LENDVAI ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm szépen az udvariasságot, elnök úr. Csupán a jegyzőkönyv pontosítása kedvéért kértem szót, bár sose hittem volna, hogy egy párttestület döntéséről a Magyar Országgyűlés előtt hajnali fél háromkor fogok egyszer beszámolni, miközben, ahogy hallom, a fűtés kint leállt, és látom, hogy elnök úr is velünk együtt hősileg kókadozik - de mindegy.
A pontosság kedvéért mondom, hogy a következő történt azon a bizonyos országos elnökségi ülésen: Pál László valóban tanácsot kért, de az országos elnökség ebben az esetben szó szerint egyetértett Kósa Lajos képviselő úr véleményével, miszerint őt a választók választották, éppen ezért egy párt ebben nem foglalhat állást, és ezt nem is tette meg.
Ha már ezt az örvendetes egyetértést konstatáltam, akkor még szeretném megjegyezni, hogy ha esetleg ennél részletesebb és folyamatosabb információk szükségeltetnek az MSZP bármely párttestülete működéséről, akkor be lehet lépni. Már nem szükséges két ajánló, mint ahogy esetleg Kósa úr idősebb párttársai még emlékeznek rá. Azt az egyet nem tudom garantálni, hogy ezen a hajnali órán még találok ébren lévő alapszervezetet, amely ezt a procedúrát lebonyolítja, de reggel 8-tól ez is lehetséges lesz. A dolog lényege természetesen nem ez az ócska éjjeli tréfa, hanem az, hogy semmiféle ilyen pártjavaslat nem volt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem