LÁZÁR MÓZES

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR MÓZES
LÁZÁR MÓZES, a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy újabb habkönnyű téma ilyen hajnaltájban. Talán ergonómiailag az lenne a legjobb, ha elmondanám, hogy a bizottság támogatta-e vagy nem a határozati javaslatot, de kitartásomat díjazzák azzal, hogy kicsit részletesebben kifejthetem a többségi véleményt.
Tehát a gazdasági bizottság megtárgyalta a H/206. szám alatti határozati javaslatot, és az ülésen éles vita alakult ki, bizonyára erre az ellenzéki képviselők is emlékeznek. A többségi vélemény formálói egyetértettek az előterjesztők szándékával, mely szerint szükséges a gazdasági kamarákra vonatkozó törvényi szabályozás felülvizsgálata. Egyébként elég sok indokot fel lehetne itt sorolni, de azt hiszem, csak a legfontosabbakat igyekszem önöknek elmondani.
Sümeghy Csaba is utalt rá, hogy a több mint négyéves működés már önmagában indok lehet arra, hogy vizsgáljuk felül, milyen tapasztalatok mutatkoznak, és tekintsük át az egész működést. A második ilyen szempont, és ez főként kamarai vezetőktől hangzik el leggyakrabban, hogy a tevékenységük során rengeteg párhuzamossággal találkozhatunk. Itt főként egyébként a vállalkozásfejlesztésekről beszélnek, és ezt nem tartják szerencsésnek; különböző szervezetek foglalkoznak ugyanazzal a tevékenységgel, amivel ők is.
A kamarában lévő nagyvállalkozások tulajdonképpen arról panaszkodnak, hogy a viszonylag magas tagdíjukért olyan szolgáltatásokat kapnak csak, amelyeket saját szervezetükben is meg tudnak oldani, illetve saját szervezetükkel is képesek megoldani. A kamarákban lévő kisvállalkozások pedig úgy érzik, hogy tagdíjukért nem kapják meg azt, amit elvárnak, és érdemben nem tudnak beleszólni a dolgok menetébe. Tehát ez is érzékelteti azt, hogy a kisvállalkozások és a nagyvállalkozások között a kamarán belül van egy érdekellentét.
Összességében elmondható, hogy a valóságtól nagyon elrugaszkodott vélemény, ha valaki azt gondolja, hogy a kamarák körül minden rendben van. A határozati javaslat megcélozza a legfontosabb kérdések tisztázását, amely tulajdonképpen becsülendő szándék, de logikailag is rendkívül indokolt. Biztosíthatom a tisztelt ellenzék esetleg kételkedő képviselőit, hogy ezek a gondolatok elhangzottak a bizottsági vitában, mert nekem volt alkalmam ott ezeket elmondani.
Ezt követően a bizottság többségi véleménye az volt, hogy általános vitára alkalmas a H/206. szám alatti határozati javaslat. Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem