DR. BODA ILONA
DR. BODA ILONA
DR. BODA ILONA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Késő van már. Sokkal hosszabbra terveztem a felszólalásomat, de a lehetőségekhez mérten nagyon le fogom rövidíteni - ezt megígérem.
Hozzászólásomat azzal kezdeném, hogy a kormánykoalíció cselekvési programját meghatározó "Az új évezred küszöbén" elnevezésű kormányprogram a polgárokat szolgáló állam megvalósítását, az állampolgárok érdekeinek szolgálatát állítja minden téren a középpontba. A kormány célja a mindennapok biztonságának megteremtése, szavatolása, a közbizalom helyreállítása. A közbizalom helyreállításának igen fontos eleme, hogy a polgárok bízzanak az igazságszolgáltatásban, s jogaik, jogos érdekeik védelme érdekében az arra hivatott igazságszolgáltatási szerveket, bíróságokat vegyék igénybe. Ez a követelmény pedig joggal vonja maga után azt az igényt, hogy az igazságszolgáltatás szervei az eléjük került ügyekben a lehető leggyorsabban és legszakszerűbben döntsenek.
Az igazságszolgáltatás reformjáról szólva: a kormányprogram említi azt, hogy az igazságügyi reform még nem fejeződött be. Az ítélőtáblák felállításának alkotmányos gondolatától a jogelméleti és jogtörténeti gondolkodásmóddal rendelkező jogásztársadalom soha sem zárkózott el, ma sem zárkózik el, pusztán attól határolja el magát minden nem pusztán elméleti síkon gondolkodó jogász, hogy az ítélőtáblák felállításának most, 1999. január 1-jén jött el az ideje; illetve attól határolja el magát a gyakorlatban funkcionáló jogásztársadalom, hogy a jogbiztonságot, a peres és peren kívüli ügyek intézésének gyorsítását szolgálhatná az a reform, amely a Győrben lakó felperestől, alperestől, vádlottól, védőtől azt kívánja, hogy ügyének másodfokú intézése céljából jelenjen meg a fővárosi ítélőtábla előtt, vagy Debrecenből 1999. január 1-jét követően utazzon Szegedre az ítélőtábla elé. Tehát amikor az ítélőtáblák tényleges felállítását, működési székhelyük konkrét meghatározását későbbi, nem pedig 1999. január 1-jei időponthoz kötjük, akkor abból indulunk ki, hogy nem öncélú álmokat, hangzatos jogelméleti bölcseleteket követünk, hanem a valóság talaján állunk, és figyelembe vesszük az állampolgárok, az ügyvédek, de a legnagyobb munkateherrel küszködő elsőfokú bíróságok akaratát is. Tud-e nekem bárki olyan embert mutatni a földön, aki szívesen utazna ügyének másodfokú érvényesítése érdekében lakóhelyétől többszáz kilométerre, pénzt, költséget és időt nem kímélve?
Érdemes azon is elgondolkodni, hogy mit jelentene '99. január 1-jén, pusztán három helyen az országban az ítélőtáblák felállítása. Mindenki elmondta már előttem a kormánypárti oldalon, hogy ez egyet jelentene az elsőfokú bíróságok megüresedésével, a perek elhúzódását eredményezné már csak abból az okból eredően is, hiszen a gyakorló jogászok tudják, hogy az új jogszabályok mindig különböző értelmezési lehetőségeket rejtenek magukban, s a különböző értelmezési lehetőségek az első- és másodfokú bíróságok között nyilván az ügyek elhúzódásával járnak.
(22.40)
Már sokszor elhangzott, de ismételten valljuk azt, hogy az ítélőtáblák személyi állománya az eredeti elgondolás szerint ugyan a Legfelsőbb Bíróságról került volna ki, de a valóságban a megyei bíróságról kerülne ki az ítélőtáblák személyi állománya, s ilyen módon az ítélkezési színvonal meggyengülését eredményezné az első-, de álláspontom szerint a másodfokú bíróságoknál is.
A Legfelsőbb Bíróság szerepét nézve egy átmeneti időre a másodfokú eljárásra is kiterjedne, a későbbiek során szinte csak az úgynevezett jogegységi eljárásra. Megjegyzem: a jogegységi eljárás szükséges eljárás, az ítélkezés egységesítése érdekében hat, kívánatos eljárás, de önmagában nem teszi szükségessé egy egész bírósági apparátus fenntartását. A történeti hűség kedvéért pedig arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak mindig is sajátja, sajátos feladata volt az irányelvek, elvi döntések meghozatala a konkrét, érdemi ítélkezési tevékenység mellett.
Nézzük tehát most azt is, hogy mit jelentene ma a táblák létrehozatala a költségek oldaláról! Eddig a kormány a három ítélőtábla létrehozására már egymilliárd forint összeget fordított - hallottuk ezt több forrásból -, beleértve persze olyan sajátos költségeket, mint azt, hogy Szegeden három épület is tervbe volt véve költségoldalról, míg végül a kívánatos épület kiválasztásra került. Ez az összeg azonban eltörpül a működtetés költségei mellett. Belegondoltak már abba, hogy egy átlagos ítélőtábla-bíró keresete havi bruttó négyszázezer forint körüli összeg?! És akkor még nem beszéltünk a sok-sok egyéb költségről, ami az ítélkezési tevékenységhez szükséges.
Ezek után azt kérdezem: valóban most jött el az ítélőtáblák felállításának ideje? Tart ott a jogkereső állampolgár, hogy meg tudja fizetni adójával a táblák felállításának költségét? Tart ott az állampolgár, hogy meg tudja fizetni az ítélőtáblák előtti jogérvényesítés illeték- és egyéb költségét? Szabad ítélőtáblákban gondolkodni az uniós csatlakozás küszöbén, akkor, amikor a régiók székhelyét kívánjuk az új közigazgatási rendszerben szellemi, gazdasági és szolgáltatóbázissá tenni, hozzáigazítva ehhez a közlekedés korszerűsítését is?
Mindezek a kérdések gyakorlati kérdések, szemben azzal az igazságügyi reformóhajjal, amely valójában csak egy szűk csoportérdeket szolgálna 1999. január 1-jével. Remélem, ezekkel az előbbi számokkal Bauer képviselő úr részére tételes választ adtam a kérdésre a gyakorlati jogász szemszögéből.
Kérem tehát azt, hogy mindenki gondolja át, tisztelettel, aki már életében legalább egyszer volt bíróság előtt, bírósági eljárás által érintve, hogy igazságügyi reformot csak akkor szabad végrehajtani, ha az valóban a jogkereső állampolgár érdekeit szolgálja. Annak pedig, hogy ítélőtáblákat állítsanak fel, most, 1999. január 1-jével nem jött el az ideje. Egyébként csak megjegyzem, hogy nem érhette váratlanul az a gondolat a mai ellenzéket, hogy a táblák felállítását a mai kormány elhalasztja, mert 1997-ben sem a Fidesz, sem a Független Kisgazdapárt nem mondott igent, tiltakozott, tartózkodott a felállítással szemben.
Az előttünk lévő országgyűlési határozati javaslat summázatául egy népszerű, klasszikus verset mondok most el önöknek, annak csak utolsó sorait természetesen: "Habár fölűl a gálya,/ S alúl a víznek árja,/ Azért a víz az úr!" Mondhatnám azt is: ez az országgyűlési határozati javaslat a józan ész diadala az elméleti bölcselkedés felett.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Derültség az MSZP padsoraiban.)
