DR. GÉMESI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. GÉMESI GYÖRGY
DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Köszönöm, elnök úr. Nagyon röviden szólok, nem fogom a két percet kihasználni. Elhangzott az előbb Hargitai képviselőtársam részéről a lényeg: többletfeladatokat kaptak az önkormányzatok, és ezek bizony lekötötték a pluszforrásokat. Az 50 milliárd hiányzott a tavalyi költségvetésből, ezt még a korábbi belügyminiszter úr, Kuncze Gábor is többször elmondta, nem sikerült ezen a helyzeten javítani.
Ami pedig a legitimitását illeti az önkormányzati érdekszövetségeknek, az önkormányzati választások miatt volt az érdekegyeztetés folyamatában komoly csúszás, de bízom abban, hogy ez nem így lesz. Egyébként körülbelül másfél hónapja folynak a különböző érdekegyeztetési fórumokon ezek a beszélgetések és tárgyalások, de ezen mindenféleképpen javítani kell.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem