DR. LENTNER CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. LENTNER CSABA
DR. LENTNER CSABA, az önkormányzati és rendészeti bizottság előadója: (A hangosítás minősége továbbra sem megfelelő.) Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés önkormányzati és rendészeti bizottsága 1998. október 28-ai ülésén a Belügyminisztérium előterjesztésében megtárgyalta a helyi önkormányzatok címzett és céltámogatási rendszeréről szóló 1992. évi LXXXIX. törvény módosításáról szóló T/277. számú törvényjavaslatot. A bizottság a törvényjavaslatot vita nélkül, egyhangúlag tartotta általános vitára alkalmasnak.
A bizottság szerint szükséges, hogy a címzett és céltámogatási rendszer működésének eddigi kedvező tapasztalatai alapján a törvény módosítása megtörténjen. A módosítás igen rövid és lényegében az országgyűlési képviselő-választások évében jelentkező, az új kormány (A képviselő elé hordozható mikrofont helyeznek.) megalakulásával és a folyó ügyek átvételével kapcsolatos határidő-módosításokat tartalmazza. Azonban engedjék meg, képviselőtársaim, hogy a törvény jelentőségét a helyi önkormányzatok szempontjából néhány szóban bemutassam.
(19.30)
Az önkormányzatok gazdálkodásában a beruházási támogatások közül az egyik legjelentősebb forrást jelenti a címzett és céltámogatás. Amint az expozéban is elhangzott, ez az egyetlen olyan támogatási forma, melyről a címzett támogatások esetében egyedi mérlegelés alapján az Országgyűlés közvetlenül dönt, és a döntéséről törvényt alkot. A rendelkezésre álló forrás mértékéig alanyi jogon járó céltámogatásokról pedig a támogatás feltételeinek törvényben történő részletes meghatározásával közvetve dönt. Ez a két támogatási forma már 1991 óta működik hazánkban, melyek a civilizált élethez nélkülözhetetlen beruházások megvalósulását igyekeztek lehetővé tenni.
Az elmúlt időszakban mintegy 146 milliárd forint megítélt címzett támogatás volt a vízgazdálkodásban, a megyei önkormányzatok és a városok 32 darab, a községek 56 igényét több mint 9 milliárd forinttal, az egészségügyi területen a kórházak és a szociális otthonok 106 darab rekonstrukciós igényét 102 milliárd forinttal, míg az oktatás és a kultúra beruházásai közül a megyei önkormányzatok és a városok 121, a községek 83 igényét 32 milliárd forintot meghaladóan, más területeket pedig összesen 2 milliárd forinttal segítette.
A céltámogatások körében a szennyvíztisztítás és a szennyvízelvezetés, valamint a térségi szilárdhulladéklerakó-telepek építésének, bővítésének támogatása pozitívan befolyásolja a környezet védelmét, és elősegíti az infrastruktúrában meglévő területi különbségek kiegyenlítését.
Az említett beruházásokon túl az egészséges ivóvízellátáshoz, az életveszélyes általános iskolai tantermek kiváltásához és az egészségügyi gép-műszer beszerzésekhez nyújtott mintegy 195 milliárd forint céltámogatás közel 7400 igényt elégített ki. Összességében 631 milliárd forint összegű beruházás részesült 341 milliárd forint címzett és céltámogatásban.
A bemutatott néhány adattal csupán azt kívántam jelezni, hogy az ország gazdasági-társadalmi fejlődése, a lakosság életkörülményeinek javítása és nem utolsósorban az Európai Unió normáinak teljesítése szempontjából meghatározó törvény módosítása fekszik előttünk. A törvényjavaslat szorosan kapcsolódik az éves költségvetési törvényhez, hiszen a támogatások forrásáról annak tárgyalása során döntünk, melynek benyújtási határidejét az országgyűlési képviselő-választás évében a közelmúltban módosított, az államháztartásról szóló törvényben tettük meg. Természetesen a módosítást is részben ugyanazon okok indokolják, melyek részletezése előtt utalnom kell a címzett támogatások speciális döntési-eljárási rendjére.
A címzett támogatásról a döntés két fordulóban történik. Először az önkormányzatok a tervezett beruházási koncepciót nyújtják be, melyek támogatási javaslatáról a kormány előzetesen állást foglal. Ezen koncepciók benyújtási határideje, valamint a szakmai felülvizsgálat megelőzi a képviselő-választás napját. A döntésre vonatkozó határidő - július 31-e - azonban az új kormány működésének első napjára esik. Nyilvánvaló, hogy a megalakuló testületnek időre van szüksége ahhoz, hogy megismerje pénzügyi lehetőségeit, valamint részletesen tanulmányozza a benyújtott koncepciókat. Mindezt követően hozható meg - a kormányprogram figyelembevételével - a döntés.
A törvényjavaslat nem csorbítja az önkormányzatok számára eredetileg az igénybejelentés elkészítéséhez rendelkezésükre álló időt, mivel az igények benyújtásának határidejét három és fél hónappal későbbre, a választás évét követő év február 12-ére helyezte. Annak érdekében, hogy a két támogatás igénylésének és feldolgozásának határidői ne fedjék egymást, célszerű azok általános érvényű módosítása. Eszerint a címzett támogatások benyújtásának határideje december 15-ére, a céltámogatások benyújtása január 15-ére módosul. A céltámogatás benyújtásának új határidejét természetesen a 2000. évtől kezdődően lehet érvényesíteni, 1999. évre ugyanis az önkormányzatok már a február 2-ai határidő ismeretében készítik elő igényeiket. A megváltoztatott időpontok lehetővé teszik, hogy az önkormányzatok több információval rendelkezzenek a következő évi költségvetési lehetőségeikről és a következő évek várható inflációjának mértékéről.
A határidő-módosítások következtében a június 30-áig felszabaduló előirányzatból céltámogatásban részesíthető beruházások kiegészítő jegyzékét a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium egy hónappal később, szeptember 30-áig teszi közzé. Az önkormányzati érdek ez esetben sem sérül, hiszen a törvény a beruházás megkezdésére a támogatás közzétételétől számított tizenkét hónapot biztosít. A törvényjavaslat mielőbbi elfogadását a címzett és céltámogatási igények hatályos törvény szerinti benyújtási határideje, november 14-e közelsége indokolja.
Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a figyelmüket, és kérem képviselőtársaimat, hogy ezen nagy horderejű törvényjavaslat megtárgyalását pozitívan befolyásolni szíveskedjenek, támogassák az előterjesztést.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem