LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ
LENDVAI ILDIKÓ, a kulturális és sajtóbizottság kisebbségi véleményének előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A kulturális bizottság ülésén a szocialista és a szabaddemokrata képviselők a vitára való alkalmasság tekintetében elsősorban azt vizsgálták, hogy az új költségvetésben bevezetett eszközök adekvátabb módszereket adnak-e bizonyos kulturális alkotmányos célok szolgálatára, mint a most eltöröltek; másrészt pedig azt, hogy a kulturális költségvetés teremt-e a jogrendszer egészével összefüggve nagyobb jogbiztonságot. Sajnos, mindkét kérdésre "nem" volt a válaszunk, ezért nem tartottuk és nem tartjuk vitára alkalmasnak a költségvetés e részét sem.
Nézzük az első kérdést, a kultúrát illető alkotmányos célokat! Az alkotmány kimondja a művelődési esélyek lehetőség szerinti egyenlőségét. Nyilvánvaló, hogy az esélyek közelítésében legnagyobb szerepe a kistelepüléseken, hátrányos régiókban lévő önkormányzati közművelődési intézményeknek lehet. Ugyanakkor, amikor mint előzőekben szóló képviselőtársam kimondta, a kultúra prioritását hirdeti meg a kormányprogram. Ott ugyan korrigálnom kell, hogy ez a században egyedülálló növekedés lenne, ez csak akkor igaz, ha valamilyen okból a kormánypárti képviselők Klebelsberg Kunót ki akarják iktatni a magyar történelmi tradícióból - tőlem távol állna ez a gondolat. (Simon József tapsol.)
Mindenesetre a kultúra prioritása természetesen jó dolog, de az már nem jó dolog, ha ezen a prioritáson belül nem ezek az intézmények kapnak prioritást. Márpedig véleményünk szerint inkább hátrányos fejlemények érik őket. Először is az önkormányzatok kétséges támogatása miatt a normatíva felhasználása is veszélybe kerül. Másodszor pedig a bevezetett egészségügyi hozzájárulás elsősorban ezeket az intézményeket sújtja. Aki azzal érvel, hogy a tb-járulék százalékpontos csökkentése ezt a hátrányt ellensúlyozza, az nem látott még falusi művelődési otthont, de folyóirat-szerkesztőséget sem. Ott tudniillik az állandóan alkalmazottak száma igen kevés, és a személyi juttatások nagyobb része éppen az ilyenfajta honoráriumokra terjed ki, amelyekre nézve ez új terhelést jelent. De ezt a kört sújtja a kulturális törvény hátrányos módosítása is, ők nem juthatnak törvény szerint az államilag garantált szakképzéshez és a könyvvásárláshoz, zenei eszközök vásárlásához nyújtott állami támogatáshoz sem.
Komoly kérdések vetődhetnek fel, mint itt elhangzott, a Nemzeti Kulturális Alap sorsával kapcsolatban is. Azt ma csak a jó Isten és miniszterelnök úr tudja, hogy mi lesz ezzel az alappal - bár lehet, hogy ezt fordított sorrendben kellett volna mondanom. A törvényben tudniillik az van, hogy a kulturális alapról szóló törvény hatályát veszti, de mint ezek szerint kormánypárti képviselőtársaink sem szerezhettek értesülést róla, a mai nap híre az, hogy ez a törvény mégsem veszti hatályát, csak bizonyos fokig módosul. Nem lehet tudni, akkor pontosan miért van szükség erre a változtatásra.
Sajnos, úgy látszik, hogy a művészet autonómiáját érintő kérdésekben ez a költségvetés rossz irányba mozdul el, a korábbiaknál erőteljesebben alkalmazza a centralizált, a nem szakmai és nem decentralizált módszereket. Ezt mutatja az is, hogy a millenniumi keretek felhasználásának semmiféle pályázati módjáról nem esik utalás a költségvetésben. Én nagy tisztelője vagyok Nemeskürty István tanár úrnak, de mégiscsak meg kell mondanom, hogy nem az ő ezredik évfordulóját ünnepeljük, hanem a magyar államiságét. (Taps, derültség az MSZP padsoraiban.) Így tehát mégiscsak közösen kellene a szakma és az ország képviselőinek ezt a keretet valamilyen módon kiosztani.
Teremt bőven a költségvetési törvény jogbizonytalanságot is. Nem biztosít kellő átmenetet. Ahogy már említettem, a kulturális törvényt több pontban úgy módosítja, hogy az érinti az intézmények és népművelők sorsát. Erre nem tudhattak felkészülni! Ugyanez a helyzet az egészségügyi hozzájárulással is. Jogbizonytalanságot teremt az a szituáció, hogy felelős kormánytagok nyilatkozatai is szöges ellentétben állnak a benyújtott költségvetési törvénnyel. Elsősorban a média vonatkozásában igaz ez. Stumpf István miniszter úr mindent megígért a közszolgálati televíziónak - a törvényben ennek nincs nyoma. Utóbb miniszterelnök úr azt mondta, hogy a kívánatos intézkedésekről levelet intézett - mondta múlt időben - a kulturális bizottsághoz. Nos, úgy tudom, hogy a postánál voltak bizonyos káderváltozások. Ez a levél, a tíz nappal ezelőtti bejelentést követően, tíz nap alatt nem érkezett meg hozzánk. Így tehát sem mi nem tudhatjuk, sem a média dolgozói nem tudhatják, mi várható ezen a területen.
De számos ponton nem is kiszámítható, amit a költségvetés ígér a kulturális intézményeknek. Elhangzott a tárca képviselőjétől, hogy valamilyen másik forrásból mégiscsak bevezetik a kulturális törvény elhalasztása miatt most nem járó juttatásokat, de nem derül ki, hogy akkor mit nem vezetnek be.
Nem derül ki, hogy a minisztérium melyik ujját fogja harapni, hogy pontosabb legyek, a kultúra melyik ujját fogja harapni, de valamelyiket mindenképpen redukcióban kell részesítenie. Ugyanilyen bizonytalanság van a rádiózenekar esetében is, ahol ható ige szerepel a támogathatóság tekintetében, ami megint csak nem teszi kiszámíthatóvá a viszonyokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Összefoglalva tehát: vitára nem alkalmas a költségvetés tervezete, mert a korábbinál több lehetőséget ad centralizált, személyes döntésekre, nem priorizálja a falusi közművelődési intézményeket és az alapellátást, bizonytalanságot és számos vitát kelt és keltett máris a kulturális szférában.
Köszönöm a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)
