NÓGRÁDI LÁSZLÓ
NÓGRÁDI LÁSZLÓ
NÓGRÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Oké. Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági kamarákról szóló '94. évi XVI. törvény négyéves alkalmazása során részben a gazdasági élet szereplői, tehát a vállalkozók részéről, a kamarai tagok részéről, részben a kamarák tisztségviselői részéről is számtalan igény érkezett a kamarák működésének, illetve jogi szabályozásnak felülvizsgálatára.
A közjogi feladatok kamaráknak történő átadása a kormányzat részéről az előző kormány alatt rendkívül nehézkesen haladt. Ehhez az állam a kamarai törvény rendelkezései ellenére forrásokat nem biztosított. Amennyiben a törvényben már deklarált szándék a további közjogi feladatok átadásával kapcsolatban nem csorbul, a kamarák az elkövetkezendő években több száz milliós nagyságrendű jelentős anyagi ráfordításokat kell biztosítsanak saját forrásból ezen feladatok elvégzésére.
A kamarák tevékenysége nélkül ez a feladat változatlanul hasonló nagyságrendű állami kiadásokat jelentene. Tehát biztosítani szeretném képviselőtársaimat, hogy a javaslat célja a vállalkozások, a gazdasági élet megtámogatása volt, mégpedig a kamarai rendszer megerősítésén keresztül. A törvényi felülvizsgálat javaslatban felsorolt hat szempontjából én most hárommal szeretnék csak foglalkozni, a hajnali órákra való tekintettel röviden.
Az egyik a kamarai struktúra. Ma háromféle gazdasági kamara létezik, ipari-kereskedelmi kamara, kézműves kamara és agrárkamara. A gazdasági kamarák egyébként területi elven szerveződnek, mégpedig a közigazgatási határokhoz igazodva megyéként, illetve a fővárosban. Így adódik az, hogy 19 megye plusz a főváros, ez háromszor húsz, tehát hatvan kamara, amelyek létrehozták a három országos kamarát. Tehát a pillanatnyi struktúra szerint 63 önálló jogi személyiséggel bíró kamara létezik, és ez önmagában véve párhuzamos tevékenységeket, párhuzamos feladatokat, 63 "székházat" és sokszor érdekellentéteket is magán visel.
A gazdasági élet alapvetően világszerte, de Magyarországon is elsősorban régiókhoz alkalmazkodik, nem pedig közigazgatási határokhoz. Ezért a kormány számára megfontolásra javasoljuk, hogy a javaslatban felvetett, tehát háromféle, kereskedelmi, kézműves, agrárkamara összevonásán túl vagy amellett - vagy azok helyett - gondolkodjék a régiókban, és a 63 kamarából legyen 5-6, és - még egyszer mondom - gazdaságilag egyébként is indokolt régiókba szervezni a kamarákat.
A másik szempont, hogy - visszafelé haladva a felsorolt szempontok között - a gazdaság- és vállalkozásfejlesztési feladatok tekintetében milyen lehetőségek kínálkoznak a gazdasági kamarák szerepének megerősítésére. Gondolok itt olyan intézményekre, mint például egy vállalkozásfejlesztési alapítvány, amelyik a vállalkozások támogatására jött létre, egy ilyen alapítványnak a kamarákkal való kapcsolatát megfontolni, vagy gondolok itt például egy Hungexpo tulajdonlására, hiszen a körülöttünk levő európai országokban mindenhol a kamarák egyik fontos feladata a kiállításszervezés, és ismereteim szerint Olaszországban, Ausztriában, tehát a közvetlen környezetünkben is mindenhol a kamarák valamilyen módon részt vesznek a kiállítások szervezésében.
A harmadik szempont, amivel még foglalkozni szeretnék a hatból, az a kötelező tagság kérdése. Ahogy már említettem, az előző négy év alatt a kamarák működésének beindulása forráshiánnyal küszködött, mert nem kapták meg a törvényben előírt forrásokat, akár székházat, akár pénzügyi forrásokat. Ezért egy olyan szerencsétlen helyzetbe kerültek, hogy mielőtt érdemben bármit szolgáltathattak volna, máris a tagság felé tagdíj iránti kérelemmel vagy tagdíjbeszedési számlákkal jelentkeztek, és az elmúlt évek alatt ebből a pénzből próbálták kiépíteni azokat a szolgáltatócentrumokat, azokat a lehetőségeket, amelyekkel a feladataikat végre tudnák hajtani. Így keletkezett az a mostani állapot, hogy a vállalkozók többségének a körében a kamara egy lehetőleg elkerülendő rossz vagy fölösleges púp.
Tehát én úgy gondolom, hogy a kötelező tagság és a kamarák elleni averzió mögött igazából a kötelező tagdíj és a kötelező tagdíjjal szemben arányban nem álló kamarai szolgáltatások vannak. A kötelező tagság kérdésében tényleg nagyon komoly megfontolásokat kell tenni, és várjuk a kormánytól, hogy mind gazdasági szempontból, mind jogi szempontból - felhasználva a történeti múltat, illetve politikai érveket - hozza felelős javaslatát a parlament elé.
Ehhez csak néhány gondolatot szeretnék most az idő rövidsége miatt mondani. Történeti szempont például, hogy Magyarországon a gazdasági kamarák a XI. században jöttek létre, a kötelező tagság az egész magyar kamaratörténeten - leszámítva az 1947-94 közötti időszakot - végigvonul.
A Magyarországnak gazdasági berendezkedés és gazdasági intézmények hierarchiája terén mintául szolgáló német nyelvű országokban - Németország, Ausztria - a kötelező kamarai tagság elve és gyakorlata van érvényben, de ugyanígy van ez a francia vagy olasz kamarák tekintetében, és ahogy itt már elhangzott, az angolszász országokban pedig önkéntes tagság van. De itt felhívnám a figyelmet, hogy az önkéntes tagságon alapuló kamarák alapvetően érdekképviseleti funkciót látnak el, míg a kötelező tagságon alapuló kamarák köztestületi formában működnek. És amennyiben a köztestületi forma mellett döntünk, akkor azt figyelembe kell venni, hogy a gazdaság úgynevezett általános érdekei érvényesítésére hivatottak, nem látnak el ágazati, szakmai, munkáltatói vagy munkavállalói érdekképviseletet, egy ilyen általános jogosultság csak valamennyi vállalkozó részvételének, beleszólásának elvi lehetősége mellett képzelhető el.
Végezetül politikai szempontok. A kamarai struktúra működése a piac valamennyi szereplője számára tényleges tagsági viszonyra tekintet nélkül előnyt jelent, előnyt kellene hogy jelentsen, ha a kamarák jól működnek, a közös előnyök azonban csak közös közteherviselésre épülhetnek.
(4.00)
A kötelező kamarai tagdíj lényegében az anyagi függetlenségük alapja lenne. Ha a kamara az állam finanszírozására szorul, akkor függetlenségét veszíti el; ha viszont önkéntes tagságra épül a finanszírozás, a kamara közfeladatokat a tagdíjból nem tud ellátni. Mikro- és kisvállalatok kizárólag egy kötelező kamarai tagság esetén tudják érvényesíteni gazdasági önigazgatási jogaikat, e rendszerben ugyanis azonos szavazati joggal rendelkeznek az egyébként elsöprő gazdasági túlsúllyal rendelkező nagy- és multinacionális vállalatokkal. Ennek megfelelően tulajdonképpen itt saját erőből meg nem valósítható, megfelelő színvonalú szolgáltatásokat vehetnének igénybe, és a kis- és középvállalkozások egy rejtett, belső újraelosztás haszonélvezői.
Javaslatunkkal azt szeretnénk, hogy a kormány egyik alapvető célkitűzése a kis- és középvállalkozások erősítése, a bürokrácia csökkentése a gazdasági élet területén, egy megerősödött vagy megreformált kamara tekintetében előnyt élvezne, és sokkal hatékonyabbá válhatna.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
