DR. HORVÁTH BALÁZS

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH BALÁZS
DR. HORVÁTH BALÁZS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miután több ízben - vagy a nevem említésével vagy anélkül - hivatkoztak arra, amit az alkotmányügyi és törvény-előkészítő bizottságban mondtam, s amit az imént Balsai képviselő úr most már a szövegkörnyezetében, tehát összefüggésében idézett, ezért egy gondolatra szeretném a figyelmüket fölhívni.
Türelmesen végighallgattam az alkotmányügyi és törvény-előkészítő bizottsági ülésen, csakúgy mint most, Solt Pál elnök úr - aki az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke és egy személyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke is - közel 32 perces jeremiádáját, mint ahogy több képviselő táblát sirató előadását is végighallgattam. Az alkotmányügyi és törvény-előkészítő bizottság ülésén is elmondtam, és két mondat erejéig szeretném most is elmondani: valóban, ha a Legfelsőbb Bíróság elnöke a költségvetési törvényjavaslatból tudta meg azt, hogy nem lesz tábla, akkor ez nem egy gusztusos megoldás - de ez a technikája. Teljesen fölösleges volt a 32 percből 21 percig arról beszélni Solt Pálnak, hogy miért bántó számára, hogy ilyen formában tudta meg. Nem erről van szó!
Itt arról van szó, hogy helyes-e az a kormányzati előterjesztés, miszerint a három tábla beindításának személyi és technikai feltételei most nincsenek meg, vagy nem helyes. Ami számomra gondot okoz: még most sem hallottam - pedig most is türelmesen figyelek, és ha nem vagyok itt, akkor a televízióban nézem - olyan komoly súllyal latba eső érvet, és nem hallottam egy olyan egybefüggő, logikus, zárt argumentációs rendszert, amelyik cáfolná a kormány-előterjesztést, amely érdemi indokolást adna ahhoz, hogy miért indítanánk be a táblákat most.
Köszönöm a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem