunk beterjeszteni: ez a kábítószerrel kapcsolatos szabályozás, amely egy alapvető filozófiai változást tükröz és jelent. Tudom, hogy mi a hatályos szabályozás, tudom, hogy elvileg a mai, az érvényben lévő szabályozás is büntetést helyez kilátásba, de ugyanakkor olyan jogi technikával párosul, amely mindjárt megadja a büntetőeljárástól való elterelés, eltérés lehetőségét is. Ez a szabályozás most egy olyan paradoxont eredményez, hogy tulajdonképpen, aki többet fogyaszt kábítószerből, az függővé válik - bár a függővé válást majd szakértők fogják megállapítani, és ennél a pontnál is érdemes utalni a feltételekre -, a többet fogyasztó számára az elterelés biztosított, aki kevesebbet fogyaszt, annak viszont a büntetőeljárással kell szembenéznie.
Álláspontunk szerint ez a megoldás túlkriminalizálja a kábítószer-fogyasztást, ezrek kerülhetnek súlyos konfliktusba, és nem vagyok meggyőződve arról, hogy az az elrettentő hatás, amit az előterjesztő feltételez a szabályozás ilyetén történő átalakításának, ez eredményre vezet-e. Inkább a konfliktusokat látom ebben a szabályozásban; vagy olyan mértékben, hogy a jogalkalmazó majd más módon veszi el a büntetőeljárás élét, és papírszabállyá válik mindaz, ami a büntető törvénykönyvben van; vagy oly módon, hogy ezrek és ezrek lesznek kénytelenek szembenézni ezekkel a következményekkel, ami szintén nagyon sok konfliktust eredményezhet, és félő, hogy nagyon negatív hatásokat vált majd ki. Tehát ezt mindenképpen javasoljuk átgondolásra és mindenképpen változtatásokat javasolunk.
Hiányoljuk a javaslat kidolgozásában a széles körű szakmai vitát. Feltűnő, hogy a jogalkalmazók jelentős része is, de a nem jogalkalmazó szakértők, kábítószer-problémákkal foglalkozó pszichológusok, orvosok is ennek a szabályozásnak a formáját, tartalmát nagyon határozottan elutasítják.
Tehát, tisztelt Ház, ezekkel az általános problémákkal együtt a javaslat többi részét támogatni tudjuk, de kérjük, hogy ezekben a kérdésekben az előterjesztő fontolja meg az álláspontját, és mutasson készséget az ide kapcsolódó módosító indítványok elfogadására; ellenkező esetben a törvényjavaslat által elérni kívánt cél, úgy ítélem meg, túlságosan is messzire és távolba kerül.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)
